Derült Égből Apu[Toni Kroos]✔

28.

×2018.07.20×

Két óra repülés után, megkönnyebülve szálltam le a gépről és leptem a szülőföldemre. Leonnal kézen fogva megvártuk a bőröndöket, aztán azokat húzva indultunk ki az épületből. Mikor kiléptünk a zsúfolt reptérről fogtam egy taxit. A sofőr segítségével bepakoltam a csomagtartóba, majd lediktáltam Manu címét. A taxi elindult és másfél óra múlva megállt Manuel háza előtt. A sofőr elővette a böröndjeinket, míg én kifizettem a taxit. Leon egy kezével megfogta az enyémet, míg a másikkal bőröndjét húzta. Az ajtóhoz sétáltunk és bekopogtam. Pár perc múlva nyílt az ajtó és Manuel állt velünk szembe.

-Sofi!-ölelt magához, ahogy pocakom engedte. Pár másodperccel később elengedett és felkapta Leont. Megpörgette a levegőben.-Gyertek csak be.-lépett be a házba. Behúztam mindkét bőröndöt a házba. Manu levette Leon cipőjét, míg én kibújtam a sajátomból.-Leon menj fel a szobádba.-küldte fel fiamat. Leon felfutott a lépcsőn, majd mikor hallottuk az ajtó csukódást Manuel rám nézett.-Hogy-hogy itt vagytok?-kérdezte.

-Megcsalt.-motyogtam.

-Basszus Sofi. Annyira sajnálom.-nézett rám szomorúan.

-Már hozzá szoktam, hogy csalódok.-vontam vállat. Manu bíztatóan rám mosolygott, ám ekkor egy fájás tört rám. Összegörnyedtem és hasamhoz kaptam.

-Sofi minden rendben?-kérdzte Manu.

-Igen, csak egy fájás.-próbáltam nem erre koncetrálni.

-Kértek valami ebédet?-kérdezte.

-Mit ennénk?-kérdztem.

-Csirke mell és krumpli püré.-adta a választ a kapus.

-Igen kérek.-bólintottam. A konyhába mentünk, ahol Manuel szedett nekem az ételből. Felültem a pultra és enni kezdtem, de megint rám tört egy fájás. Összegörnyedve simítottam kerekedő pocakomra. Fájdalmasan néztem fel Manuelre.

-Biztos minden rendben?-kérdzte.

-Igen.-suttogtam. Lassan kiegyenesedtem és elfogyasztottam ebédem.-Nem baj ha most lezuhanyzok?-kérdeztem.

-Nem.-rázta a fejét Manuel.-Tudod hol van a fürdő, menj csak.-mondta. Leszálltam a pultról és felmentem az említett helységbe. Becsuktam az ajtót és lassan levetkőztem. Beléptem a zuhany kabinba és megnyitottam a vizet. Kellemesen melegre beállítottam és lezuhanyoztam. Kiléptem a kabinból és felöltöztem. Kisétáltam a szobából és lementem, ahol bőröndömet kezdtem keresni.-Mit csinálsz?-hallottam meg Manuel hangját.

-Keresem a bőröndöm.-válaszoltam.

-Fent van a szobámban.-mondta.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá, de megint fájdalom nyílalt belém, viszont ez most sokkal jobban fájt.

-Jól vagy?-lépett hozzám Manuel.

-Nagyon fáj.-suttogtam.

-Beviszlek a kórházba!-jelentette ki.-Húzd fel a cipőd!-szóltam rám, majd felrohant a lépcsőn. Az előszobába mentem és belebújtam cipőmbe. Manuel kezében Leonnal jött le. Egyből az előszobába sietett és feladta a cipőt Leonra, majd felvette a sajátját.-Gyerünk a kocsihoz.-mondta a kapus. Nagy léptekkel mentünk az autóhoz és beültünk. Manu beindította és elindult a kórház fele. Egy óra múlva leparkolt az épület előtt, ahová megint csak gyorsan mentünk be. Kaptam egy hálóinget és bevittek a szülőszobába, ahol Leon is született. Ekkor Scarlett lépett be, aki a szülésznő.

-Szia Sofi.-mosolygott rám.

-Szia.-erőltettem magmara. Scarlett rámkapcsolta a CTG-gépet.

-Manueltől van?-kérdezte.

-Nem, ő is Tonitól.-mondtam.

-És most el is jött?-forgatta meg szemeit.

-Nem, megint megcsalt.-sóhajtottam. Néztem a gépet, amin a fájásoknál csúcsus rajzok voltak. Scarlett lekapocsolta a gépet, majd jött egy másik doki, aki megvizsgált. Az eredmény laza két ujjnyi méhszáj. Elment telefonálni a szülésznek, engem pedig elengedett sétáltni. Lementem Manuelékhez, akik amint megláttak mosolyogni kezdtek. -Feljöttök?-kérdeztem. Manu felemelte Leont és felmentünk. Visszafeküdtem az ágyra, ahol előbb is feküdtem.

