Katica és Macska a tengerparton!
A Francois-Dupont hírhedt osztálya idén olyan rosszul teljesített, hogy az igazgató kénytelen közmunkára ítélni őket. Ezzel olyan események láncolatát indítja el, amiknek a végét senki sem látja: a két hétre összezá...
Megint egy kellemes kis tini-rész, természetesen függővéggel, hogy legyen mit várni... ugyanis megint egy hétre eltűnök, de utána már rendesen fogtok részeket kapni. Cserkészbecsszó.
És, mielőtt bárki elkezdené olvasni, valamit gyorsan tisztázok:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor a lakókocsi tetőteréről írok, akkor a pirossal bekarikázott részre gondolok (kép egyébként Dreamstime-ról).
Nem is húzom tovább a szót, itt az ideje, hogy Mari és Adrien bevessék magukat a sűrűjébe... sikerül vajon végrehajtaniuk Max zseniális tervének első fázisát, anélkül, hogy kitörnék a nyakukat vagy belehalnának a folytonos elvörösödésbe? Lentebb kiderül!
Marinette tűkön ülve várta az ebédszünetet. A recepción ülve a dögunalomban hallgatta az óra kattogását. Egy icipicit már idegeskedett.
Mert az egy dolog, hogy ma tönkreteszi Chloé életét, vagy legalábbis ezt a nyaralását. De a tény, hogy mindezt Adriennel közösen fogják csinálni, csak rátett egy lapáttal.
Az óra elütötte a déli tizenkettőt, így a lány felpattant és kivágtatott az ebédlő felé. Max gyorsan a kezébe csúsztatta a tubust, a lány pedig már indult is le a partra.
A nagy sziklánál várakozott, mert tegnap este ezt a találkozási pontot beszélték meg Adriennel, Alya vigyázó tekintete alatt. A lány már vagy két perce álldogált ott, mire megpillantotta a közeledő szőkeséget.
És itt már meg is jelent az első probléma, Adrien ugyanis fürdőnadrágban volt. Mármint, csak abban.
Marinette-nek pedig megrengett az önbizalma a tegnapi „Nem fogunk rosszalkodni" kijelentésében.
- Öhehhuhuhu, m-mi ez az izé? – kérdezte, ahogy a fiú odaért hozzá.
- Munkaruha – legyintett Adrien. Marinette épp enyhén vörösödve azon gondolkodott, hogyan tudná szépen javasolni a fiúnak, hogy öltözzön át, mikor a fiú csípőre tette a kezét és fáradtan megszólalt.
- Mehetünk? – a lány erre csak bólintani tudott, mivel sejtette, hogy lassan kifutnak az időből.
Profin a part menti sövényben elosontak a strand végében álldogáló, szürke-fehér-türkiz lakókocsihoz, aminek az ajtaja nyitva volt, hogy járjon benn a levegő. Marinette gyorsan belépett, Adrien pedig követte, és behajtotta maga után az ajtót.
- Hogy ne bukjunk le – mormolta. Azzal mindketten körülnéztek.
A lakókocsi takaros volt: egy színes kanapé az egyik oldalon, hasonló színvilágú függönyök az ablakokon és a helyiségek elválasztásához, hűtő, tévé, sok-sok szerkény.
Azaz, semmi nem utalt arra, hogy Chloé itt aludna.
Adrien bekukkantott a vezető-részbe, amolyan „kitudja" alapon, de aztán követte Marinette-t a hátsó részbe.
A lány elvörösödve ment tovább, mivel megtalálta az Alya által sokat emlegetett szülői ágyakat. Hátul még volt egy kis fekhely Sabrina-nak is, de utána már csak a fürdő.
Chloé, Chloé, merre vagy?
Egy kéz nehezedett a lány vállára és kis híján felsikoltott. Hála az égnek azonban csak Adrien volt az, aki felmutatott a plafonra.
Hát persze, a tetőtér!
Egy viszonylag szűk kis hely, ahová kizárólag aludni járnak fel az emberek. Marinette-ék gyorsan meg is találták a létrát, és a lány a hibájából tanulva elérte, hogy Adrien másszon fel előbb. Semmi kedve nem volt megismételni a fenéktolást.
Na meg aztán, innen lentről a kilátás is jobb volt.
Adrien kihajolt a létra fölé és elvigyorodott. – Megtaláltuk.
