𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

01: szobor

- Nem. – mondtam nemes egyszerűséggel. – Szerintem hülyeség olyanban hinni, ami megfoghatatlan.

- „Boldogság Angyala, óh, vidám, fényes angyal, Dávid a vég előtt tavaszod erejét kérte volna, bűvös tested friss delejét! Én csak imáidat kérem haló szavammal, Boldogság Angyala, óh, vidám, fényes angyal..." - elmondott egy idézetet és folytatta. – Ez egy híres francia szimbolista gondolata, Charles Baudelaire mondta ezt, és annyira szép, hogy mindennap legalább egyszer elmondom vagy magamba, vagy valakinek.

- Ez tulajdonképpen mire jó? – tettem fel ezt a kérdést, mert kezdett érdekelni, hogy miért van ennyire oda meg vissza ettől az idézettől.

- A hitem erősíti. Te mit teszel annak érdekében, hogy higgy? Hogy tudj hinni? – elgondolkodtató kérdés, és valamiért jónak láttam felkelni a székből és az ablak felé vettem az irányt, ami a hozzám legközelebb eső volt. Virágok és különböző családi fényképek voltak a párkányba rakva, és ez adott egy otthonosabb külsőt ennek az amúgy igazán modern és lehangoló szobának.

- Semmit. Nem tartom valósnak, így maradok a reális, kézzel fogható dolgoknál. – tényleg így gondoltam, ő pedig szintén felkelt és tett két lépést felém. Igen, téged is szívesen megfognálak, óh, de még mennyire.

- Ezek szerint a szerelemben, boldogságban, szomorúságban és ehhez hasonlókban sem hiszel?

- Úgy nézek én ki? Komolyan, feltételez maga rólam ilyet? Na, jól nézünk ki. Nem elég, hogy ide kell járnom, de még ilyen véleménnyel van rólam. Csodás, mondhatom. – tekintetem inkább a külvilágra akasztottam, és néztem, ahogyan sétálnak az emberek az utcán.

- Most mi akasztotta ki? – tényleg nem érti, vagy csak csinálja a hülyét, hogy többet mondjak? Néha teljesen összezavar.

- Mióta vagyok itt? – szúrós szemekkel nézett rám, közbe félrehúzta jobb szája szélét, és rájöttem, hogy megint kérdéssel feleltem a kérdésére. – Vagyis, nem tudom, mi akasztott ki. Talán az, hogy ilyeneket gondol rólam, hogy hiszek a szerelemben és ehhez hasonlókban. Röhejes. – hallattam egy sokat mondó sóhajt és mivel eddig az ablakon bámultam ki, nem láttam, de ő már visszaült székébe és onnan figyelt és mért engem.

- Elnézést kérek, de most jöttem rá, hogy nekem egy fontos elintézni valóm van, szóval én mennék. – hirtelen eljöttem ablaktól, kabátomat magamra kaptam és az ajtó felé siettem.

- Még nem mehet el! Mi az a roppant fontos dolog, Taehyung?

- Nem tartozik magára, hogy hova megyek és mikor. Maga se oszt meg velem mindent, hogy hova megy, mikor viszi ki a szemetet, vagy éppen mikor megy aludni. Tehát, én se osztom meg magával azt, hogy most épp mit felejtettem el és miért kell sietnem. Köszönöm a mai napot, viszlát. – végre, elmehetek innen, még ha ilyen alattomos kifogással is, de végre magam lehetek, és nem kell szocializálódott egyedként viselkednem. Kinyitottam az ajtót és már lefelé is tartottam a lépcsőn.

A poros és nem épp legszebb utcákat járva kezdtem el gondolkozni, olyan dolgokon, amiket ma Jungkook mondott, mint például a szerelem.

Mi az?

Szép?

Hogy kaphatom meg?

Meg lehet venni?

Hogy működik ez?

Ezekre minél hamarabb válaszokat kell találnom, majd holnap Jungkook megmondja nekem, ebbe biztos vagyok.

Mikor oda értem a blokkház elé, figyelmesen körülnéztem és csak miután megbizonyosodtam róla, hogy senki se figyel, csak ezután helyeztem bele a kulcsot az ajtóba és nyitottam ki.

Beérve a lépcsőházba felkapcsoltak a lámpák és a lépcsőn kezdtem el felfelé haladni a lakásomig.

Az ajtó elé érve, megismételtem ismét a körbenézős szokásomat és ezután kinyitottam a saját kis birtokom ajtaját.

Belépve a lakásba egy barna szőnyeg látható és egy szekrény, amire lehelyeztem a kulcsom és a telefonom.

Cipőmet levettem, kabátom az akasztóra tettem és a lámpákat felojtottam, hogy valamelyest tudjak tájékozódni, ebben, az amúgy aprócska lakásban.

Az utam a fürdőszobába vezetett, bementem, szintén egy kapcsolót nyomtam meg, hogy világosság terjedjen el a fürdőben.

Lassan vettem le magamról a ruhákat, hisz nem sietek sehová, így van időm bőven.

Közbe-közbe magamra pillantottam a tükörben és megállapítottam, hogy igenis jóképű vagyok.

Nem is értem Jungkook miért nem kezd ki velem.

Természetesen én nem tehetem meg az első lépést, vagyis már megtettem, hisz azt mondtam neki, hogy nem közömbös számomra.

Ebből rájöhetett, hogy én akarnék többet is, mint arról beszélgetni, hogy hogyan aludtam és hasonlók.

Mikor az utolsó ruhadarab is lekerült rólam, a zuhany alá másztam.

Lassan beindítottam a vízsugarakat, amik simogatták bőröm, és jól eső érzéssel töltött el az, ahogyan a forró víz közvetlen érintkezik a felső réteggel a bőrömön.

Áztattam magam vagy egy óráig, de azért meg is fürödtem és kiléptem onnan, teljesen felfrissülve.