Csak meg ne tudja •Befejezett•

17. fejezet

Nem értettem apa miről hadovál. Mi az, hogy elment. Egyáltalán miért ment és hova? Leugrott volna a boltba? Nem. apa itthon van, elvitte volna kocsival, mégha nem is segítene neki bevásárolni. Akkor a barátaihoz? Legjobb tudomásom szerint nincs neki. Talán...beújított volna egy barátnőt? Kizárt. Aiden nem áll le holmi tinir!bancokkal. Egy érett nőt pedig még képtelen összeszedni. Ráadásul borzalmas ízlése van. Akkor se ismerne fel egy bombázót, ha az ráköszönne falatnyi ruhában - alig hagyva valamit a képzeletnek - felhívná magához és megadná neki a számát. Nem. Az öcsém nem ilyen.

- Most meg miről beszélsz?- hangzott el a kérdés vagy két perce. Nem válaszol, ajkait rágja és szívogatja.
- Apa!- dörrenek rá. Fáradt sóhaj közepette próbálta összeszedni a gondolatait.

- Arra jöttem haza, hogy menekül. Szorongatta a táskáját. Nem mondott semmit, de láttam, hogy menekül valami elől. Talán valaki elől. Nem tudom- túr két kézzel a hajába.
- Feldúlt volt és zavarodott...nyomtam a kezébe egy kis pénzt, hogy legalább valami motelban meg tudjon húzodni és életben tartani magát, meg egy névjegyet és hagytam, hogy kisétáljon. Hagytam hogy elmenjen a kisfiam- szökik könny a szemeibe én pedig, bár nem vagyok híve a vígasztalásnak, mellé ültem és átkaroltam.

Nem szóltunk egymáshoz csak ültünk és a TV- ben parádézó realityshow résztvevői adták az alapzajt, így csak miattuk nem honolt teljes csend a házban, ami sokkal otthonosabb és barátságosabb közeg... de csak ha itt van Ő is. Egyikünk sem gondolt arra, hogy mi lesz most velünk. Ki fog főzni, hogy lesz tiszta ruhánk, meg fog enni minket a mocsok. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy az öcsém valahol kint csatangol és egész biztosan fázik, talán éhes, pedig már sötét van. Szerintem az öregem is hasonlókon gondolkozhatott, ugyanis szemem sarkából láttam egyre csak sötétülő arcát.

Nem tudon mennyi lehetett az idő, csak azt, hogy előttünk már két üres alkoholos üveg hevert és kivettem apám kezéből a harmadikat is, amit gondosan raktam le társai mellé, miután lehúztam. Nem tudom miket ittunk. Annyi biztos, nagyon ütött. Nem éreztem már ízeket. Mart, mint a pusztulat, akárcsak a tudat, Aiden talán veszélyben van.

Felkeveredtem a szobámba és benyomtam a hifimet. Bömböltettem a zenét, mert tudtam, apa nem fog rám szólni és más sem...már csak arra eszméltem fel, hogy megnyomtam a küldésgombot. Nem egyszer.

🐩Aiden szemszöge🐩

Reggel persze késve keltem a tegnap esti hosszasan elhúzódó eszmefuttatásom miatt. Sietve kapkodtam ki sporttáskámból valami ruhát és felnyalábolva iskolatáskámat a földről egy gyors 'elmentem' kíséretében, amit nagynénémnek intéztem, elhagytam a házat és 3 perc alatt próbáltam megtenni az amúgy 25 percre lévő utat az iskoláig. Remélem mondanom sem kell, nem sikerült. Megszidott a tanár, de ezelőtt nem volt ilyenre példa, szóval megúsztam ennyivel.
Egész nap lusta voltam, órákon alig figyeltem, mégsem kérdezte meg senki miért vagyok lehangolt. Ez az előnye, ha  az embernek nincsenek barátai. Akarom mondani hátránya. Ez a hátránya.

Óráim után táskám vállpántját szorongatva lépdeltem ki az iskolából. Nem kell hazasietnem, hogy lefekvés előtt kimossak három adagot. Nem kell főznöm. Nincs üres üveg, amit vissza kell vigyek beváltani. Üres lesz a számomra ismeretlen ház. Szomorkodásomat telefonom csipogása szakította félbe. Egy emlékeztető, hogy nem néztem meg valamit. Igaz is. AZ SMS!! Lélekszakadva nyitom meg bár valahol mélyen sejtem, hogy a szolgáltatóm lesz az, így meglepve tapasztalom bátyám nevét villogni.

Hol a f@szban vagy??? 2:29
Hallod???? 2:34
AIDEN! 2:57
--
Tudunk talalkozni? 15:24

Nem.

Reagáltam szinte azonnal a friss üzenetre.

Miert? 15:25
Kerlek.
De legalabb rendben vagy? 15:30

Túlélem.

Beszeljunk. Kavezo? 5 m mulva🤞🏼

Nem tudok menni. Dolgom van.

Szerintem meg ott allsz az egyik oszlop mellett a suli kapujatol balra es a cipod kotogeted.

Honnan tudta? Ijedten néztem körbe, de hiba volt. Azonnal kiszúrtam magas termetét a kapuval szemben lévő korlátnak dőlve. Elfehéredve pattantam fel, aztán indultam tovább utamra. Egy erős marok kulcsolódott vékony csuklómra és kényszerített, hogy megálljak.

- Beszélgessünk!- jelentette ki határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon. Pillanatokon belül meleg tenyerét lecsúsztatta kezemen és ujjait tenyerembe simította. Lányos kézfejem elveszett férfias markában, akárcsak elmém, jelenleg sötéten villogó szemeiben.