Ízekben a szerelem. (BTS fanfiction)

2. rész

4 év telt el a jelenet óta. Namdongsaengomnak igaza volt. Alig akartak felvenni. 

Viszont három cseles barátnőmmel sokat ötleteltünk, tervezgettünk hogyan is juthatnék be egy ilyen nagy színvonalú olasz étterembe, a Gian Mario-ba. Az akciónk nem úgy sült el, ahogy terveztük, de még így is jól jöttünk ki belőle.

4 évvel ezelőtt...

-Lányok... Szerintem túllőttünk a célon. Én nem merem megtenni...-mondtam az ajtóhoz érve totális bizonytalanságban.

-Ugyan már Soo Jung. Akarod, hogy anyud büszke legyen rád, apád meg betemesse a sírodnak szánt gödröt?-kérdezte Hye Kyo teljes komolysággal.

- I-i-ig-igen...-dadogtam, majd ránéztem az előttem álló ajtóra.-Ne-ne-nem.-azzal egyszerre kezdtek el belökni rajta.

Hálás köszönet a lányoknak, az erős lökéstől elvesztettem az egyensúlyom, így ráestem, egy fiatal pincérre.

-Ohhh... Nagyon sajnálom. Olyan ügyetlen vagyok. Kérem bocsásson meg. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni.-kértem elnézést... úgy százszor... ezerszer... vagy... még többször.  

-Semmi gond. Előfordul az ilyesmi.-gazdagította meg szerencsétlen napom egy melegszívű mosollyal, majd felém nyújtotta a kezét.-Park Hyung Sik vagyok. Örülök, hogy találkoztunk.-mutatkozott be, mire kezet ráztam vele.

-Lee Soo Jung. Örvendek a szerencsének.-néztem gesztenye barna szemeibe.

-Khm...-szakította félbe a jelenetet Hye Kyo.-Soo Jung drága. Nem pasit keresni jöttünk, hanem, hogy otthon ne öljenek meg! Hyungikám nagyon cukker vagy, de nekünk most van fontosabb dolgunk is, minthogy egész nap a babapofádat lessük.-irányította a barátnőm mondatait újdonsült ismerősöm felé. Miután elregélte kis monológját, intett a két lánynak, hogy ne lessék annyira a pasit, hanem inkább induljunk,aztán az említett személyt két kézzel arrébb tolta az útból, majd engem kezdett el  karomtól fogva húzni a nekünk kijelölt helyre.

Hyung csak állt ott tágra nyílt szemekkel. Miután leültünk eltátogtam neki egy "sajnálom"-ot, mire félmosolyra húzva a száját bólintott egyet és ment a dolgára. Nagyon szimpatikus fiú. Kedves mosolya, pedig hihetetlenül ragadós. Mármint... Bárkit fel tudna vidítani egy ilyen mosoly. Élénknek, kiegyensúlyozottnak és nyitottnak tűnik... Bár ne..

-Na szóval!-ébresztett fel a gondolataimból Bo Mi, hogy megkezdhessük az akciót.-Mindenből a legdrágábbat oké csajok? Úgy tuti, hogy nem rázzák le magukról Soo Jung-ot!-nézett körbe a lányokon, majd belevigyorgott egy nagyot az ijedt képembe.-Naaaa! Soo Jung. Minden rendben lesz. Higgy nekem! Ha meg a pasid miatt vagy ilyen, itt jön.

-Nem a pasim! Csak most találkoztunk! Hagyjatok már ezzel! Inkább koncentráljatok az akcióra...-morogtam nekik suttogva.

-Milyen akció?-kérdezte a hátam mögül egy ismerős hang.

Azonnal hátrafordultam, majd a hirtelen mozdulattól levertem egy poharat. 

"Hogy engem mennyire szeret az élet..."

-Ahhhj... Olyan ügyetlen vagyok. Nagyon sajnálom...-guggoltam le a földre, hogy össze tudjam szedni a szilánkokat. 

-Hagyd csak.-mondta Hyung miközben mindkét kezét a vállaimra tette.-Majd én összeszedem. Érezd magad jól a barátnőiddel. Te vagy itt a vendég.-mosolygott rám, aztán kihúzta nekem a széket , hogy kényelmesen vissza tudjak ülni a helyemre.

Miután, hozott egy újabb poharat, összeszedte a szilánkokat, majd felvette a rendelésünket és elment a lányok egyszerre kezdtek el sikongatni mint az őrültek.

-Vááá!!! 

-Annyira édes az a fiú. 

