𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

06: élvezet

Másnap reggel enyhén kómásan és elég erős fejfájással kezdtem a napomat, ami nem mellesleg volt rossz, mintsem üdítő érzés.

A TV-t bekapcsoltam, de csak, mint zajforrásnak.

Ugyanis amíg teszek-veszek a konyhában, legyen mit hallgatni.

Kibandukoltam a konyhába, feltettem a kávét, és közbe hallgattam a híreket, azonban valamilyen érzés félelemmel töltött el, és úgy éreztem, hogy valami nincs rendben.

Sejtéseim beigazolódtak és a hírek mai témája egy brutálisan megkínzott fiatalember gyilkossága.

Ettől a pár vészesen ismerős szótól felkavarodott a gyomrom és rosszul lettem.

Eszembe jutott, ahogyan felvágtam, megfogtam, csodáltam és kést szúrtam bele.

Ijesztő, felkavaró mégis csodás volt, ennek ellenére idegennek tűnt az egész, mintha nem is én tettem volna.

Felettébb furcsa.

Jól érezted magad, így kellett lennie. Élvezted.

Valami baj van, valamit úgy érzem elrontottam, nekem segítség kell, de kié?

Szüleim számításba se jöhetnek, testvérem nincs... már csak egy ember jöhet szóba.

Aki nem más, mint Jungkook.

Miután lefolytattam magamban ezt a monológot, addig a nappaliba értem és tágra nyílt szemekkel figyeltem a híreket.

Szokásosan oda kapcsoltak az ottani helyszínre és a testet bár kisatírozták és elhomályosították, én azonban pontosan tudtam, hogy hogyan néz ki.

A hölgy nem bírta a látványt és inkább átadta a szót férfi társának, aki szintén kereste a szavakat.

ꞌMa reggel találtak rá Park Seujon megkínzott holtestére saját lakásán. Eszméletlenül durva körülmények közt halt meg, a csupán huszadik életévét betöltő fiatalember. Tettes után kutatva vizsgáljuk a helyszínt, de mindössze egy jelet adott nekünk, egy amolyan aláírást, amit egyelőre fejtegetnek a halottkémek. Mai híreink közé tartozik még —ꞌ – itt azonban kikapcsoltam a tévékészüléket és magamba roskadva ültem a kanapén.

A térdeim magamhoz szorítottam, és magzatpózban dölöngéltem előre és hátra.

Mégis volt egy belső érzésem, egy olyan, aminek nem szabadott volna lennie.

Büszkeség.

Büszke voltam erre a tettemre, és csak ismét lejátszódott fejembe a történés.

Újra, és újra.

Dél körül lehetett, amikor végre rájöttem, hogy kellene kezdenem magammal valamit.

Az evés kilőve, mert már vagy két napja nem tudok enni, nem tudom miért.

Jungkookhoz nem mehetek.

Végső elhatározásom pedig a festés maradt.

Elsétáltam az ajtó elé, ami mögött az én birodalmam kapott helyet, és boldogan léptem be oda.

Megint megváltam a felsőmtől és a földre dobtam.

Nem szokásom, de most valamiért nem akartam ecsettel festeni, szimplán a puszta kezemmel, és az ujjaimmal.

Azonnal hozzá is láttam és a végeredmény egy érdekes és mégis afféle nem mindennapi festmény lett.

Elégedettség töltött el és egy hatalmas mosollyal hagytam el a szobát, hogy álomra hajthassam a fejem.

Hihetetlen fáradt lettem, és hiába volt még csak délután 5 óra, úgy éreztem, hogy már jóval több van.

Hálószobába beérve a kellemesen puha ágyamon foglaltam helyet.

És olyanokon kezdtem el gondolkozni, amiken nem szabadott volna.

Csupa rossz, véres és tiltott dolgon.

Megráztam a fejem azt remélve, hogy evvel kiszóródnak fejemből a nem oda illő dolgok, de csak azért se lett így.

Végül úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok, és egyből aludni megyek.

Álmomban legalább nyugton vagyok az efféle gondolatoktól.

Naiv voltam, ugyanis álmomban is embereket öltem, kínoztam, és raboltam el.

Egyszóval elég ramatyul aludtam.

Így ment ez vagy 2 hétig és megelégeltem.

Elegem lett és úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, meglátogatom Jungkookot.

Felöltöztem.

Egy egész visszafogott öltözéket dobtam össze, ami inkább kényelmes, mint divatos, de ez most nem lényeges.

Csak oda megyek, beszélek vele és eljövök, ezért nem kell kiöltözni.

A gyaloglást választottam, bár ez időigényesebb és kevésbé kényelmes forma volt.

Sok, és még annál is több séta után oda értem.

Ott voltam a blokkház előtt, de nem volt erőm megtenni.

Sokáig veszekedtem magammal, míg végül egy gyors mozdulattal megnyomtam a csengőt. Vártam.