Nem tudtam semmit. Merre megyek, hová tartok. Csak annyit tudtam, hogy le kell lépjek otthonról. Szégyelltem magam, hogy akkor teszem, amikor apa dolgozik és a bátyám sincs otthon, de mikor máskor?
Visszatartanának és dokihoz járatnának, aztán rám bizonyítanának valami hülyeséget, ami miatt szorongásoldót kell szedjek. Ismerem őket ennyire. Ezt tették volna velem, ha én ezt hagyom. Valljuk be, ha valaki tudja, mi fog történni, akkor nem kíváncsiskodik, hogy mi van ha..., mert egyszerűen a lelkünk cselekszik, olyankor másik útvonalat tervezünk a jövőnknek.
Csak ültem a taxiba, mikor hazaértem kifizettem, aztán szépen komótosan bementem a csendes és sötét házba. Megfogtam az első sporttáskát ami a kezembe akadt és pár tisztálkodóeszköz kíséretében pár ruhámat és a laptopomat beleraktam. Az órámra néztem. Apa most végzett a munkában.
Felkaptam a táskámat és sietős léptekkel indultam meg a lépcsőn. Nem voltam elég gyors. Akkor vette le a cipőjét és felnézett rám mosolyogva, de pillanatok alatt leolvadt az arcáról.
Végigpillantott rajtam. A táskámat tartó kezemen. Nem kérdezett semmit. Kiegyenesedett és csak figyelt. Tekintete aggodalmas volt, homlokán gondterhelt ráncok jelentek meg. Kerültem a tekintetét, hisz nem is tudom mit mondhatnék. "Kössz, hogy idáig neveltél, de most megyek a híd alá, ha nem baj" vagy valami hasonlót. De nem tudtam megszólalni. Torkomban gombóc volt. Sírni akartam talán, de azt se tudtam. Zoknimat fixíroztam és tanulmányoztam milyen kicsi is a lábam fiú létemre. Nem szólt továbbra se, de éreztem tekintetét magamon. Motoszkálására felnéztem rá, egy pillanatra lenézett amíg kihalászta kabátja zsebéből a pénztárcáját. Nyeltem egy nagyot és tétován megindultam, hogy akkor ez megbeszéletlen marad. Mikor felvettem a cipőmet egy köteg pénzt felém nyújtott és egy névjegyet. Először furán figyeltem, de elvettem, elvégre a megtakarított pénzemből kb holnap délben tudnék még kaját venni, de ennyi.
A névjegyre néztem. Egy nőé volt. Nem tudom miért adta és meg szerettem volna kérdezni, így felnéztem rá. Halványan, kissé erőtlenül, de rámmosolygott
-Büszke vagyok rád- szólal meg rekedtes hangján, talán fájdalmat is kihallottam belőle. Kínomban lesütöttem a szemeimet.
Összeszorított ajkakkal hagytam el a szülőházamat és léptem ki a szakadó esőbe.
أنت تقرأ
Csak meg ne tudja •Befejezett•
العاطفيةHárman éltünk. Én, a bátyám és az apánk. Én voltam a nő a házban. Mostam, főztem, takarítottam és alá feküdtem. Imádtam, gyűlöltem, nevettem és sírtam. Kívántam, akartam, szerettem és utáltam. Csak meg ne tudja. Legjobb helyezések : #1 - shounen...
