Barátságból szerelem

15.

Gombás pizzát rendeltem. Anyuval felfaltuk 15 perc alatt.
- Phúú! Ez nagyon jól esett - mondtam, majd kidobtam a pizzás dobozt.
- Igen. Nagyon finom volt - ismerte el anya.
- Én felmentem fürödni. Aztán megyek aludni. Jó éjt! - pusziltam meg anyát, majd felkászálódtam a lépcsőn.

//Másnap a suliban//

A lányok a bejárati ajtó előtt álltak.
- Sziasztok - köszöntem nekik, közben pedig megöleltem őket.
- Hellóó - köszönt vissza Viki. Bogi nem köszönt. Bár, mit vártam tőle?
- Képzeld! Bencének csak a nyaka húzódott meg. Nem történt vele nagy baj - számolt be Viki a történekről.
- És jött ma? - kérdeztem, bár nem akartam tudni a választ.
- Aha. Ott jön mögötted - mutatott a hátam mögé Bogi. Hátrafordultam. Ott volt Bence. De volt mellette még egy lány. A lány akivel a képen volt. A csaj éppen puszilgatta az arcát, de Bence nem figyelt rá. Engem nézett. A nyaka körül egy szivacsból készült merevítőféleség volt. Lehet el kéne futnom valahová. Majdnem beléptem a bejárati ajtón, amikor hátulról megszólított Bence.
- Flóra! Nem kéne bocsánatot kérned tőlem? - kérdezte pimaszul, majd közvetlenül elém állt.
- Nem - hajtottam félre a fejemet, hogy ne kelljen a szemébe néznem. - Megcsaltál...
Felröhögött.
- Ugye nem vetted komolyan ezt a kapcsolatot? Szerinted miért jártam veled? Hm? - kérdezte Bence, közben pedig mindig összeröhögött a barátaival.
Nem válaszoltam. Erre folytatta.
- Emlékszel amikor egy buliban találkoztunk? - kérdezte.
Némán bólintottam.
- Abban a buliban, fogadtunk a haverjaimmal, hogy ha az egyik barátunk nem lesz részeg, akkor össze kell jönnöm egy kilencedikessel. Nahát, az a bizonyos barátom nem lett részeg, amit még mostanáig sem értek, hisz rohadt sokat ivott. És mivel te pont ott voltál a közelben, téged szedtelek fel. 3 hónapot kellett veled járnom. Tudod. Szeptember, október, november. Decemberben már nem kell - mondta el Bence az egész történetet. Abban a pillanatban teljesen lefagytam. Hogyan nem vettem észre ezt...? Dávidnak igaza volt. Nem kellett volna mennem ebbe a buliba. Ha nem mentem volna, akkor nem jöttem volna össze Bencével, és akkor nem aláztak volna meg ezzel. Volna, volna. Feltételes mód, múlt idő. Bencéék folyton csak röhögtek. Az igazi barátnőjével csókolózott, közben pedig a lány beletúrt Bence hajába. Pár héttel ezelőtt még én csináltam ezt.
- És ezt a csajt is csak lefogod fektetni, mint a többit, aztán pár héten belül szakítasz vele? Ez annyira szánalmas - kezdte el Bogi Bencét oltogatni. A körülöttünk lévő emberek elkezdtek ,,húúzni". Bencének elvörösödött a feje a dühtől.
- Féltékeny vagy az olyan lányokra, akiket megszoktam fektetni? - vágott vissza Bence. Phú! Ez erős volt.
- Nem vagyok féltékeny az olyan lányokra, mint rá. Tudod, hogy ő hány fiúval feküdt össze? - vonta kérdőre Bogi Bencét, majd eléjük sétált. - Vigyázzatok srácok a nemi betegségekkel - verte mindkettőt hátba, majd megfordult, egyik kezével az én karomat fogta meg, a másikkal Vikiét. 3 másodperc múlva már a lépcsőn baktattunk felfelé.

