sʜᴀᴛᴛᴇʀᴇᴅ | ᴛᴏᴅᴏʀᴏᴋɪ × ᴏᴄ | ✔

ᴇɪɢʜᴛ

» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

A falióra monoton ketyegése visszhangként ismétlődött az elmémben, mintha csak egy bomba visszaszámlálójaként működött volna. 

Tik-tak.

Az idő múlásával egyre nyugtalabbá váltam és már a fülhallgatómból kiszűrődő zene hangja sem tudott biztonságot nyújtani a fejemben lejátszódó emlékek elől. Az ágyamon feküdtem, teljesen összekuporodva, miközben a falat bámultam.
Hirtelen beugrott a tegnapi nap és nem tudtam kibírni, hogy ne vörösödjek el ismét. Azok a szemek megbabonáztak és abban a pillanatban úgy éreztem, mintha valami megváltozott volna. Biztonságban éreztem magam anya halála óta először és valami ismeretlen érzés költözött a szívembe.
Nagyot sóhajtva a hátamra fordultam és a plafonon lévő árnyékok sziluettjét kezdtem el vizslatni. Valami nyugtalanított.
Egy pillanattal később a telefonom rezgésére figyeltem fel és a képernyőre nézve egy üzenet fogadott.

Feladó: Uraraka Ochaco
Manami-chan! Mindent el kell mondanod!

Alsó ajkamat harapdálva pötyögtem be a választ a billentyűzeten, miközben elmerengtem, hogy vajon honnan tudta meg a számomat.

Hasekura Manami
Nem tudom, mire gonolsz..

Uraraka Ochaco
Rendben, te akartad ;)

Hasekura Manami
Heh?

Hasekura Manami
Ochaco-chan!

Összezavarodva meredtem az immáron elsötétedett telefonom képernyőjére, majd miután 5 perc múltán sem kaptam valaszt, inkább a zsebembe dugtam a készüléket és felpattantam az ágyról. Nyújtózkodva kitekintettem az ablakon, ahol apámat láttam elsétálni a város felé.

Ideje volt elmenni a tóhoz.

~•••~

Minden ugyanolyan nyugodt és csendes volt, csupán a madarak tiszta éneke hangzott fel néha.
Szombat korán reggel volt, így a harmatcseppek sem száradtak fel teljesen, amitől a fűszálak nyirkosak voltak. Magasra lendítettem kezeimet, mintha csak a felhőket akartam volna elérni, és mélyen beszívtam a levegőt az orromon keresztül. A lágy szellő beáramlott a tüdőmbe, amely megnyugvással töltött él és sokkal erősebbnek éreztem magam, még mielőtt eljöttem volna otthonról.
Ám a gondtalanságomat átváltotta az aggodalom, hiszen már csak pár nap választott el a kirándulástól és még nem eszeltem ki semmilyen tervett, miként is jöhetnek el otthonról, anélkül, hogy apám gyanút fogna.

– Ez bonyolult – sóhajtottam fel, majd lehajolva kezembe vettem egy laposabb kavicsot és áthajítottam a tó felett.

A nap pontosan előttem bukkant fel, maga körül narancssárgás színnel befestve az eget. Halványan elmosolyodva csodáltam a rég nem látott képet, amely melegséggel töltötte el szilánkokkal teli szívemet. Hiányzott a múlt és ez ellen nem tehettem semmit.

Hirtelen megrezzent a zsebemben pihenő telefonom, ami egy új üzenetet jelzett.

Uraraka Ochaco
El tudnál jönni a sulihoz közeli kávézóhoz? Fontos lenne...

Hasekura Manami
Öhm, persze.. 5 perc és ottvagyok

– Itt valami bűzlik – állapítottam meg, majd vissza sem nézve elsétáltam a tótól.