Barátságból szerelem

16.

Pontosan délután fél ötkor értem haza. Másfél órát töltöttem Dáviddal, mert el kellett magyaráznom neki a kémiát. Meg a matekot. Egyszóval elmagyaráztam neki mindent. Anya mondta még reggel, hogy ma egy kicsit később fog hazaérni a munkahelyéből mint általában. Felmentem megcsinálni a leckéimet, utána pedig olvastam egy kicsit. 7 óra körül anya hazaérkezett, és legnagyobb szerencsémre hazafelé úton vett grill csirkét, amit rögtön meg is ettünk. Evés közben anyának elmeséltem ezt az egész fogadós dolgot, hogy nem is szerelemből járt velem a Bence.
- Én nem értem a mai fiatalokat. Miért kell ilyen hülye játékokba belemenni? Fogadás. Pff! - háborgott anya, közben pedig vadul csóválta fejét. Nem fűztem ehhez megjegyzést, inkább felajánlottam, hogy nézzünk egy romantikus filmet. Anya beleegyezett, így hát megnéztük a Titanicot. Nem tudom, hogy hányszor néztem meg ezt a filmet, de minden alkalommal elsírom magam.
- A filmekben és a könyvekben miért vannak ilyen fiúk? - pityeregtem anya vállán. - És a való életben miért nincsenek ilyen tökéletes pasik?
- Lehet, hogy vannak, csak még nem találkoztál velük - vígasztalt anya, közben pedig simogatta a fejem.

//Másnap a suliban//

- Hát ez a szendvics borzasztó volt. Legközelebb nem eszem meg a tízóraidat - mondtam fintorogva.
- Bocs. Nem én csináltam a szenyát. Apám készítette - röhögött fel Viki.
- Tök jó. Hogy neked még van apukád - sóhajtottam fel, majd nekidőltem a falnak.
- Ez most miért kellett mondanod? - lökte meg Bogi Viki vállát.
- Jóvanna. Elfelejtettem - tette fel a kezét Viki védekezően.
A lányok ölelgettek, közben pedig próbáltak vígasztalni.
A szekrényeknél egyszer csak megláttam Dávidot, aki körül (természetesen) lányok csapatai hemzsegtek. Az egyik csajjal beszélgetett, közben pedig a lány simogatta Dávid vállát.
- Hogy hívják azt a csajt? - kérdeztem meg a lányokat, hátha ők tudják.
- Melyiket? - forgolódott össze-vissza Viki.
- Akivel Dávid éppen cseveg - böktem oda a fejemmel.
- Jaa. Valami Evelin - vakarta meg a fejét Viki.
- Milyen Evelin? Fruzsina. Tizedikes lány - forgatta a szemét Bogi. - Mér' kérded?
- Csak kíváncsi voltam - füllentettem, mert csak nem mondom el a lányoknak, hogy most nagyon féltékeny vagyok erre a Fruzsinára. Dávid nem nagyon szokott más lányokkal beszélgetni rajtam kívül. Egészen mostanáig. Próbáltam feltűnően viselkedni, (például direkt elejtettem a könyveimet, vagy nagyon hangosan felröhögtem, stb.) hátha Dávid magától észrevesz. A lányok elég furán néztek rám, majd mondták, hogy ők előbb bemennek a terembe. Dávid természetesen nem figyelt fel, ezért odamentem hozzá(juk).
- Szia Dávid! - köszöntem. - Nem is tudtam, hogy ma jössz. Azt hittem még lógsz egy napot, és ezért nem vártál meg a kapuban, hogy együtt menjünk a sulihoz
- Öhm. Ma jöttem nulladik órára. Tudod, matek korrepetálásra - mosolygott el zavarában Dávid. Egy kicsit rosszul éreztem magamat, hogy számon kértem arról, miért nem jött velem együtt iskolába. Hisz én nem vagyok a barátnője. Csak a barátja.
- Ő ki? - mutatott rám Fruzsina, azzal a fekete műkörmös ujjával.
- Csak a barátom - karolt át Dávid, majd megborzolta a hajamat.
- Ja. Oksa. Már azt hittem foglalt vagy. Mert ha az lennél, akkor már nem hajtanék rád - kacsintott Fruzsina, majd egy szívecske jelet küldött Dávidnak. - Most mennem kell, de majd később tali - köszönt el, majd sarkon fordult, és eltipegett a magassarkújával.
- Bájos lány - néztem Fruzsina után szemrehányóan.
- Ja, az. Csak nagyon nyomul - röhögött fel Dávid.
- Miért nem küldöd el? -kérdeztem meg tőle hirtelen.
- Nem akarom megbántani - vakarta meg a tarkóját. - Egyszer úgyis rám fog unni, mint minden más fiúra.
- Aha, biztos - bólogattam. - Szerintem menjünk be a terembe. Úgyis mindjárt becsöngetnek -javasoltam, mire Dávid beleegyezett. Majd elindultunk a terem felé.

// Órák után //

- Na, mi előbb mentünk - öleltek meg a lányok, majd sarkon fordultak, és elindultak kifelé. Én mondtam a lányoknak, hogy megvárom Dávidot. Elég lassan pakol össze, meg a haverjaitól is el kell búcsúznia, és valljuk be az is elég sok időbe telik. Egyszer csak Fruzsina is megjelent legnagyobb örömömre.
-  Már mész haza? Nem akarsz velünk moziba menni? - simogatta meg a lány Dávid vállát.
- Hát. Szeretnék menni. Dee. Jöhet velünk Flóra? - mutatott felém Dávid. Az egész csapat egyszerre fordult felém.
- Sajnos, nem. Egy haverunk lemondta, mert el kell mennie a nagyanyjához házat takarítani büntiből - mondta Fruzsi, majd összeröhögött a barátaival. És csak 1 szabad jegy van. Amúgy sem lehet már jegyet venni. Teltház van.
- Nyugodtan menjél - szólaltam meg vékony hangon. - Nem muszáj mindenhova elcipelned magaddal.
- Ez a beszéd! - csapott hátba Fruzsina. - Na, akkor jössz?
Dávid rám nézett, hátha le tud valamit olvasni az arcomról, de mivel én pókeracot vágtam, nem sikerült neki.
- Megyek - egyezett bele nagy nehezen Dávid. - Akkor szia.
- Sziasztok - köszöntem el, majd megfordultam, és elindultam hazafelé. A hidegben, egyedül.