-Jobban vagy?-kérdezte Manuel.

-Igen.-bólintottam. Ekkor megint Scarlett lépett be a szobába.

-Szia Manuel! Szia Leon!-köszönt nekik.-Sofi ideje vérnyomást mérni.-tartotta fel a készüléket, amit felkaromra csatolt, ám ekkor egy újabb fájás tört rám és a gép kiakadt és ekkor elfolyott a magzat vizem.-Akkor szüljünk!-állt fel Scarlett.-Manuel kérlek vidd ki Leont és addig szólok az orvosnak.-lépett ki az ajtón. Manuelék kimentek és pár másodperccel a szülőorvosom lépett be az ajtón és utána Scarlett.

-Jó estét Fraulein Dawson!-mosolygott rám bíztatóan a doki.-Tegye fel ide a lábait.-mutatott a két láb tartórtara, ami egy kicsit oldlra helyezkedett el tőlem, hogy legyen hely a lábaim között. Feltettem a lábimat, míg az orvos felhajtotta a hálóingem. Ekkor Scarlett is bejött. Mindketten felhúztak két-két kesztyűt.-Rendben Fraulein Dawson kezdjen el nyomni.-mondta a férfi. Elkezdtem nyomni, ami nem kicsit fájt, de Scarlett folyamatosan bízatott.-Már kint van a feje.-mondta az orvos.

-Mindjárt kint van! Gyerünk Sofi!-mondta a szülésznő.

-Kint is van.-ekkor meghallottam, ahogy kislányom felsírt. Délután hat óra, nyolc perckor megszületett a legfiatalabb Kroos. Ekkor Scarlett az ajtóhoz sétált és beengedte Manut, aki egyből hozzám sétált.

-Elvágod a köldök zsinort?-kérdeztem. Manuel bólintott és elvágta a zsinórt. A kislányt az orvos átvette, majd lemérte. A legkisebb Kroos kérek 3000 grammal jött világra. Lábaimat leemletem a tartóról és az ágyra tettem.

-Mi lesz a neve?-kérdezte az orvos.

-Amelie.-mondtam.

-Családnév?-nézett rám. Elkezdtem gondolkozni. Neuer vagy Kroos legyen? Toni nem érdemelné meg, hogy ez a gyönyörű kislány az ő nevét kapja, de Manuel nem az apja, nem volt mellettem a kilenc hónap alatt mégis támogatott. Agyam ezen kattogott már pár perce, mikor szólásra nyitottam a szám.

-Kroos.-nyögtem ki végül.

-Rendben. Most hagyjuk önt pihenni, majd Scarlett visszajön a kislányért és elviszi.-mondta a dokotor.

-Jó.-bólintottam. A két kórházi dolgozó kiment, míg Manu behívta Leont, aki mosolyogva futott hozzám. A kapus felemelte fiam, így tökéletes kilátást nyújtva neki a mellkasomon pihenő kis csodára. Szemeimben öröm könnyek gyűltek, ahogy a kis szőkeségre néztem.

-Annyira gyönyörű.-suttogta Manuel.

-Anya ő az én kis húgom?-kérdezte Leon.

-Igen.-néztem fel rá.

-Hát anya ő a legszebb lány a világon. Persze csak veled együtt!-jelentette ki. Elmosolyodotam és újra lányomra néztem, aki lassan nyitogatni kezdte a szemeit, amik kék színben pompáztak. Pont, mint Tonié. Haja szőke volt, ami most annyira még nem látszódott.

-Már most imádom!-jelentettem ki. Manuel egy puszit nyomott homlokomra.

-Haza megyünk Leon-nal. Reggel visszajövünk.-mondta a kapus.

-Rendben.-mosolyogtam fel rá. Manuel kezében Leonnal elindult kifele, ám az ajtóban visszafordult.

-Szeretlek Sofi!-mosolygott vissza rám.

-Én is.-küldtem egy puszit neki. Kilépett az ajtón és becsukta azt.-Hát szia picúr!-néztem le kislányomra.-Tudod mi nagyon örülünk ám neked. Mindannyian nagyon vártunk már. Manuel és az öcsikéd is...meg persze az apukád is.-simogattam pociját. A kislány felnevetett, de ekkor Scarlett tért vissza.

-Ideje lefektetnem.-mondta szomorkásan. A lány elvette tőlem a kislányot és kisétált a szobából. Lassan hátra dőltem és betakaróztam. Lehunytam szemeimet és elaludtam.