A szuperkatona/Átíras alatt/

5

"Ami elkezdődik, az elmúlik, legyen az jó, legyen az rossz. (...) ,,

Hernádi Judit

Csak nézem és nézem,amit teremtettem és egyszerűen nem tudok hinni a szememnek.Megvan mindaz,amiért egész eddig küzdöttem és most fogalmam sincs,hogy hogyan tovább.

-Ugyanezt érzem,amikor rád nézek,büszkeséget-mosolyodik el mellettem a kiképzőtisztem és még egy lépéssel közelebb húzódik hozzám én pedig már nem tudok tovább menekülni a faltól, érzem az olcsó pacsulija illatát és ha lehet még jobban felfordul a gyomrom. A képzeletemben már párszor halálra kínoztam ezt az embert egy jó párszor és most is legszívesebben addig verném ,amíg mozog.Azonban most nem rá kell összpontosítanom,hanem az üvegfal másik oldalán szélsebesen mozgó katonára,és ellenben Hawley elképzelésével egyáltalán nem érzek még csak egy fikarcnyi büszkeséget sem.A most felszínre törő érzelmeim közül az undor a legerősebb,ez a megfelelő kifejezés arra,ahogyan most érzek a tanoncommal szemben.Ahogy mozog,lő,harcol teljesen más és mégis majdnem ugyanaz,mint amit tanítottam neki,de ő fele olyan kecsességgel sem hajtja végre a mozdulatokat.A zajmérő kiakad egy hangos földre érkezése után én pedig most látom idejét,hogy megnyomjam az előttem díszelgő piros gombot és a szimuláció azonnal abbamarad.Az újonc megfagy és a kétoldalú tükör felé sandít,az ajtó nyílik én pedig odalépek a kettes számú megölni való ember mellé

-Csak annyi lett volna a dolgod,hogy elvág a túsznak a nyakát és kiiktasd az őrséget és a verőembereket CSENDBEN!!!-ordítom el magam-Látod ennyit kellett volna csinálnod-lépek oda a székhez kötözött zokogó nő mellé és egyetlen határozott mozdulattal végighúzom a kést a torkán,a vér elkezd spriccelni és hatalmas tócsába gyűlik a szék lábai körül.-Egyszerű feladat szerintem nem kértem sokat-emelem fel a szőke hajnál fogva a most már élettelenül lógó fejet,hogy nézze csak mit művelt.-Sokkal békésebb halála lehetett volna ha egyszerűen csak lelövöd-vigyorgok rá a lányra-Érzed ezt?-szippantok bele egy hatalmasat a levegő és elönt az a jól ismert mámoros érzés,a fémes szag pedig csak felerősíti az extázisomat.Kinyitva a szemem csak rémült őzike szemeket látok és nem igazán tetszik-Ezt kéne érezned minden egyes kioltott életnél!!!-ripakodok rá és kiengedem a világos tincseket az ujjaim közül,majd közelebb lépek a betörni való zöldfülűhöz-Ölni nem kényszerből kell,hanem szórakozásból,élvezned kell minden egyes percét.Minden egyes kioltott élet csak még egy nehezék neked és a lelkednek,fogd fel elfoglaltságnak,amiért fizetnek neked,különben beleőrülsz-suttogom már végül a szavakat a fülébe.Amikor már végre kezdem azt hinni,hogy megértette a papolásom lényegét megszólal

-Maga őrült és én nem veszek részt a játszadozásában!Most ölte meg az anyámat és ezért megfizet!-üvölti sírástól eltorzult hangon és nekem támad,mielőtt bármit is tudna csinálni előkapom a combtokban megtöltve pihenő pisztolyomat és egyenesen a homlokának nyomom a csövét.

-Jól gondold meg aranyom,bárhol találok az utcasarkon egy hozzád hasonlót-sziszegem egyenesen a szemébe nézve-ne kényszeríts olyanra,amit nem szabadna megtennem-utalok mindezzel a fejesek kérésre,mi szerint a betörés alatt nem akarják elveszíteni a beszerzett emberek felét,mert mire végeznék velük mindenki kihullik.

-Hogy lehet maga ilyen kegyetlen!?-üvölti az arcomba és a lábam előtt térdre hullik

-Egyedül a kegyetlenséggel és az érzéketlenséggel érsz itt el valamit-köpöm neki oda az igazságot

- Nekem ez nem megy,nem vagyok rá képes-zokogja és a tenyerébe temeti könnyáztatta arcát

-Két választásod van,akárcsak az életben-guggolok le hozzá-vagy feladod és elbuksz vagy felállsz és küzdesz,szenvedsz tovább,hogy az eddigi szenvedéseidnek legyen értelme,ez csakis rajtad áll.-Teszem le elé a fegyveremet,majd nemes egyszerűséggel a szoba másik végébe sétálok és megállok Hawley kiképzőtiszt mellett.

