sʜᴀᴛᴛᴇʀᴇᴅ | ᴛᴏᴅᴏʀᴏᴋɪ × ᴏᴄ | ✔

ғᴏᴜʀ

» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

A lendülettől keletkezett szellő megcsapta arcomat, ám Katsuki karja nem ért célba. Meglepetten bámultam a jéggé fagyott öklét, ami pontosan az arcom előtt állt meg.

- Woah, Todoroki-kun, még éppen időben - fújta ki az eddig benttartott levegőjét Deku-kun.

Idegesen a félfejű felé fordultam. Úgy éreztem, mintha valamiféle gyenge baleknek állított volna be, azáltal, hogy megállította Bakugou ütését.

- Oi, már megint kezded, te rohadék?! - rángatta meg karját Katsuki és próbálta a fogával szétrágni a jeget.

- Bocs - felelte Todoroki egyszerűen, miközben még mindig szuggeráltam őt. Érzelemmentes tekintetével felém fordult, míg én rideg szemekkel fordultam el tőle.

- Öhm, szerintem jobb lenne, ha különválnánk - merészkedett közelebb Ochaco-chan és körbenézett a társaságon, hátha valakinek van valami ellenvetése.

- Rendben, rendeződjünk csoportokba - javasolta boldogan ugrándozva Mina.

Pár hosszas perc múlva sikerült kialalítanunk 3 csoportot.

Deku, Todoroki, Ochaco és én.

Bakugou, Kirishima, Denki és Sero.

Momo, Kyoka, Toru és Mina.

- Velem mi lesz? - tárta szét karjait Mineta-kun, ám addigra már mindenki szétszóródott és egyedülmaradt a pláza közepén.

~•••~

- Yosh, az első dolog, amit be kell szereznünk, az egy pár bakancs - olvasta le a magával hozott listáról Ochaco, miközben Deku beleegyezve bólogatott.

Todorki csendben haladt mellettem és hirtelen felindulásból beszélni kezdtem.

- Nem kellett volna közbelépned - meglepetten rámemelte szürke és ciánkék szemét.

- Bántott volna - mondta tényszerűen és az egyszerű viselkedése kezdett felbosszantani.

- És akkor mi van? Hidd el, ha rajtam múlt volna, már régen a mentő vitte volna el - morogtam és mire megvárhattam volna a válaszát, egy igen ismerős alakot pillantottam meg nem is olyan messze.

Basszus...

Oda-vissza kapkodtam fejemet, hátha találok valamiféle lehetséges menekülőutat, ám már késő volt.

Ha meglát, nem fog rajtam könyörülni!

Egy pillanat alatt történt, hogy Todoroki védelmezően elém lépett és kicsi termetemnek köszönhetően alig látszottam ki mögüle. Riadt szemekkel figyeltem, ahogyan apám elmegy mellettünk és egy percre sem nézett félénk vagy másokra.

- Az ott Winderman? - csodálkoztak el rajta, ami nem volt szokatlan, hiszen az egyik legerősebb hősök közé tartozott.

Miután végre eltűnt látökörömből, nagy kő esett le a szívemről, majd egy nyugodt sóhaj kíséretében néztem fel Todoroki szemeibe.

Honnan a fenébe találta ki a gondolataimat? És egyáltalán miért tette, hiszen elég bunkó voltam vele az előbb...

- Izé...köszönöm - sütöttem le tekintetemet zavartan, majd meg sem várva a válaszát gyorsan elfordultam, hogy felzárkózzak Deku-kunékhoz, akik azonban sehol sem voltak - Huh?

- Úgy látszik, itthagytak - vonta le a következtetést, én pedig egyetértően bólintottam.

- Itt.