// Délután //

- Szerinted milyen fejet vághattak, amikor ott hagytuk őket? - nevetett fel Viki. Már hazafelé sétáltunk. A lányokkal kábé egy helyen lakunk, ezért egy ideig egyfelé mentünk.
- Nem tom. Biztosan lefagytak - nevettem fel én is.
A havas táj olyan szép volt. A tél szépsége mellett teljesen háttérbe szorult a hidegség. Igaz, hogy vacogtam, de ez nem zavart. Az egyik elágazásnál 3 felé kellett mennünk, ezért el kellett köszönnünk egymástól. Pár percig tartott míg elértem a házunkat. Majdnem bementem, amikor észbe kaptam, hogy még át kell vinnem a füzeteket Dávidhoz. Mivel szomszédok voltunk, csak át kellett mennem a tőlünk jobbra lévő házba. Csengettem. Dávid anyukája nem sokkal később megjelent, és kinyitotta nekem a kaput. Mikor beért a házba, köszöntem Dávid apjának, majd felmentem a lépcsőn.
- Hellóó - köszöntem Dávidnak, aki éppen tv-t nézett.
- Szia - mosolygott rám vissza. Leültem az ágyára, közvetlenül mellé. Pont kiakartam venni a füzeteket, amikor megfogta a karomat.
- Megcsalt? - kérdezte dühösen.
- Valami olyasmi, de ez nem volt igazi kapcsolat - mondtam szomorúan, és még ki is emeltem az igazi szót.
- Hogy hogy nem igazi? - kérdezett vissza értetlenül. Ééés elmondtam neki. Mindent. A történet végére már elkezdtem sírni. A suliban nem akartam sírni, hisz azt akartam, hogy a többiek erősnek lássanak. De itt Dávid mellett nem tudtam megjátszani magam, hogy nem bánt engem ez a dolog. Nagyon is bánt. Játékszernek használtak. Csak egy hülye fogadás miatt járt velem. Semmi másért. Dávid próbált megvígasztalni, de nem nagyon sikerült neki.
- Senki sem szeret engem. Úgy értem tudom, hogy anya szeret, de senki sem szerelmes belém. Megint olyan nyomorultnak érzem magam, mint az általánosban. Olyan tehetetlennek - szipogtam, közben pedig egy zsepivel letöröltem a könnyeimet. - Azt hittem, hogy Bence tényleg szeret. De nem. Megint egy nagy csalódás.
- Én azt már rég tudom, hogy Bence nem neked való. El is mondtam neked, de te nem hallgattál rám - mondta Dávid.
- Tudom, tudom. És nagyon sajnálom - mondtam megbánóan.
- Dee. Honnan tudod, hogy nem szerelmes beléd valaki?
- Onnan, hogy egyszerűen tudom. Nem vagyok az a lány, akiért vagy 20 fiú odavan - csóváltam a fejem. - És hamis amit a legutóbb mondtál. Irántam a fiúk nem éreznek semmit!
- Jó, talán a 20 fiú tényleg túlzás volt. De biztos, hogy legalább 5 fiú odavan érted. Amúgy a túlzás költői eszköz. Biztos tudod - kacsintott rám Dávid, amitől tökre zavarba jöttem. Barna hajához, tökéletesen passzolt a zöld szeme. És amikor elmosolyodik. A fogai olyan gyönyörűek. Nem beszélve a testalkatáról. Úgy néz ki, mint egy görög isten... Jesszus! Miket beszélek én itt?? Annyira megrémültem attól amiket mondtam, hogy felpofoztam saját magamat.
- Jesszus. Mit csinálsz? - röhögött fel Dávid, majd megnézte, hogy piros-e az arcom a pofontól.
- Mondtam már, hogy hülye vagy? - kérdezte meg, majd megsimogatta az arcomnak azt a felét ahol, felpofoztam saját magamat.
- Azt mondod, hogy hülye vagyok? Akkor én megyek is! Te hozzám túl okos vagy - mondtam tettetett felháborodással. Felvettem a táskámat, és indultam az ajtó felé.
- Várj! - állt fel az ágyáról, és odasétált hozzám. Megfogta a kezemet, és visszahúzott az ágyához.
- Nem tudod megjátszani magad nagyon - mosolygott rám Dávid, majd megsimogatta a fejem tetejét.
- De azért már jobb, mint tavaly - dicsekedtem boldogan.
- Sokkal jobb - nevetett fel ő is. - Na, de térjünk vissza Dezsőkéhez. Te megverted?
- Aha - mosolyogtam el megint.
- Nagyon büszke vagyok rád - ölelt meg nevetve.
- Kösz. Amúgy az angol dogád 5-ös lett - mondtam el neki vidáman.
- De csak azért lett 5-ös, mert segítettél. Még egyszer köszi - mondta majd, megpuszilta az arcomat. De nem akárhol! Közvetlenül a szám mellett puszilt meg. Először azt hittem, hogy meg akar csókolni. De nem. Miért is akart volna?