sʜᴀᴛᴛᴇʀᴇᴅ | ᴛᴏᴅᴏʀᴏᴋɪ × ᴏᴄ | ✔

ꜱɪxᴛᴇᴇɴ

» ᴹᴬᴺᴬᴹᴵ «

Reggel arra keltem, hogy valaki lehellete a nyakamat csiklandozta, miközben derekamat két kar fogta körbe védelmezően. Jólesően felsóhajtottam, ahogyan közelebbpréseltem magamat a mellettem alvó személy mellkasához és mélyen beszívtam az ismerős illatot. Ekkor hirtelen kipattantak a szemeim és kissé megemelve fejemet vettem észre, hogy Shouto-val a földön elterülve aludtuk át az éjszakát. Körbenézve láttam, hogy a többiek még nagyban húzták a lóbőrt, ezért fellélegezve visszahelyeztem fejemet a földre. Egy ideig haboztam, majd úgy döntöttem, hogy a másik oldalamra fordulok, így óvatosan - hogy ne ébresszem fel a fiút - Todoroki felé fordultam. Karjai megmozdultak, mire kitágult szemekkel lefagytam, majd éreztem, hogy szorosabban fogta közre testemet. Szaporán dobogó szívvel figyeltem rezzenéstelen arcát, majd szemeim levándoroltak kissé szétnyílt ajkaira és vágyakozva néztem azokat. Észbekapva megráztam fejemet a hülye gondolataim kiűzése érdekében, és már ismét csukódtak volna le szemeim Shouto arcát nézve, amikor megéreztem valaki szemeit magamon. Kíváncsian hátralestem, majd körbenézve megállapodott a tekintetem a szórakozott tekintetű Bakugoun. Morcosan rámeredtem.

- Mi van? - suttogtam oda neki felvont szemöldökkel.

- Semmi, csak vicces - horkantott fel.

- Mi vicces? - néztem rá értetlenül.

- Baszki, szerinted? Odáig vagytok egymásért, ezt mindenki tudja rajtatok kívűl - forgatta meg szemeit látványosan.

Elgondolkozva a plafonra néztem, amely abban a pillanatban érdekesebbnek bizonyult Bakugou arcánál. Nem akartam hinni neki, hiszen már rájöttem, hogy érzéseket tápláltam Shouto iránt, de tudtam, hogy ő ezeket sosem viszonozná. Nem érdemeltem meg őt és emiatt is muszáj volt tagadnom az érzelmeimet.

- Tévedsz - feleltem némi hallgatás után.

Az eddig telefonjával szórakozó Katsuki most felvont szemöldökkel nézett fel rám.

- He?

Nagyot sóhajtottam, majd végül kimondtam a számomra nehéznek tűnő szavakat.

- Biztos vagyok benne, hogy találna nálam sokkal szebb, okosabb és kedvesebb lányt. Másrészről nem érdemelném meg a szeretetét, ha egyáltalán érezne irántam valamit – vetettem egy pillantást Todoroki-ra és mintha élesebben szívta volna be a levegőt, mint azelőtt. Megrázva fejemet, ismét a szőkére néztem.

- Te akkora barom vagy, hogy e világon nincs rá definíció - jelentette ki őszintén Bakugou, és most az egyszer egyetértettem vele.

Megsemmisülve sütöttem le szemeimet, majd ismét a még mindig alvó Shouto-ra néztem.
Nem hazudtam. Vakon hittem abban, hogy kevés vagyok számomra, és hogy nálam csak jobb emberek kelthetik fel az érdeklődését. Igazság szerint nem érdemeltem meg, hogy pont egy ilyen elképesztő és jószívű fiú szeressen engem; egy hangulatingadozással teli és szomorúsággal küzdő lányt. Nehéz volt bevallanom - még magamnak is -, de muszáj volt elengednem őt, még mielőtt bármiféle kötelék is kialakulhatott volna közöttünk. A szemébe akartam mondani ezt, mégis féltem, hogy talán félreértelmeztem a közeledését és valójában csak barátkozni szeretett volna velem.
Alsó ajkamat rágcsálva gondolkoztam a következő lépésemen, amikor Todoroki szempillái megrezzentek és álmosan nyitotta fel látószerveit. Elvörösödve elkaptam tekintetemet és szemeim sarkából a gúnyosan vigyorgó Bakugout láttam.

– Jó reggelt – köszöntem csendesen az éppen akkor felülő fiúnak.

Amint ránéztem, szemeim felcsillantak és nem bírtam megállni vigyorgás nélkül az élem táruló képet. Shouto kómásan meredt maga elé, haja össze-vissza kuszálódott és a plafon felé meredezett pár helyen. Lassan rámvezette tekintetét, majd elnyomva egy ásítást rámmosolygott.
A romantikusnak tűnő pillanatunkat egy másik hang zavarta meg.