Undertale

Sans

Lassan sétáltam. A hó ropogott a lábam alatt, így hallottam lépteim ritmusát. A hideg téli szellő megcsapta arcomat, amit igyekeztem piros sálamba temetni több-kevesebb sikerrel. Az anyaga vékony volt így nem sokat segített.

Minden olyan csendes, mint általában. Kellemes és megnyudtató este mégis sokszor félelmetes.

Már a híd közelében voltam mikor ismerős lépéseket hallottam a hátam mögött.
Megálltam és mikor utolért megfordultam. Kinyújtotta a kezét, hogy megrázhasam, de vacilláltam mivel tudtam mi lesz a vége. Végül mégis, úgy döntöttem megteszem. Legalább a régi idők kedvéért. Lassan megfogtam a kezét és *phfffffff* az a régi fing hang hallatszott mint mikor először találkoztunk.

- Ha ha ha el sem hiszem, hogy újra bedőltél!

- Nem dőltem be csak újra át akartam élni a régi emléket.

- Haj. És miért nem a reset-et használod?

- Mert szeretem a jelent. Nem akarom újra játszani! Nem akarom újrakezdeni! Szeretem a közös emlékeinket! Szeretlek titeket! - mosolyogtam.

- Oh.. Én is téged kölyök. - simogatta meg a fejem. - És mi járatban erre.

- Toriel megkért, hogy vigyek nektek pitét. - nyújtottam felé, hogy láthassa.

- Akkor gyere! Menjünk együtt!

- Oké. - mondtam boldogan. Egymás mellett ballagtunk csöndben. Úgy szeretek vele lógni.. Mellette... mindig jól érzem magam...