sʜᴀᴛᴛᴇʀᴇᴅ | ᴛᴏᴅᴏʀᴏᴋɪ × ᴏᴄ | ✔

ᴛʜɪʀᴛʏ

Idő kell ahhoz, hogy a sebek begyógyuljanak, mint fizikálisan, mint lelkileg. A várakozással töltött idő alatt sok minden történhet, a seb tovább nyílhat, vagy bevarasodhat, ez csupán attól a személytől függ, aki hordozza őket.
Todorokiban vegyes érzések kavarogtak, sokszor megingott, de mindig volt mellette valaki, aki visszarángatta őt a sötét gondolataiból.

Mindeközben a tanári kar próbált intézkedni a sajtósok és ujságírok ellen, akik sorfalat álltak az iskola nagy kapuja előtt. Nem adták fel és napról napra nagyobb tömeg várakozott a U.A. előtt.

- Nem mondhatunk többet, már mindent tudnak - próbálta lenyugtatni a tolongó embereket Present Mic.

- Igaz, hogy Winderman évekig bántalmazta a saját lányát? - nyomtak az arcába egy mikrofont.

- Hogy szökhetett meg az a gonosztevő? - hangzott fel egy másik kérdés hátulról.

- Kérem, nyugodjanak meg - csitította a népet Present Mic, ám a tömeg nem hárított.

Sőt.

Todoroki, Midoriya, Uraraka és Iida egymás mellett haladva közeledtek az akadémia felé, majd csak arra eszméltek fel, hogy körbekerítették őket a kíváncsi riporterek.

- Todoroki Shouto! Igaz, hogy emiatt a románc miatt kissé meginogtál? - kérdezgették folyamatosan az unott tekintetű srácot.

- Ez nem csak egy románc - felelte - Szeretem Manamit. Ennyi.

Az elhangzott mondat után kitört a káosz, egymás szavába vágva kérdezgették a négy diákot, akiket Aizawa-sensei éppen időben menekített ki.

- Nem hiszem el, hogy még mindig itt vannak - motyogta Izuku felsóhajtva.

- Menjetek fel az osztályterembe. Ezt mi elintézzük - nézett le rájuk az osztályfőnökük, immáron a biztonságos falak mögött, majd el is tűnt elölük.

- Todoroki-kun, nem gondolod úgy, hogy most rád fognak szállni az előbbi kijelentésed miatt? - érdeklődött Iida, míg Ochaco és Deku megtorpanva néztek vissza Shouto-ra.

- Nem számít - felelte közömbös hangnemben, végül halványan elmosolyodott, ahogyan végignézett a három felvont szemöldökű barátján - Ha ez kell, hogy leszálljanak Manami-ról és a családjáról... Főleg, hogy az igazat mondtam.

- Ez egy hősies tett volt tőled, Todoroki-kun - bólogatott szaporán Uraraka.

- Félre, extrák! - hallották meg a kapu felől Bakugou hangját, majd mögötte megjelent Kirishima is, aki láthatóan jól szórakozott barátja idegességén a helyzet ellenére is.

A három diák megvárta, amíg felzárkózott hozzájuk az ingerült Katsuki és a kínosan mosolygó Kirishima.

- Tsk, ma mindenki elállja az utat? - dünnyögte ingerülten Bakugou és félrelökve Todorokit elviharzott közöttük.

- Uhm, mi baja van Kacchan-nak? Ma a szokásosnál is idegesebb - fordult utána aggódva Deku.

- Oh, a baleset óta ilyen - legyintett a vörös hajú, de az arcára kiülő szomorúság tisztán látható volt.

Todoroki fejét lehajtva, szó nélkül megindult az épület felé.

- De Todoroki-kun sem önmaga azóta - sóhajtott fel Uraraka elhúzva száját.

- Ahogyan senki más sem az osztályban - tette hozzá Iida halk hangon.

~•••~

Shouto csendesen foglalt helyet a padjában, majd Deku-ék is megérkeztek, így már mindenki jelen volt a teremben.
A hangulat már nem volt olyan nyomott, de senki sem feledkezett meg a helyzetről, ezért hangoskodni sem hangoskodtak a tanárok örömére.