Amint a lány is felmászott, rögtön tudta, hogy igaza volt.
Hófehér szaténlepedő, aranyberakásos csipkepárnák, kézfertőtlenítő (jellemző). A lány gyorsan előremászott, kihúzta Chloé kistáskáját az egyik sarokból és kotorászni kezdett benne.
Lassan kínossá vált, hogy még mindig nem találta meg azt, amit keresett, így a lány idegességében elkáromkodta magát. – Hogy az a... - azonban nem tudta befejezni, ugyanis valaki megragadta, nevezetesen Adrien.
A fiú befogta a száját, így kényszerítette, hogy hallgatózzon.
Lépések.
Valaki járt a kocsiban.
Marinette tekintete a lábaikra vándorolt, amik még mindig kilógtak a tetőtérből, és lassan, már-már hangtalanul elkezdett beljebbaraszolni. Adrien követte a példáját.
A kocsiban azonban újra csend lett, így a fiú elengedte és egymásra mosolyogtak.
- Huh, azért ez egy meleg... - ekkor a motor felbőgött, Adrien pedig Marinette-n találta magát. Egészen pontosan mindketten hátraestek, ez viszont a fiúnak azt jelentette, hogy rá a lányra.
Mármint most nem ecsetelném, pontosan hova.
Mindkettejük ereiben megfagyott a vér; egyrészt a helyzetükből adódóan, másrészt valaki lopja a kocsit vagy mivan?!
Ezzel azonban nem volt vége a kálváriájuknak, a tetőszerkezet kezdett leválni az autóról. Ahol eddig össze voltak hegesztve, a csavarok lassan kezdtek elhajlani, és azzal fenyegettek, hogy Marinette és Adrien hamarosan tetőstül-mindenestül ráesnek a szélvédőre, félreérthetetlen helyzetben, a vezető szeme láttára – akárki legyen is az.
Adrien cselekedett először, egy kifejezetten macskaszerű mozdulattal elugrott a létráig majd leugrott a földre. Marinette remegve követte, a tubust otthagyva valahol az ágyban, és megpróbálva leutánozni Adrien mozdulatait, amivel mindössze annyit ért el, hogy kis híján ráesett a fiúra.
Mindketten tudták, hogy meg kell lógniuk, ekkor azonban újabb meglepetés érte őket: a kocsi megállt, a vezetője pedig kihúzta a slusszkulcsot.
- Így ni, mostmár árnyékban leszel egész délután... - azzal az ajtó kinyílt.
Marinette és Adrien egyszerre vetődtek a másik irányba, hogy megakadályozzák a lebukásukat, így kikötöttek a szülői ágyban. Ez persze a lányban megint felidézte a tegnapi fogadalmát, így gyorsan kikászálódott belőle.
A lépések azonban közeledtek, és hirtelen egyikük sem tudta pontosan, hogy hova bújhatnának el. Az árnyék a függönyön egyre nagyobb lett, így Adrien (a balszerencséjét átkozva) megragadta Marinette-t és behúzta az egyik szekrénybe.
Becsukni azonban már nem volt ideje, így a félig nyitott szekrényben nyomorogtak.
El sem lehet mondani, milyen gondolatok kavarogtak a fejükben, de a téma főleg a meleg időjárás, a hülye autótervezők és a nyomorult karma volt.
Ám amikor az illető, aki beüldözte őket ide becsukta a szekrényajtót anélkül, hogy benézett volna, Marinette és Adrien is egyszerre üdvözölte a lusta papucsférjeket, mint örök megmentőket.
Így nagyjából tíz percig szorongtak csak még, viccelődve a helyzet abszurditásán, és azon, hogy mennyire nincs helyük mégcsak leülni se.
A vidám hangulat pedig akkor tűnt el, amikor Marinette nekidőlt az ajtónak, hogy végre kijussanak és visszatérhessenek a munkájukhoz. Ekkor derült ki, hogy a szekrény zárva van.
...azok a rohadt papucsférjek...!
A következő rész tartalmából: Marinette nekidőlt Adrien mellkasának. Csak a képzelete játszik vele, vagy tényleg egyre kevesebb a levegő a szekrényben? - Mari... - Adrien karjai a lány derekára fonódtak és megemelték, hogy szemmagasságba kerüljenek.
