Bevésődve

1. Új falka

Minseok pov:

-Megjöttünk! -kiáltotta el magát Baekhyun. 

-Az isten verjen meg, Baekhyun! Hányszor mondtam, hogy nekiabálj. Mindegyikünknek jó a hallása és meghaljuk, ha bejössz. Nem kell még kiabálni is. Szétrobban tőle a fejem. -jött ki a nem tudom milyen helyiségből egy magas, sötétbőrű fiú a halántékát maszírozva. Hirtelen ránk pillantott s kiült az arcára az értetlenség.

-Tao, kik ezek és miért vannak itt? -váltott át hirtelen érdeklődővé arca. 

-Az erdőben találtunk rájuk. Az egyik megsérült ezért gondoltuk Yixing megnézhetné, hát ha tud neki segíteni. -mondta az említett. Erre a mondatra hirtelen vagy 5-en megjelentek előttünk. Lu annyira meg ijedt tőlük, hogy majd nem elejtett. Amennyi erőm engedte kapaszkodtam bele, ne, hogy elengedjen s a padlón kössek ki, egy csomó idegen előtt. Hirtelen dobott rajtam egyet s megint a hátán voltam. Elhihetitek nem volt valami kellemes ez a mozdulata s egy nagyobb fájdalmas nyögés hagyta el ajkaim. Egyből rám kapta tekintetét mindenki.

-Uram isten Minie! Ne haragudj. Nem szándékos volt. Jól vagy? -nézett rám aggódóan eggyetlen testvérem s letett a hátáról majd amint meg tudtam állni szembe fordult velem és az arcomat kezdte fürkészni. Szegény nagyon megijedhetett.

-Semmi baj Lu, csak nem esett jól. Úgy ismersz, mint aki ennyitől össze esik? Buta vagy, megint. -mosolyogtam rá s egy puszit nyomtam az arcára. Mindenki minket figyelt. Senki nem mondott semmit. Frusztláló volt a csend. Szerencsére hamar megtört, mikor egy magas ember elénk lépett. Komolyan itt mindenki magas csak én nem? Még Lu is magasabb nálam majd nem 10 cm-vel. Hihetetlen. Magamban való "morgásomat" Apa hangja zavarta meg. 

-Lay?! -nézett az előttünk állóra kikerekedett szemekkel. Az említett is hasonlóan nézett ki. Fal fehér volt. Azt hittem menten össze esik és a végén két embert kell ápolni. 

-Junmyeon? Te, hogy kerülsz ide? -szegény annyira kétségbe esetten nézett apára. Nem értettem mi folyik itt, de ahogy elnézem senki se. Mindenki tanácstalanul és kérdésekkel a szemükben néztek erre a Lay nevezetű valakire.

-Lay! El se hiszem, hogy életben vagy. Annyira örülök neked. -apa amint magához tért egyből egy szoros ölelésben részesítette.- Nagyon hiányoztál. -suttogta apa könnyekkel a szemében. Még mindig nem értettünk semmit. Kérdőn néztem Lu-ra aki csak megrántotta a vállát majd apa felé fordult.

-Apa! Ez ki? És miért ölelgeted? Nem is ez a fontos! El kell átnunk Minie-t. Már így is túl sok vért vesztett. 

-Luhan! Már megint tiszteletlen vagy! Mondtam, hogy beszélj tisztelettudóan az idősebbekkel. -szidta meg Apa Lu-t ismét. Amilyen szemtelen nem csodálom, mindig is az volt, szerintem ezen már nem lehet változtatni. Ez a Lay fickó csak kikerekedett szemekkel nézte Lu-t.

-Apa? Gyereked van?? -kérdezte Lay és tényleg azt hittem el fog ájulni.

-2 is. Luhan és Minseok. 

-Hány évesek? 

-20 évesek. Idén lesznek 21. Ikrek. - mosolyodott el Apa és megölelt minket majd belekarolt a kezembe, hogy megtartson. Lu-val még mindig értetetlenül néztünk egymásra.

-Nem tudtam, hogy vannak gyerekeid. Igaz, honnan is tudhattam volna, hisz Apa majd nem 20 éve elküldött a falkából. -mondta majd szomorúan elmosolyodott. El indult felém s bele akart karolni a másik kezembe de Lu elém ált kitárt karokkal.

-NE GYERE A KÖZELÉBE! -kiáltotta el magát s karmait kiengedve kezdett morogni és vicsorítani. 

-Luhan! Hányszor mondjam még el neked, hogy fékezd magad?! -morgott már Apa is, de Lu-t nem érdekelte és tovább bámult Lay-re.