Egyszer élünk - #yolo - Befejezett

Almaeső

Hali skacok^^

Új rész, kis Adrienette-el, holnapi részben ennél is több lesz, ígérem. Most ilyen hangulatban vagyok, nem tehetek róla;)

Ahogy az osztály kikísérte Maxot, befutott egy fényes limuzin is, amiből egy kifejezetten idegesnek tűnő Adrien szállt ki. A fiút egy elégedett Chloé követte, így nem volt nehéz kitalálni, miért olyan rossz a fiú hangulata. – Mi történt? – kérdezte rémülten, ahogy meglátta Max-ot.

- Max elesett. Csúnya törés, ha engem kérdezel, műteni kell – válaszolta Marinette, aki a recepción előkereste az elsősegélydobozt, így Miss Bustier le tudta fertőtleníteni a sebet.

Adrien hálásan a lányra mosolygott, mire Marinette-nek bevillant, hogy „Te jó ég, te jó ég, normálisan beszéltem vele, ne vigyorogj, ne vigyoroj túlságosan, oké, legalább ne úgy mint egy idióta... fenébe, Marinette!".

Ekkor érkezett meg a mentőautó vijjogó szirénával, és perceken belül el is vitték Max-ot, Miss Bustierrel együtt. A nő Madame Lambotte-ra bízta az gyerekeket, és kijelentette, hogy akire panasz lesz, azt nem hajlandó megtűrni az osztályában a jövő évben.

Alya pedig kénytelen volt megböködni a legjobb barátnőjét, ugyanis miután mindenki elment, ő még akkor is ott álldogált, és egy fura mosollyal az arcán bambult a semmibe.

Másnap már minden visszatért a rendes kerékvágásba, Chloé azonban egy privát strandra vitette el magát és Sabrinát, nehogy mégegyszer megvicceljék őket.

Madame Lambotte azonban nem volt a toppon, és Marinette volt a legközelebb, így az egésznek ő szívta meg a levét.

- Kiscsillagom, meg tudod mondani, ki is van a fagyizóban? – kérdezte, ahogy lecsattogott a strandpapucsában a recepcióra.

- Nino Lahiffe, asszonyom – válaszolta Marinette segítőkészen.

- Szóval fiú? – a nő elgondolkodva dörzsölte az állát. – Csak mert az erkélyemről egy fiút meg egy lányt láttam, amint épp... nos, azt hiszem, ma este randevúzni fognak, legalábbis ezek után remélem, hogy annak a Nino-nak lesz elég bátorsága elhívni... - beszélt magában a nő.

Marinette legszívesebben a pultba verte volna a fejét. Még most is azt kell hallgatnia, ahogy Alya és Nino smárolnak munkaidőben? Olyan könnyen kibékülnek egymással, miért nem sziporkázhat így az ő szerelmi élete is...?

- Marinette... Marinette igaz? – Mrs. Lambotte megigazította a lány névtábláját, hogy jobban lássa. – Megtennél nekem egy szívességet? – mivel kapott egy beleegyező biccentést a lánytól, folytatta. – Elfelejtettem egy-két dolgot a piacon megvenni, és nem akarok megint elgyalogolni... nem mennél el helyettem, ha odaadom a listát és elmagyarázom hol van? Addig én elüldögélek itt a recepción.

Marinette biccentett. – Rendben, nem gond.

- És keres magadnak egy fess fiatalembert! Nehogy te cipelj mindent...! – tette hozzá a mutatóujját felemelve az idős hölgy.

- Én elkísérhetem Marinette-t, úgysincs dolgom – ajánlotta fel Adrien.

Marinette érezte, ahogy a kürtök megszólalnak a fejében, és a vére tüntetőleg az arcába tódul. Madame Lambotte hiperventillálni kezdett a boldogságtól.

- Jaj, milyen csodás, milyen csodás! Hát mégsem halt ki a lovagiasság a férfinemből! Megyek és hozom is a listát - csapta össze a kezét a nő, és az ajtóban álldogáló Adrienre meredt.

Csakúgy, mint Marinette.

Amint Lambotte eltűnt a raktárban, Adrien odalépett Marinette-hez és a fülébe súgta: - Elegem van már, hogy Alya-ék egyfolytában ledugják egymás torkán a nyelvüket. Neked nem?

A lány elvörösödve bólintott, majd a párocska szétrebbent, amint Lambotte kicsoszogott és átadott nekik egy kosarat a listával. Végül egy kedveskedő „A tojást a végén vegyétek, nehogy megzápuljon a melegben!" megjegyzéssel elengedte őket.

Az út eleje kínos csendben telt – Marinette megpróbálta feldolgozni a tényt, hogy Adriennel együtt megy a piacra (atyaég, akár a házasok, Mari ne gondolj a közös gyerekekre, ne gondolj, ne gondolj... és ha ikrek, én elájulok), a fiúnak pedig a kirándulás éjszakája árt a fejében.

Aztán Marinette megkérdezte a fiút, milyen volt Párizsban, és Adrien mesélni kezdett.

És csak mesélt és mesélt... és vettek retket, csigát, paradicsomot, édesköményt, két zacskó lisztet és szőlőt. Úgy beleélték magukat, mintha tényleg házasok lennének, és Marinette-nek eszébe sem jutott, hogy Adriennel, élete szerelmével van.

Csak aztán a fiú valahogy megemlítette, hogy Marinette biztos nagyon jól tud csókolni, mire a lány ijedtében megbotlott egy cukiniben.

- Á! – a lány megpróbált megkapaszkodni Adrienben, de mint kiderült, a fiú is labilis, így mindketten elestek. Szerencséjük volt, kishíján eltalálták az almásbódét.

Marinette a földön landolt, Adrien pedig rajta. Az egész helyzet nagyon hasonlított arra, amikor bentragadtak a kocsiban, és kicsit arra is, amikor hősként megmentették egymást.

Csakhogy erre egyikük sem gondolt akkor.

Adrien meglepetten simított ki egy tincset Marinette hajából, és elnevette magát. A lány egy pillanatig meglepetten figyelte, majd hátradöntötte a fejét a földre és ő is nevetni kezdett. Így azonban kidöntötte a bódé egyik támasztékát, mire egy alma a fejére esett.

Aztán mégegy, és mégegy... és a bódé megdőlt, almaesőt zúdítva rájuk. Adrien sikeresen felhúzta Marinette-t a derekánál fogva, de így is almákban fürödtek.

- Jaj, ne – mormolták mindketten. – A balszerencsém beütött! – azzal egymásra pillantottak.

- Hé! – az árus dühösen kinézett az üzletből. – Itt meg mi történt?

Marinette és Adrien választhattak. Vagy ittmaradnak, vagy futnak.

A következő rész tartalmából: - Ezt... nem így... képzeltem... - nyöszörögte Marinette, és nekidőlt Adrien mellkasának. - Szóval... - a fiú elvigyorodott. – Hogy is volt azzal a három kívánsággal?