He calls me boss|Jikook| BEFEJEZETT

2.

A félelemtől, pihegve szaladtam az egyik hotel szoba felé, hogy bezárkózhassak, és tervezgessem a kijutást. Minden szobában vas lemezeket húztak az ablakokra, és figyelmesen lelakatolták őket, így az ablakon való szabadulás kapott egy piros strigulát. A vezetékes telefonokat kihúzták és gondosan őrzik azokat. A bejárati ajtónál három őr áll, akik sas szemmel figyelik azt, mikor bukkanok fel. 

-Be vagyok ide zárva. -Túrtam remegő ujjaimmal izzadtságtól vizes fürtjeimbe, majd az öcsém, és az anyám arc képe villant be lelki szemeim elé. -Tae...Anya. Mit fogtok kezdeni nélkülem? -Igazság szerint azért jöttem erre az átkozott helyre, mert az öcsém még csak tizenhat éves így nem veszik fel sehová, és iskola mellett egyébként sem lenne ideje, és ereje dolgozni. Anyám sincs abban az állapotban hogy munkát vállaljon, így rám, a huszonkét éves fiára esett a teher, hogy megszerezze a mindennapi betevőt. 

Idegesen emeltem fel könnyektől áztatott pilláimat, majd felálltam az ágyról, ahová időközben bevackoltam magam. Kitéptem az ajtót, majd szét néztem a folyosón, hogy nem-e lézeng kint valaki. 

Láttam még egy ajtót a főnök irodája és a szertár mellett, ahová még nem mentem be. Így a lépcsősor felé vettem az irányt, hogy lejussak oda. Halkan szeltem a fokokat, majd amikor leértem az pincének nevezett helyiségbe, ami egy alagsorra emlékeztetett, a főnök irodájára esett a tekintetem. Be volt zárva az ajtó, így gyorsan átsiettem a másik oldalra, a fal takarásába. Nyeltem egy nagyot, majd a kilincsre helyeztem a kezemet. Amikor résnyire nyitottam, hatalmasat nyikorgott, erősen összezártam a szememet, féltem hogy valaki meghallotta. Mielőtt valaki tényleg felfigyelt volna a zajra, beléptem az ajtó mögé, majd lassan bezártam. Korom sötét volt odabent, így a fal mentén tapogatózva haladtam. Valami furcsa tocsogó hang zavarta meg a csendet, mintha pocsolyába léptem volna. Nem törődve vele gyorsabbra vettem a tempómat, majd egy halvány fényre lettem figyelmes. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, mikor egy kapuhoz értem, amin csak lógott a lakat, tehát nyitva volt. Egy udvarra vezetett. Kapkodva szedtem le róla a lakatot, majd ledobtam, mit sem törődve hová esik, csak jussak ki. 

Kinyitottam a vas kaput, majd kiléptem rajta. Le nem vakarható mosollyal kezdtem futni az előttem eltáruló szabadság felé, mikor valami morgó hangot hallottam meg. Nem álltam meg, viszont hátra néztem. Azonnal megtorpantam. Egy sereg morgó kutya vicsorított rám, egyáltalán nem meggyőző kinézettel. A foguk vérben ázott, ahogy az egész testük is. Rémülettel kezdtem hátrálni, de akkor egy fekete kutya kilépett a többi közül majd rám vetette magát. Nem gondoltam volna hogy ezt fogom mondani, de jobb ötlet lett volna inkább odabent maradni. Próbáltam letolni őt magamról, de olyan nagy súly volt, hogy lehetetlennek bizonyult. Közben a többi is közeledni kezdett felém. 

-Na, na, na! Iris! gyere a gazdihoz, nem szabad az itt dolgozókat felfalni. -Hallottam meg egy ismerős hangot, mire a kutya engedelmesen lemászott rólam. Az összes elhallgatott. A főnök állt a kapuban, és sötét szemekkel meredt rám. -Innen nem tudsz meglógni. 

-Majdnem felfaltak a dögeid! hogy tarthatsz itt ilyen fenevadakat? -Rivalltam rá, mire széles mosoly kúszott az arcára. 

-És neked ki engedte meg, hogy szökést kísérelj meg? -Hangja érces volt, és meggyőző, pontosan olyan, amitől el tudja magát szégyellni az ember, még úgy is hogy pontosan tudom, hogy jogom lenne lelépni innen. -Nyugodj meg, nem bántottak volna. Az egyetlen ember aki itt bánthat téged, az én vagyok. De nem foglak megbüntetni, mert az elég szenvedés hogy itt vagy. 

-Honnan tudtad hogy itt vagyok? -Álltam fel a földről, miközben a hátam mögötti szabadulási esély felé pillantgattam. Most simán el tudnék futni. És magam mögött hagyhatnám ezt a helyet. 

-Nem tudnál elmenni, mert villanykerítéssel van védve ez a hátsó udvar. Ne is pillantgass oda, rám nézz ha hozzád beszélek! -Emelte meg kissé a hangját, majd a fal felé kezdett mutatni az ujjával. Oda kaptam a fejemet, majd egy kamerát pillantottam meg. -Láttam ahogy a szobában vagy, ahogy azt is hogy elsunnyogsz az ajtóm előtt. És azt is hogy eléred a kedvenceimet. Ezeket még te sem vetted észre. Fogd fel, hogy te már itt dolgozol és nem mehetsz el. Amennyiben sosem fogsz beletanulni a dolgodba, a kutyáim szíves örömest falatoznak a húsodból. 

Nyeltem egy hatalmasat, majd a vérengző dögökre kúszott a pillantásom. 

-Főnök. 

-Tessék? -Ráncoltam szemöldököt, a hirtelen kijelentésére. 

-Hívj főnöknek, hisz az vagyok neked. -Kuncogott fel rekedt hangján, majd hátat fordított és egyenesen a sötét sikátor felé indult meg, hogy visszavonuljon, és dolgozhasson. 

-Azt várhatod te gyilkos rohadék...-Forgattam idegesen szemet, majd lemondva a szabadulásról indultam meg utána. Majd találok más útvonalat. 

-Tessék? -Fordult meg, majd találkoztam a sötét pilláival, ami csontig rémített. 

-Nem mondtam semmit...Főnök. 

Sziasztok! remélem tetszett a rész, és nem okoztam csalódást. Remélem velem tartotok a következőkben is, addig is PÁPÁ! :3