Csak meg ne tudja •Befejezett•

12. fejezet

Rámosolyogtam és már intettem volna neki, hogy itt vagyok, csakhogy nem egyedül volt. Ott állt mellette és a bátyám karját ölelgette lapos mellkasához.

Samanthával jött.

Elárulva éreztem magam? Igen. Fájt, amit a bátyám tett velem? Kegyetlenül. Továbbra is szerelmes vagyok belé? Menthetetlenül.

Ez az én sorsom, egyszerűen el kell fogadnom. Nem is igazán értem min lepődtem meg.

Lassan álltam fel. Sietnem kellett volna, mert érzem, hogy nem bírom sokáig tartani magam. Mégis... csak néztem őket. Ahogy Sam elneveti magát, Taurus pedig csak ránéz. Mosolyogva. Olyan szeretett teljesen, amennyire még nem láttam talán soha. Úgy nézett rá, mint apa régen anyára. Tagadhatja a bátyám amennyire csak akarja...szerelmes abba a lányba, az pedig pontosan tudja is ezt.

Ekkor gördült le az első könnycseppem. Én akarok ott lenni...Azt akarom, hogy rám nézzen így. Én el tudnám fogadni az érzéseit és még viszonoznám is...

-Sosem fog megtörténni- suttogja a kis hang a fejemben

-Tudom- lehelem. Ajkaim megremegnek és elengedtem a következő könnycseppem is. Tudtam innentől már nem fogom tudni megállítani.

Összeszedtem a cuccomat majd elsunnyogtam onnan a másik irányba, majd egyre csak gyorsítottam. Az sem érdekelt hogy félre löktem pár embert. A férfi mosdóban magamra zártam az egyik fülke ajtaját és lerogytam a lehajtott wc ülőkére. Két kezemet számra tapasztva, összeszorított szemekkel próbáltam, ha könnyeim nem is, de legalább hangomat visszafogni.

A történtek ezek után mondhatni kiestek nekem. Olyan voltam mint egy zombi. Nem tudom hogy kerültem ki, de most itt állok a parkolóban a taxira várva, amit hívtam

-And it hurts like hell- suttogom a hideg időbe, ahol leheletem látszódik, miközben felnéztem az égre, aztán beszálltam a sárga kocsiba ami megérkezett.