Barátságból szerelem

18.

Ahogy hazaértem, rögtön megcsináltam a leckéimet, és megtanultam holnapra. Elég hamar kész lettem, ezért úgy gondoltam, hogy átmegyek egy kicsit Dávidhoz. Ha persze otthon van... Nem öltöztem át, nehogy azt higgye, hogy csak az ő kedvéért vettem fel egy másik ruhát. Mellesleg nem is néztem ki olyan borzalmasan. Fekete cicanaci plusz egy szürke pulcsi, ami még jól is állt rajtam. A lányokkal vettem még kb. másfél hete. Felvettem a cipőmet és a kabátomat, majd átsétáltam Dávidékhoz. Kétszer kellett csöngetnem, mert az elsőre senki sem reagált. Nem is láttam Dávid szüleinek az autóját. És az egész ház sötét volt. Lehet elmentek valahova. Miután ezt megállapítottam, szomorúan fordultam vissza a házunkhoz. Egyszer csak megláttam Dávid fejét az ablakban. Fél perc múlva már nyitotta ki nekem az ajtót. Eléggé álmos feje volt. A haja össze-vissza volt, a pólója pedig meggyűrődött. De még így is úgy nézett ki, mint egy görög isten. 

- Mit csinálsz itt? - kérdezte köszönés nélkül. Láttam, hogy nagyon fürkészte az arcomat, gondolom arra várt, hogy válaszoljak.

- Át szerettem volna jönni hozzád - mosolyogtam rá kínosan. Erre csak bólintott, majd megfogta a karomat, és behúzott a házba. Sehol sem volt felkapcsolva a villany a szobáján kívül.

- Hol vannak a szüleid? - kérdeztem, amikor beértünk a szobájába. 

- Elmentek kettesben vacsorázni - mosolygott rám, majd ledobta magát az ágyra. Bólintottam egyet, és körülnéztem a szobájában. Minden ugyanúgy volt. Az asztalán össze-vissza voltak a könyvei, a szekrényéből pedig ruhák lógtak ki. 

- Nem tudtam, hogy jön vendég, ezért nem pakoltam össze - mondta egy ásítás kíséretében. - Nem akarsz esetleg leülni? 

- Ja, de - nevettem fel kínosan, és ráültem az ágya szélére. Próbáltam egyenesen ülni, és lánymódjára keresztbe raktam a lábamat. Dávid szórakozottan nézett rám. 

- Mi az? - kérdeztem idegesen, mire rám mosolygott. Ösztönösen összerándult a gyomrom, és direkt elfordítottam az arcom, hogy ne lássa a rákvörös színű arcomat. Egyszer csak azt éreztem, hogy két kéz megfogja a derekamat, és hátra húz. Az állát a vállamra támasztotta, így éreztem a leheletét a nyakamon. Dávid bekapcsolta a TV-t, és egy dokumentum filmre kapcsolt. Bármennyire is szeretem ezeket, de most egyáltalán nem figyeltem a dokumentum filmre. Hogy tudtam volna figyelni, amikor Dávid hátulról szorosan ölel, és érzem a meleg leheletét a nyakamon? Próbáltam normálisan lélegezni, és ügyeltem arra, hogy ne vegye észre mennyire ideges vagyok. 

- Van valami baj? - kérdezte kedvesen, és gyengéden megfordította az arcomat, hogy lássa. Úgy látszódik, hogy a színészi képességeim kudarcba fulladtak.

- Semmi, csak - felsóhajtottam. - Apun gondolkoztam.

Dávid bólintott, majd még szorosabban megölelt. Közben simogatta a hajamat, és a hátamat. Egyszer csak megemelte az államat, és mélyen belenézett a szemeimbe. Aztán még közelebb húzott magához, és összeértek az ajkaink. Megcsókolt. Gyengéden csókolt, és óvatosan. Mintha attól tartott volna, hogy bármikor szétröppenhetünk. Elég rövid volt, mert valaki vadul csöngetett, és Dávidnak le kellett szaladnia, hogy kinyissa az ajtót. Biztos hazaérkeztek a szülei. Lementem a lépcsőn, hogy köszönjek nekik, de megláttam, hogy nem ők voltak azok. Fruzsina éppen ölelgette Dávidot, közben pedig nevetgélt. Abban a pillanatban elöntött a düh. Most komolyan?! Megcsókol, aztán pár perc múlva egy másik lányt ölelget? Mellesleg ma reggel úgy sétált el Fruzsinával, mintha ott sem lettem volna...  A sírás határán voltam. Legszívesebben leroskadtam volna a földre, és sírtam volna. De nem tehettem. Erőt vettem magamon és odasétáltam hozzájuk.

- Neked is szia - motyogtam alig hallhatóan. Amikor ezt meghallotta Fruzsina elengedte Dávidot, és erőltetett mosolyra húzta a száját.

- Szia.

Láttam, hogy Dávid fürkészi az arcomat. Megfordultam, felvettem a kabátomat és a cipőmet. 

- Sziasztok. Jó szórakozást! - mosolyodtam el kínosan, és kiléptem az ajtón. Éppen kiléptem a kapun, amikor egy kéz utánam kapott. 

- Ne menj el! - kérte szomorúan Dávid. Kínosan felröhögtem, és kirántottam a kezemet a szorításból. Értetlenül nézett rám.

- Tudod - kezdtem bele a mondanivalómba. - Nem kéne játszadoznod a másik érzéseivel. Megcsókolsz, aztán pár perc múlva egy másik lányt ölelgetsz?

Dávid nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de én megráztam a fejemet.

- Nem kell magyarázkodnod! - mondtam mérgesen. - Csak. Ne tarts több vasat a tűzben... 

Ahogy kimondtam elfutottam onnan. Rekord gyorsasággal kinyitottam a kaput és az ajtót. És ott minden fájdalmam egyszerre kitört. Apa halála, Bence fogadása és Dávid. A bejárati ajtó előtt ültem és sírtam. Az orrom bedugult és alig kaptam levegőt. Minimum 10 percig ülhettem ott, amikor anyu belépett a bejárati ajtón. Ahogy bejött majdnem felbukott bennem.

- Flóra! Te mit csinálsz itt? - kérdezte mérgesen, de amikor meglátta, hogy sírok leguggolt mellém és elkezdett vígasztalni. - Kicsim, mi történt?

- Dhá. Dhá. Vid - mondtam szaggatottan, de anya nem értette. 

- Gyere, mossuk meg az arcodat! - mondta anya, és segített felállni. Bevezetett a mosdóba és segített megmosni az arcomat. Leültettet a kanapéra, és megölelt. Erre még jobban elkezdtem sírni. Nehezen, de el tudtam neki mondani, hogy mi történt.

- De. Mi van, ha Dávid nem játszott az érzéseiddel? - kérdezte anya, így megtörve a csöndet.

- Ugyan már - csóváltam a fejem szomorúan. Minimum 1 órát beszélgettünk, aztán felmentem a szobámba. Megfürödtem, majd lementem vacsorázni. Egész végig nem beszéltünk. Pedig láttam anya arcán, hogy szeretne beszélgetni, de megért, hogy most nem szeretnék. Gondolom tudja, hogy milyen ez. Hisz ő is tinilány volt. Tudom, neki is voltak szívzűrei. Mint most nekem...