-Szeretném ha most nagyon figyelmesen végighallgatnád,amit mondok-bészélek most már egy fokkal hangosabban-nem azért vagyunk itt,hogy babusgassunk téged,szedd össze magad vagy kirakunk a programból-nézek a szemébe,hogy tudja nincs olyan,hogy jól száll ki a dologból,majd megfordulok és kiviharzom az ajtón.Ezek az átkozott szerencsétlen zöldfülű kisgyerekek teljesen kikészítenek,először fogalmuk sincs,hogy hogyan kell megfogni egy fegyvert vagy esetleg tárat cserélni benne 20 évesen,most meg ez a csaj rontja el a kiképzőpályát minden lehetséges módon.Lassan már kezdem azt hinni,hogy az elmúlt 30 évben az új generáció sokkal degeneráltabb lett,mint amihez évekkel ezelőtt hozzászoktam az utolsó szakasz kiképzésnél,azok legalább tudták mit jelent az,hogy csendben.A mosdóba érve legszívesebben őrjöngtem volna,hiszen az ő munkájuk engem minősít,bár igaz,hogy nincsenek itt olyan régóta,de azért némi fejlődést már látnom kéne rajtuk.Ez így nem mehet tovább, határozom el magam,igenes meg fogják tanulni a magukét ha magamnak kell véresre vernem őket akkor is.Már meg is van,hogyan szedem ráncba őket,egy jó hosszú hadgyakorlat a fagyban majd felébreszti őket,ezzel az ötlettel kiviharzom az ajtón és az első utamba kerülő tisztek odaköpöm,hogy verje ki az ágyból az újoncokat.

Felébredve az emlékkel fűszerezett rémálomból nem tudok másra gondolni csak azokra a szerencsétlen kamaszokra,akik még szinte gyerekek voltak,akik a kezem alá kerültek élve,reménnyel telten és halottan,hullazsákban vitté el mindegyiket.Megmenthettem volna őket,hiszen csak annyit kellett volna tennem,hogy több pihenőt és kevesebb végrehajtandó feladatot adok nekik, én végeztem ki őket,én lökdöstem el őket a szikla szélére és annyira meg akartak szabadulni a szenvedéstől,hogy saját maguk ugrottak a mélybe.A vérük az én kezemhez tapad és soha a túlságosan hosszúra nyúlt életem alatt nem fogom tudni lekaparni.Ők nem voltak olyan eltökéltek és vérszomjasak,mint én,nem tudtam őket eléggé átformálni ahoz,hogy túléljék és a végén sajnos a legjobbnak gondolt újonc is kihullott mutatva ezzel a program és az én sikertelenségemet is.

-Megint róluk álmodtál-mondja ki mellettem James a nyilvánvalót,mire felhorkantok és a kezeim közé temetem izzadt arcomat

- Nem tudok nem álmodni róluk,a nap minden egyes percében eszembe jut Jada arca,ahogyan könyörög,hogy húzzam ki a késeket belőle.Mindegyik arca ott lebeg és ahogy lehunyom a szemem máris támadnak.-sóhajtok fel frusztráltan

-Ki kell találnod valamit,hogy tudj aludni-húzza a feje alá a kezét és tengerkék szemeit az enyémekbe fúrja

-Szerinted nem tudom,hogy tennem kell valamit?!-csattanok fel-különben meg pont nem az én problémáimmal kellene foglalkoznod-köpöm oda neki majd kilépek a kis helységből jó erősen becsapva magam után az ajtót

-Nemár Nastya tudod,hogy nem úgy értettem-kiabál utánam,de én már tudomást sem veszek róla,a kapucnimat a fejembe húzva indulok el a hideg októberi időben a megadott koordináták felé.Éppen elég gondom van a gyerekes törődési mániája nélkül is.

&&&

-Nem,NEEEM,nem igaz,hazugság,HAZUDSZ!!!-ordítottam torkom szakadtából és rángattam a karjaimat a katonák szorításából egyre erőszakosabban és kétségbeesettebben.Fogaim összekoccantak és testemet elemeiben rázta meg a kétségbeesés,az agyam nem tudta feldolgozni a hallottakat és küzdött minden ellen.Új erőre kapva téptem ki magam az engem leláncoló markokból,ütöttem,vágtam mindent,amit csak értem,romboltam,szaggattam. Szétszedtem mindent és mindenkit magam körül és végre a környezetem is tükrözte a bennem dúló vihart.Ordítottam,zokogtam és tagadtam a végletekig. Élve felemésztett a bűntudat és az önostorozás,patakzottak a könnyek az arcomon,a tüdőm szorított és nem kaptam levegőt. Aztán miután a tombolásom alábbhagyott és már képes voltam lábra állni csak elmenekülni akartam.Amilyen gyorsan csak vittek a lábaim megpróbáltam magam mögött hagyni ezt az átkozott helyet,de ez sem sikerült,ahogy az sem,hogy megöljem magam.A lelkem egy összefacsarodott kis csomó volt,ami a mai nap történései után teljesen feladta a szolgálatot és az egyetlen helyes megoldásnak az öngyilkosságba menekülés tűnt.De ők azt sem hagyták,akármennyire küzdöttem,harcoltam mindenért az életben,nem számított nekik mindent elvettek tőlem és most az utolsó kapaszkodóm is megsemmisült. Már nem volt okom a világosságot választani a sötétség helyett megfosztottak az egyetlen mentőövemtől is,lassan bekebelezett a szurok és én akármennyire is küzdöttem ellene nem eresztett és végül teljesen bekebelezett. Megszűntem létezni.Megszűntem érezni.Megszűntem harcolni.