A szuperkatona/Átíras alatt/

8

,,Az idő iskolája tanít meg,hogy az idő tűz,mely elemészt minket."

-Dalmore Schwarz-

Nastya

Miután jól helyben hagytam a kedves kapitányt elkezdtem bolyongni,de mint az előző esetben most sem igazán tudtam merre kéne elindulnom.Ezért inkább minden mindegy alapon fordultam be az egyes elágazásoknál,reméltem valami értelmes helyre lyukadok majd ki,ahol tudok is magammal kezdeni valamit.Ugyanis a kijutás már meg sem fordult a fejemben,egyszer már megpróbáltam,pechemre nem jött össze úgyhogy innentől szépen lassan meg fogom várni,hogy kiszabadítsanak.Tudom elég gáz,de nem igazán tudok sokkal többet tenni.

Egy darabig keveregtem,nézelődtem,benyitottam egy-két helyre és a végén már azt sem tudtam,hogy melyik irányból jöttem egyáltalán.Annyi egyforma folyosó volt,mint Szibériában.Ott is egy kész örökkévalóság volt megtanulni,hogy mi merre van,de még a mai napig nem tudok teljesen kiigazodni.A fontosabb szobák és a menekülési útvonal megvan,de ennyi,majdnem az egész életemet abban a föld alatti lyukban töltöttem,de ha valaki megkérdezné valaki,hogy hol van az étkező megszólalni sem tudnék.És a toronyban sem voltam másképp,nem tudtam kiigazodni.Egy kis idő után viszont jobbnak láttam megállni.Ismét ugyan annál az ablaknál lyukadtam ki mint legutóbb és nem is véletlenül,szerintem tudat alatt beleszerettem a lélegzetelállító kilátásba.A lábam már gondolkozás nélkül megtalálták ezt a különleges helyet,hogy szemeim ismét megcsodálhassák az egyetlen igaznak tűnő dolgot,ami most jelen van az életemben.Sóhajtva az üvegre téve a kezem néztem a várost a lábaim alatt,mindenki a saját dolgával volt elfoglalva,mindenkinek a saját problémái voltam a legnagyobbak,pedig nem is tudták,hogy valami sokkal nagyobbnak a részei.

Én is olyan akartam lenni mint a normális korombeli lányok,akiknek az a legnagyobb bajuk,hogy letörött a körmük vagy a kiszemelt srácnak nem tetszenek.DE sajnos ki kell rántanom magam az ábrándozásból,soha nem lehetek normális,soha nem leszek átlagos túlságosan magasan képzett és értékes vagyok.A Hydra nem fogja hagyni,hogy kicsússzak a karmai közül,a kis kalandom után vagy ismét kitörölnek és újraindítanak vagy lelőnek.Ez a két lehetőség jöhetett szóba,nem engedhettek el,hogy éljem a hőn áhított életemet szabadon. És ott a torony ablaka előtt megcsapott a honvágy,szégyelltem magam,de hiányzott Szibéria.Hiányzott az a hely ahol kiképeztek,ahol felnőttem,ahol irányítottak és szörnnyé tettek,ahol megkaptam az első dícséretemet,ahol szerelmes lettem,ahol a másik felem szenved nélkülem .A mondás úgy tartja,hogy akkor tanulunk meg értékelni valamit,amikor elveszítjük-és ez teljesen igaz,amíg Szibériában voltam csak egy ketrecként tudtam gondolni a több méter betonra,ami körülvett.Most viszont,hogy elvették tőlem az otthon által nyújtott biztonságérzését hirtelen mindennél jobban visszavágyódtam.Csak arra tudtam gondolni,hogy mennyire hiányzik az,hogy kiképzőtisztem büszke rám,hogy mindenki elismerően biccent a folyosón,mert én vagyok a legjobb.Hiányoznak a harcok Jamessel,a közös lőgyakorlatok Brockkal,a napi 20 órás kimerítő edzések.

Gyorsan megráztam a fejem,mintha ezzel el tudnám űzni a feltörő emlékeimet,hogy azok ne nyomjanak össze.Veszek egy mély levegőt és mindent visszatemetek jó mélyre,hogy legközelebb még véletlenül se forduljon elő ehez hasonló elgyengülés.Elkapom a tekintetemet a hipnotikus hatással bíró látképről és úgy döntöttem ideje tovaindulnom.Még egy darabig sétálgattam,aztán végre találtam egy liftet,-haladunk-gondoltam magamban és elkönyveltem ezt egy kis sikernek,ezek szerint mégsem olyan reménytelen a tájékozódási képessége.Gyorsan beszálltam,és tanulmányozni kezdtem a gombokat mindegyik fölé fel volt írva,hogy melyik emeleten mi is van.Földszint,irodaházak logói,konyha,nappali,szobák vagy 6 emeleten keresztül,edzőterem,labor,műhely,garázs és a többi.Úgy döntöttem mivel úgy sincs jobb dolgom és nem tudom még mennyi ideig fogják,hagyni,hogy kényem-kedvem szerint flangáljak benézek abba az edzőterembe.Kíváncsi vagyok,hogy itt milyen edzőfelszerelés van.Megnyomtam a mínusz ötödikre vezető gombot és vártam,hogy elérjek a célomig,a lift csilingelve jelezte,hogy megérkeztem a kívánt emeletre.Kiléptem és a szemem elé tárult a hatalmas nagy terem tele csúcsmodern edzőgépekkel.Még a lélegzetem is elállt,olyan mintha a modern mennybe kerültem volna.Gyorsan körbenéztem és futópad mellett tettem le a voksomat,ha már ki nem mehetek kocogni legalább meglesz a napi erőnléti edzésem.Élveztem,hogy végre kipróbálhattam pár általam régóta áhított masinát.Mivel sajnos a kiképzőben nem engednek meg ezekhez hasonló túlságosan is modern és drága felszereléseket egész eddig ócskaságokkal kellett kondiban tartanom magam szabadidőmben. Szinte szárnyaltam a boldogságtól,amikor 7 mérföld után leszálltam és úgy döntöttem ha már elkezdtem miért ne folytathatnám,ezért pezsgő lelkesedéssel elmentem erősíteni.Hamár itt van egy ekkora edzőterem kihasználatlanul legalább én leporolok egy kicsit mindent.Hogy lekössem a száguldozó újra és újra ugyanarra az emberre visszatérő gondolataimat kezelésbe vettem a bokszzsákot és szűnni nem akaró haraggal ütöttem meg újra és újra.Büntettem magam,hogy elgyengültem,hogy olyan dolgokon járt az agyam amin soha nem szabadott volna neki és elsősorban büntettem magam,mert egyáltalán megfordult a fejemben,hogy kitálalok a Bosszúállóknak és akkor végre megszabadulok a szörnytől,akivel osztozom a testemen.