sʜᴀᴛᴛᴇʀᴇᴅ | ᴛᴏᴅᴏʀᴏᴋɪ × ᴏᴄ | ✔

ғɪᴠᴇ

» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

Egy hete, hogy az U.A. akadémia diakjaként tengettem mindennapjaimat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem az osztálytársaimmal töltött órákat vagy a Bakugou-val közös vitákat. Nem mutattam ki semmiféle reakciót, mégis ők kiolvasták a szemeimből, hogyan is éreztem pontosan, ami megrémiszett, hiszen csak nemrég ismertük meg egymást.

- Milyen óra lesz? - nézett körbe kérdőn Sero.

- Állítólag ma kimegyünk edzeni All Might-al - felelte egy újságot lapozgatva Denki.

Halványan elmosolyodtam, miközben visszagondoltam, hogy mennyire is örültem, amikor kiderült, hogy az első számú hős tényleg ebben az iskolaban tanít. Kiskorom óta felnéztem rá, mint mindenki más és boldogság töltött el, hogy élőben is láthattam.
A helyemen ültem, miközben Uraraka és Deku-kun társaságát élveztem. A héten sikerült mindenki képességét az eszembevésnem, és több információt is megtudtam róluk, amiket próbáltam mélyen elraktározni az agyamban.

Egy ideje, mintha Ochaco-chan mondani akart volna valamit, ám úgy látszott, hogy nem merte felhozni Izuku előtt.

- Deku-kun, az előbb mintha Iida-kun szólt volna - mosolygott rá a fiúra.

- Én nem hallott.. - ám, ahogyan ránézett Uraraka-ra, megvilágosodva felpattant és elsietett.

Pisloga néztem utána és nem tudtam eldönteni, hogy Izuku cuki vagy csak fura...

- Manami-chan, kérdezhetek valamit? - fordult ismét felém.

Bólintva beleittam a colámba, amit nemrég hoztam fel a büféből.

- Mi történt, amikor Todorki-kunnal lemaradtatatok? Talán valami privát beszélgetést zavartunk meg? - hajolt hozzám közelebb érdeklődve, és amint felfogtam a kérdést, köhögve félrenyeltem az italt. A mellkasomat ütlegelve felnéztem és láttam, hogy mindenki engem figyelt. Még az előbb említett személy is.

- Mi van? Nem láttatok még fuldokló embert? - forgattam szemeimet morcosan elvörösödve és kézfejemmel megtöröltem a számat, miközben a többiek vállukat vonogatva tértek vissza a dolgaikhoz.

- Waa, sajnálom Manami-chan! - szabadkozott hevesen Ochaco-chan, miközben kezeivel maga előtt hadonászott.

Sóhajtva ingattam fejemet és összeszedve a gondolataimat, megköszörültem a torkomat.

- Semmi ilyesmiről nincs szó, Shouto és én csak... - magyaráztam volna ki magam, ám abban a pillanatban kinyílt az ajtó és All Might lépett be rajta.

- Itt vagyok! - vigyorgott körbe, amitől ugyan elámultam, de nem akartam kimutatni, hogy mekkora hatással is volt rám a legnagyobb hős jelenléte.

Még az arcomat fürkésző felemás szemeket sem vettem észre, amik reggel óta figyelték minden mozdulatomat.

~•••~

- Régebben is csináltunk ilyet, viszont most keményebbre vesszük a figurát - nézett végig rajtunk All Might.

Mindenki a saját felszerelésében ácsorgott mellettem és hirtelen úgy éreztem, hogy kilógtam a sorból az én egyszerű ruhámmal.
Fekete felsőt viseltem, szürke cicanadrággal, hogy könnyen mozoghassak a képességem miatt. Kezeimre kesztyűt húztam, és szintén fekete bakancsot hordtam. Szerettem az egyszerű dolgokat...
Ochaco-chan állt meg mellettem és halkan a fülembe suttogott.

- Mindig elfelejtettem megkérdezi, de neked mi a Quirk-ed? - megilletődve felé fordultam, míg All Might még mindig beszélt.