A szuperkatona/Átíras alatt/

1

És hibernáltak vele együtt...

Mikor kiolvasztottak végre jó sok kényszerpihenő után minden felgyorsult,az új technikának köszönhetően minden egyszerűbb lett,könnyebb volt nyomon követni embereket,adatokat szerezni,beszivárogni,a munkám egy szempillantás alatt könnyebb és egyszerre nehezebb is lett. Nehezebb volt ilyen digitális fejlődés mellett az árnyékba húzódni,nyomtalanul végezni a dolgom.Rengeteg új módszert,taktikát tanultam,hogy mit hogyan lehet elintézni,elkerülni, mindenki azt vallja,hogy jobb a körülötted újraformálódó világgal együtt mozogni mint hogy lemaradj és ne érts semmit,mindennek okán a Hydra bevetett mindent,hogy az előnyét megelőzze az összes többi szervezettel szemben,hatalmas összegeket költöttek fejlesztésre, a régi programok modernizálására,amik között bizony ott volt az új generációs hadsereg tervének újragondolása,azaz az én egységemnek a felturbózása. Nem engedtek küldetésre, hadgyakorlatra,lőpróbára,sehova egész nap az unalmas laborban kellett kuksolnom és várnom ,hogy az "okos bagázs"-ahogy én nevezem őket-kiokoskodjon valami világmegváltót a vérmintámból,namármost ha rájuk hagyatkozott volna a szervezet még krisztus után háromezerre sem lett volna meg a hatóanyag,amit be lehet adva a katonáknak. Tehát a vezetőség másképp döntött,1991. decemberében életbe lépett a "B" terv.

Az ember okos,de sajnos nem eléggé és ezt a találékonyságával ellensúlyozza,nagyon sok személy a történelemben a találékonyságára hagyatkozott bizonyos izzasztó helyzetekben és hátrahagyta mindazt,amit tudott.Az ötlet és a kivitelezés is adott volt,már csak meg kellett valósítani az egész műveletet,legnagyobb elkeseredettségemre nem engem küldtek Stark után,hanem a tanoncomat,aki tény és való hibátlanul végrehajtotta a parancsot,dehát senki nem csinálhatja olyan tökéletesen mint én-és ezt mindenki tudta is.Mivel elég közel voltam a tűzhöz elég volt a fejeseknek ha csak parancsolok az osztagomnak,ha látták a program sikerességét az nekik már elég volt és hát az én vezetésem alatt virágzott minden.

Aztán mindezek után olyan volt mintha felültem volna egy hullámvasútra, először jött a koncentráltabb szérum,aztán a chip és sorra minden.Az egész gyorsmenetnek a törlés és újraindítás része volt a legszörnyűbb,elég volt nézni az embereimet ahogyan szenvednek,én nem kértem belőle és ezt határozottan ki is jelentettem,csakhogy rájöhettem volna már azalatt a rengeteg idő alatt amit a Hydránál töltöttem nem igazán szeretik ha egy embernek túl sok hatalom van túl sok ideig a kezében és ha mindez még saját akarattal is társul az már teljesen elfogadhatatlan.Gondolhattam volna,hogy ez lesz a vége,de túl naiv voltam akkor és azt hittem hogyha elég jó vagyok békén hagynak.Az i-re a pontot a lázadás tett fel,a tökéletesen képzett elit halálosztag-a csapatom-úgy gondolta jó dolog szembemenni minden egyes szabállyal,amit beléjük vertem és megtámadni a kiképzőket.Akkor,ott telt be mindenkinek az a bizonyos hócipő és egytől-egyig mindenkit "lekapcsoltak",azaz jó hosszú ideig hűvösre tettek.Átkoztam azt a napot,amikor elvállaltam az újoncok kiképzését,ugyanis most rajtam csattanik az ő hülyeségük ostora. Mivel kiesett egy osztag pótolni kellett valakivel őket,és hát ki mással mint velem és Jamessel,hiszen mi vagyunk a két legjobb, meg sem kottyanhat nekünk a munka,amit a zöldfülűek végeztek.

Az első lépésként chipet kaptam az agytörzsembe,ez amolyan biztosítékként működik,ha elszabadul a pokol akkor a legvégső esetben nyúlnak hozzá egy úgymond megsemmisítés funkciót várva tőle, mindezt a beavatkozát azzal magyarázták, hogy most nem ciánkapszula van hanem ez, végül is megnyugtató nem? egy fémdarab van a fejedben,ami egy gombhoz van kötve,amit ha megnyomnak lerobban a fejem a nyakamról.

Az újrakalibrálásom után a feladatom azok emberek likvidálása volt,akik veszélyt jelentettek a Hydrára.Az ölés könnyű volt, a nehéz része a csapatmunka,ami be kell valljam,hogy nem az én műfajom. Mintahogy az együttműködésre,szépen lassan mindenhez hozzá kellett szoknom,ahhoz, hogy már nem csak magamra kell figyelnem,hanem a társamra Jamesre is, a kis zöldfűlűre,aki nélkülem fele annyi tudással nem rendelkezne,szerettem arra gondolni,hogy a nagyrészét,ami ma ő én hoztam létre a sokórás edzésekkel,gyakorlatokkal,kínzásokkal . Büszleséggel töltött el,hogy a tanítványaim egyike vitte valamire abból,amit belé neveltem véres munka és veríték által,és a kűzdésének és az akarásának a jutalma,hogy elégnek találták arra,hogy mellettem harcoljon. A kitörlésem után akármilyen furcsa is volt kötődtem hozzá, valahogyan a tudatom legalján megmaradt,hogy benne akármennyire is szívtelennek és kegyetlennek tűnik bízhatok.A testem tudta,hogy ez a katona egy bizonyos részemet megkapta azáltal,hogy tanítottam és az edzések során könyörtelenül ki is használtam azt,hogy az én mozdulataimat használja akár akaratlagosan,akár akaratlanul,előbb tudtam,hogy mit fog tenni minthogy összeállt volna a fejében.