-Fülig szerelmes beléd Soo Jung!-kiáltották majdnem egyszerre az utolsó mondatot, mintha csak telepatikus  eszmecserét folytattak volna az előző röpke pillanatban.

-Na most fejezzétek be és tömjétek a majmot, különben ezzel a késsel fogom kiszúrni a szemeteket!-kiáltottam el magam a tárggyal hadonászva.

-Ömm... Kisasszony... Bocsásson meg.-lépett oda hozzánk egy pincér.-Ha az étkezéshez szolgáló eszközöket nem az etikett, vagy egyáltalán, nem a célnak megfelelően használja, sajnos távoznia kell.

-Azt már nem!-ordított rá a pincérre Hye Kyo, közben kikapta a kezemből a vágóeszközt.-Itt maradunk és mindent rendeltetés szerűen fogunk használni. Ígérem! Csak ne dobjon ki minket. Szükségünk van az... a-aaa... a finom kajákra ebben a rohanó világban.-kapott be egy nagy kanállal a kaviárból.-Mmmm... Mennyei!-kacsintott a pincérre miközben látványosan élvezte a kaviár halas ízét.

Mikor a férfi elment, azonnal kikapott egy szalvétát a tartójából és beleköpte az összes béka petét ami a szájában volt

-Szerintem menjünk innen...-állt fel lassan, kifehéredett fejjel, mivel kedves barátnőm mindig is utálta a halas ételeket.-Mindjárt kidobom a taccsot. Húzzunk haza. 

-Lee Soo Jung... Sok szerencsét!-állt meg mellettem harmadik barátnőm, Yoon Sun.-Kint várunk. Vaaaaaagggy... az egyik sarkon, ha Hye Kyo-n múlik.-röhögött fel, majd megölelt és kiment.

Miután elhagyták az éttermet odakandikáltam a pulthoz az üres pénztárcámmal, hogy "kifizessem" a rendelt ételeket.

-A-a-aaa 7-es asz-sztal számláját szeretném kérn-ni.-dadogtam a pultnál álló lánynak remegő lábakkal.

-Máris adom.-mosolygott rám a csaj majd pár pillanattal később már nyújtotta is a számlát a kifizetendő összeggel.-4 millió won lesz.

-4 mill-i-ó?!??!!!??-hát hogy fogom ezt ledolgozni? 100 év alatt? Örökre konyhai kisegítő leszek?-Ne-kem nincs ennyi pénzem...

-Hogy micsoda?-képedt el a lány.

-Esetleg ledolgozhatnám valahogy...-mondtam olyan halkan, hogy még magam sem nagyon hallottam.

-Várjon itt. Beszélnem kell a főnökömmel.-azzal el is ment.

"Mit csinálok én? Normális vagyok? Nagyon messzire mentem... Ebből nem fogok egykönnyen kimászni... ahhjj... Miért kellett az idióta barátnőidre hallgatni Soo Jung? Mondd miért?"

-Ááhháá... Szóval ez volt az a nagy akció ami miatt berezeltél.-lépkedett felém röhögve Hyung Sik.-Nem gondoltam volna, hogy ilyen furfangos lány vagy. De miért folyamodtál ilyen szokatlan módszerhez? Simán beszélhettél volna a főnökkel, hogy szeretnél itt dolgozni. Kaptál volna próba időd és ha jó vagy felvesznek.

-Tudod miért? Mert egy szerencsétlen vagyok aki egyáltalán nem ért a főzéshez.-röhögtem el magam kínosan.

-Szóval, ezért nem találtunk téged sehol Soo Jung. Gerlicéim! Mi is itt vagyunk!-szólt az ajtó felől Hye Kyo.-Na? Megszerezted az állást?

-Nem!-mondtam mérgesen.-Nektek teljesen elment az eszetek? 4 millió won? Egyáltalán számoltátok, hogy mennyit is kéne fizetnem? Itt fogok életem végéig rohadni, konyhai kisegítőként!

-4 millió won?-tátotta el a száját mindhárom barátnőm.-Én.. én.. nem gondoltam volna, hogy ennyi...-hökkent meg Bo Mi.

-Itt vagyok.-szólalt meg az újra a pult mögött álló lány.-Megbeszéltem mindent a főnökkel.

-Akkor ledolgozhatom...?-kérdeztem félénken.

-Mind a négyüknek itt kell dolgozniuk, hogy a legminimálisabb idő alatt, azaz 3 hónap alatt le tudják dolgozni a ki nem fizetett összeget...

...és a poharat.