Pusztító erő 'Befejezetlenül, de mégis befejezett'

'18'

- Aaron! Hé! Aaron, figyelsz?! - csettintgetett az arcom előtt Becca.
- Mi? Ja, aham - ráztam meg a fejem.
- Mit mondtam? - tette karba a kezeit.
- Öhm...
- Sejtettem. Minél hamarabb meg kéne keresni a másik két elemi savant farkast.
- Jó, de mikor? - tette fel a kérdést Stella.
- Még holnap indulnunk kéne, hogy még legyen időnk felkészülni is.
- Jó - dörzsöltem meg a szemeimet.
- Mi van veled?
- Semmi, miért?
- Mostanában furán viselkedsz.
- Álmosabb vagy, és éhesebb - tette hozzá Stella.
- Jól vagyok - néztem a lányokra.
- Hát jó, akkor nyomás haza pakolni! - tapsolt kettőt Becca. Mindhárman elindultunk haza. Mióta egyhete a nagypapa kapcsolatba lépett velem tényleg furábban érzem magam. Főleg anya közelében. Otthon egyenesen a szobámba mentem pakolni. Amikor végeztem megláttam az ágyam alól kilógni valamit. Egy doboz volt az. Tele volt az én régi játékaimmal... amiket véletlenül felgyújtottam. A szemeimben újra fellobbant az a bizonyos láng. Minél előbb elkell innen tűnjek! Fogtam a táskámat, és kiugrottam az ablakon. Az üveg szilánkjai millió darabban érkezett vagy a földre vagy rám, de lesepertem magamról. Nem írtam semmiféle búcsú levelet. Minek? Lehet, hogy sose térek vissza. Végül elindultam Stella-hoz.

- Szia, Aaron - nyitott ajtót Stella.
- Szia, bemehetek?
- Öhm... persze gyere - állt félre. A nappali szép volt. A falakon képek lógtak. Volt egy boldog család. Egy aranyos kék hajú kislány. Egy barna hajú fiú. Ketten szerepeltek egy képen a kislánnyal.
- A bátyám - állt mellém Stella.
- Mi lett vele?
- Ő is meghalt a szüleimmel együtt. Mind a négyen bent ültünk a kocsiban, de csak egyedül én éltem túl - csordult le egy könnycsepp az arcán.
- Sajnálom, ha tudtam volna akkor...
- Ne sajnáld! Gyűlölöm, ha mások sajnálnak - ment el. Nem mondtam semmit, csak csendben álltam. Végül beletúrtam a vörös hajamba, és lehunytam a szemeimet. Éreztem valamit. Megint előjött az a fura érzésem. Hirtelen álmos lettem. Nem bírtam tovább talpon. Tettem egy lépést, ezután elsötétült minden.

'Stella'

Valami hatalmasat koppant a nappaliból. Kimentem, hogy megnézzem mi az. Aaron a földön feküdt.
- AARON! - rohantam hozzá. Nem reagált.
- Aaron! Válaszolj! Kérlek! - kérleltem sírva. Továbbra se reagált.
- Kérlek, Aaron! Nem akarlak téged is elveszíteni! - fordítottam a hátára. Szuszogott. A megkönnyebbüléstől sírva öleltem meg. Nem akarom elveszteni, Aaront. Azt hiszem... beleszerettem.