A szuperkatona/Átíras alatt/

Prológus

A nevem Nastya Petrova és ez az én történetem.

*Visszaemlékezés*
A szüleimmel hazafelé tartottunk a nagyi születésnapjáról,késő este volt már,minden sötétbe burkolózott.Az ablakon bámultam kifelé és néztem a mellettünk elsuhanó tájat.A szél süvített,sejteni lehetett,hogy vihar közeleg,a fák lombja vészjóslóan zörgött.A szüleim éppen röhögtek valamin,amikor egy fülsüketítő durranást hallottunk,összerezzentem és jéghideg borzongás futott végig a gerincemen,mintha megérteztem volna mi fog történni.Apa azonnal megállította az autót,hatalmas fékcsikorgás közepette,az autó utasterét égett gumiszag töltötte meg,ami már szinte émelyítő volt,de sajnos most kisebb gondunk is nagyobb volt ennél. Farkasszemet néztünk az úton nem messze tőlünk álló fekete maszkos férfival,aki az imént elsütötte a fegyvert ,ami a feltartott kezében pihent.Iszonyatosan remegtem nem tudtam normálisan még levegőt sem venni annyira megbénított a félelem,a szüleimre néztem,akik maguk sem tudták,hogy mit kezdjenek az előttünk álló éjfekete ruhás emberrel,aki valószínűleg meg fog gyilkolni bennünket.

-Martha-szólt apa anyának-minden áron meg kell védened Nastyát-mondja ,de szemét le sem veszi a pasasról,aki mindeközben elindul felénk,még a mozgásán is látni,hogy eszelős,lassan lépked,csakhogy még jobban hatalmába kerítsen minket a félelem.Anya bólint egyet,hogy megértette apa neki intézett kérését,de abban a pillanatban a fegyver megint elsül,majd édesanyám szőke feje élettelenül előrebicsaklik. Keserves zokogásban török ki és még jobban összekuporodom a hátsó ülésen,csak arra tudok gondolni,hogy ez biztos csak egy rémálom és mindjárt felébredek belőle.A fülemre szorítom a kezem és próbálom nyugtatni magam,lélegezz ,semmi baj nincs mindjárt felébredsz és anya ott fog mosolyogni rád az ágyad szélén ülve mint minden reggel.
-Kislányom!Ne bízz senkiben és légy nagyon erős!Szeretlek kicsim!-hallom tompán apa hangját.

Majd hirtelen csönd lesz,iszonyatosan hányingerem van,a szívem dübörög a mellkasomban és úgy érzem mindjárt elájulok.Hallok egy tompa puffanást ,majd nagy robajjal kiszakad a vezető felöli ajtó a helyéről,a gyilkos megfogja apa nyakát és annál fogva kiemeli a kocsiból.

-Fuss-nyögi erőtlenül én pedig mintha áramütés ért volna azonnal kipattanok az autóból és futok amerre a lábam visz.Vak sötét van,semmit nem látok,de még akkor sem állok meg,amikor az agyam azt diktálja,hogy elég lesz már biztonságos távolságban vagyok.Meg akarok menekülni, hajt az élni akarás jó messzire a szüleim holttestétől,a meggyilkolásuk helyszínétől.

Majd már teljesen kifulladva és átfagyva megállok és lekuporodom egy fa tövébe,megállhatatlanul folynak a könnyek a kipirosodott szememből,de még véletlenül se kezdem el hangosabban venni a levegőt,vagy szipogni,mert rettegek attól,hogy nem futottam elég messze attól az embertől és,hogy most én következem.Még kisebbre összehúzom magam és fülelek,eltelik pár perc mire meg merek fordulni annyira,hogy kinézhessek a fa mögül. Az eddig visszafojtott levegőt szép lassan kifújom és már elfog egyfajta megnyugvás,hogy senki nem jött utánam,de amikor visszafordulok felsikoltok.Ott áll fölém tornyosulva vértől csöpögő kézzel a szüleim gyilkosa,végig fut az agyamon,hogy már úgysincs veszíteni valóm ezért,az üss vagy fuss reakcióm életbe lép és én az üss részt választom.Gyorsan felugrom,lábaim alig tartanak meg,de kűzdök,összeszorított fogakkal nézek bele egyenesen a férfi szemébe és várom,hogy végre velem is végezzen.A szüleimmel akarok végre lenni és sajnos erős a gyanúm, hogy ez nem egy álom,különben már felébredtem volna ,úgyhogy most erősen reménykedni kezdek,hogy tényleg hihetek a papának és van menny ahova múlt évben felment a nyuszim és ma a szüleim,akiket most én fogok követni.A férfi mozdítja a kezét én pedig még feljebb emelem a fejem,haljunk meg méltósággal én azt vallottam abban a pillanatban