Destination - Wellnesshotel (Boyxboy) 🏳️‍🌈 ~ Befejezett

💡11💡

Reggel álmosan nyitottam ki a szememet, és felültem. Körülnéztem a szobában, amiben már pár napja laktam. A ruháimat a bőröndöm körül szétszórtam, a fürdőnadrágom és törölközőm egy széken voltak kiterítve, pár cuccot pedig az éjjeliszekrényre pakoltam. Sóhajtva visszahanyatlottam az ágyra, majd a kezemmel eltakartam az arcom. A tegnap esti eseményeken gondolkodtam. Miután kijöttem a fürdőszobából, Erik már nem volt itt. Őszintén kijelenthetem, hogy nem is bántam, hogy nem kell rögtön beszélnünk a történtekről, kínos lett volna. Mondjuk ő részeg volt, valószínűleg nem érezte magát kínosan. De sajnos én nem voltam az, és a legrosszabb, hogy nem csak részegen élveztem Erik csókját. Szín józanon is ugyanolyan rohadt jól esett. És az álmom... élénken emlékszem rá. Sajnos. Igyekeztem magam meggyőzni róla, hogy csak egy álom volt, és a valóságnak köze sincs hozzá, de ezzel nem hitegethetem magam többé. Be kellene vallanom magamnak az igazat. Csak... nem is tudom, nem állok még rá készen. Lehet, hogy erre sohasem leszek készen. Mert az igazság ijesztő, és nem érzem benne jól magam, nem érzem azt, hogy ez én lennék. Arra is gondoltam, hogy talán ez a dolog velem csak átmeneti, talán majd minden helyreáll. De attól még nem fogom elfelejteni, ami történt. Nem fogom elfelejteni Eriket és az iránta érzett vonzalmat.
Még 15 percig feküdtem az ágyamban, és gondolkodtam. Átgondoltam mindent, amit akartam, majd elvégeztem a reggeli dolgaimat, és elmentem megkeresni Eriket. Beszélnem kellett vele, és a legtöbb esélyt arra láttam, hogy a medencénél fogok vele a találkozni. Lementem, leültem a medence szélére, és vártam. Nem telt el 20 perc sem, amikor leült mellém.
- Szia - köszönt egy mosoly kíséretében - mi a helyzet?
- Jó, hogy itt vagy - néztem rá. A reggeli napfény a szemembe sütött, így Erik arcát sötéten láttam, de így is könnyen megdobogtatta a szívemet. Ezután inkább magam elé, a csillogó vízre figyeltem. Pár perc után megtörtem a csöndet - akartam veled beszélni a tegnap esti dologról.
- Annak örülök - vigyorgott - mert én is. Kezdd te.
- Oké - dörzsöltem meg a szemem. Tudtam, hogy nem arra számít, amit mondani fogok. A hangjából, a testtartásából nyugodtság és boldogság sugárzott. Én pedig egy szemétnek éreztem magam, amiért lehetséges, hogy ezt elrontom. - Sokat gondolkoztam, és szerintem nem kellene összefutnunk többet a szállodában. Az jó lenne, ha otthon néha találkoznánk és dumálnánk, viszont itt már szeretnénk egyedül lenni. Szükségem van időre, hogy minden leülepedjen bennem. Remélem, hogy megérted, és nem itt ér véget a barátságunk - mondtam szomorúan. Eddig nem mertem ránézni, mert féltem a reakciójától, de amikor a barátság szótól élesen szívta be a levegőt, muszáj volt ránéznem. Az arckifejezése nem sok mindenről árulkodott.
- Rendben - mondta nyugodtan - megértelek. Nincs esély arra, hogy meggondold magad? - kérdezte, majd óvatosan rátette a kezét az én kezemre, és lassan összekulcsolta őket. Mindketten a kezeinket néztük, aztán én kihúztam a sajátomat és a combomra tettem. Rossz érzés volt látni, ahogy a kifejezéstelen, nyugodt tekintetből fájdalmas arckifejezés lett.
- Sajnálom... - kezdtem - de nyugira van szükségem, és teljes átgondolásra. Még nem tudtam feldolgozni, ami történt. Konkrétan az egész életemet újra kell gondolnom - nevettem fel keserűen.
- Márk, úgy csinálsz, mintha a világ legszörnyűbb dolga történne veled. Pedig nem. Ez egyáltalán nem szörnyű dolog - mondta szemrehányóan.
- Könnyen beszélsz, te már átélted. Már nem érzed ennek a súlyát... - mondtam, és azért mertem ilyen könnyen kijelenteni, hogy ő már átélte ezt, mert a reakcióiból és viselkedéséből ezt könnyen ki lehetett következtetni.
- Mert ez a súly nem valós, csak saját magadnak beszéled be. Ezzel semmi gond nincs - érvelt. Valamilyen szinten igaza volt, de ezt az agyamnak csak a legmélyebb része fogta fel. A külső, fontosabb része csak arra tudott gondolni, hogy baj van velem. Viszont sajnáltam Eriket, amiért fájdalmat okoztam neki ezzel. Nem kellett volna belemennem a tegnap esti dologba. Ha nem csókoltam volna meg, nem valószínű, hogy reménykedik.
- Tényleg sajnálom, Erik. Őszintén. Bonyolultan érzem magam, és félek - sóhajtottam.
- Mitől félsz? - kérdezte, és érdeklődőn nézett rám. Örültem, hogy a szomorúsága egy kicsit érdeklődésbe váltott át.
- Igazából... tőled - mondtam feszengve, majd folytattam, végig a szemébe nézve - Attól, hogy mennyire jól érzem magam veled, és szívesen töltenék veled még több időt. Hogy többször gondolok rád egy nap, mint amennyit kéne. Hogy jobban vonzódom hozzád, mint bármelyik másik lányhoz valaha. Hogy bármit megtennék, hogy ezt a testet ne csak látásból ismerjem - néztem végig rajta vágyakozó tekintettel - szóval attól félek, Erik, hogy azt hiszem, beléd zúgtam. És ez számomra kurvára új dolog, szóval nem kellene meglepődnöd rajta, hogy ez nekem mennyire ijesztő - sóhajtottam fel, majd lenéztem, és a kezemmel kezdtem babrálni. Fél perc után már kezdtem megbánni, hogy nyíltan bevallottam neki az érzéseimet, amikor Erik az ujjával felemelte az állam, hogy újra a szemébe nézzek.
- Csak hogy tudd, ez mind ugyanúgy igaz rám is, a félelem kivételével. Te is tetszel nekem. És tudd azt is, hogy azt szeretném, hogy gondold át még egyszer a dolgokat, mert az otthoni barátság nekem rohadtul nem fog menni. És azok alapján, amiket elmondtál, neked sem - kacsintott, majd csillogó szemmel folytatta - az ijesztő dolgok néha rosszak, és néha lehetnek jók. Hidd el, a mi esetünkben nem csak jók... hanem izgalmasak is. És ezekért az izgalmakért egy kis félelmet is be kell vállalni - fejezte be, majd megpaskolta a vállam, és felállt.
- Nem tudom, mit mondjak - néztem rá összevazarodva.
- Nem kell semmit mondanod, csak majd keress meg kérlek, ha újra átgondoltad a dolgot. Remélem, minél hamarabb találkozunk, főleg, mivel már csak 3 napot leszek itt - mondta, majd hirtelen adott egy puszit az arcomra, és ott hagyott a gondolataimmal.