Ellentétek

50. fejezet

Mikor megtaláltuk a vécéket, majdnem elhánytam magam a látványtól, szívesebben pisiltem volna inkább egy bokorba... Hirtelen rájöttem, hogy nem is hívott a szükség, vagy tényleg csak a hely taszított vissza annyira; de már nagyon haza szerettem volna menni. Hiányzott egy kiadós fürdés.
- Miért nem mész be? - mutatott Marci egy üres fülkére.
- Inkább mégsem pisilek itt - a hangom teli volt undorral, mire ő nevetni kezdett.
- Ne csináld már, hercegnő! Keressünk egy eldugott bozótot? - viccelődött, de én bólogattam válaszul.
Meglepődött, a nevetése abbamaradt, aztán bekiabált a másik két nőszemélynek, hogy ne várjanak ránk. Ez kicsit megbizsergetett, hiszen mindkét szajháját egy csettintésre ejtette csak miattam. Úgy megnéztem volna az arcukat, mikor ezt meghallották.
- Na, gyere - megfogta a kezem, és maga után húzott. Ahogy mentünk, egyre kevesebb volt az ember, már fények sem világítottak sehol, teljesen bent voltunk az erdőben.
- Itt jó lesz, csak siess, és figyelj a csalánra - kacsintott, majd pár lépéssel kijjebb ment az erdő sűrűjéből.
- Miért siessek? Várnak a barátnőid? - kicsit hangosabban beszéltem, hogy meghallja. Élveztem, hogy nem tud visszavágni, hiszen túl messze volt, és megöltem volna, ha meg mert volna fordulni.
Néha olyan mint egy úriember, néha meg annyira utálatos!
- Tessék? - szólt vissza pár pillanatnyi csendet követően, de nem válaszoltam, mikor meg már készen voltam, elindultam felé.
- Csak azt kérdeztem... - kezdtem bele, de hirtelen megpördült, felém indult, én pedig reflexszerűen hátrálni kezdtem, mígnem egy fának ütközve megálltam. Az arckifejezése elárulta, hogy mérges.
A szavamba vágva, szinte morogva torkollt le.
- Hallottam, mit mondtál - ahogy lenézett rám, megszégyenítve éreztem magam. - Mi a probléma, Emma? Nem tudom feltűnt-e, de most koptattam le mindkét lányt miattad - arrogáns volt, nem akartam vele veszekedni, csak haza akartam jutni. De valahogy mégis tisztáznunk kellene ezt az egészet, és bántotta a csőröm, hogy ennyire aljas módon műveli ezt az egészet...
- Semmi probléma, csak haza kellene mennem - próbáltam nem elbőgni magam ott helyben idegességemben, és nem kitálalni neki, hogy mennyire megbántott, és hogy milyen idióta vagyok.
- Haza? Ilyenkor? Mégis mit képzelsz, hogy elhiszem?
- Tényleg nem érzem itt jól magam - vallottam be, mire felvonta az egyik szemöldökét. Nem akartam a szemébe nézni, de kényszerített rá. Az állam alá nyúlt, és tartotta a fejem, hogy esélyem se legyen máshová pillantani.
- Nem érdekel, hogy elhiszed-e, Marci! Engedj el! - kezdtem felemelni a hangom, de még mielőtt belelendültem volna, ismét közbeszólt.
- Miért nem? - kérdezte nyugodt hangon, nem tudtam megállapítani, hogy ideges-e vagy sem.
Nem tehettem mást, nem bírtam a szemkontaktust, így lehunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt. Megbántott, és haragudtam rá, pedig tudtam, hogy az én hibámból adódott ez az egész.
- Mert nem akarok többé tőled függeni! Várnak rád a talpnyalóid, engem hagyj ki ebből!
- Mikor függtél te tőlem, kicsi lány? - nem várt választ, folytatta. - Miből hagyjalak ki? Mondtam, hogy beszéljük meg, hogy ne értsd félre, most pedig féltékeny vagy! Mégis mi okod van rá?! - mikor nem válaszoltam, újra megkérdezte.
- És meg is beszéltük! Én azt hittem, ez most más volt... Nem tudtam, mit akarsz megbeszélni, az is lehet, hogy direkt nem akartam újra átrágni a témát, mert tudtam hogy csalódnék, érted?! És mégis rákérdeztem, olyan hatásos volt, amit ott a padon mondtál! Elhittem, hogy az smsek, a flörtölés, a segítséged, az együtt töltött idő, a beszédstílusod, a virágcsokor, minden összefügg de te olyan aljas vagy, hogy még magadat is túlszárnyalod - köptem a szavakat, felidegesítettem.
- Csak és kizárólag te tehetsz most arról, hogy ez történt!
- Akkor mi a francért viselkedsz velem máshogy?! Ne meséld be nekem, hogy minden képzelgésem csak hiábavaló volt, mert te is tudod, hogy igazam van! Ha annyira meg akartál volna óvni ettől a csalódástól, nem hagyod, hogy napokig őrlődjek a gondolataim közt, mert nem kerestél, sőt, talán nem kellett volna idehoznod egy újabb picsát - nehezen tudta visszafogni magát, a monológom után láthatóan megválogatta a szavait.
- Mit képzeltél, meséld el nekem! Mire számítottál? - nem volt nyugodt, cseppet sem, mégis olyan hangon beszélt, és ez megrémisztett.
- Hiába akarsz hülyének beállítani, neked is érezned kellett, amit nekem, mert máskülönben nem figyelmeztettél volna rá, hogy beszéljük meg! Mit gondoltál, hogy amikor mégis megbeszéljük és teljesen félrevezetsz, utána két nap alatt elmúlik, és te újra folytathatod ezt a beteges... - félbeszakított. Mellkasa az enyémhez ért minden egyes pillanatban, mikor levegőt vett, és eltávolodott, mikor kilélegzett.
Kevés ijesztőbb dolgot éltem át addigi életem során...
- Pontosan azért figyelmeztettelek, mert tudtam, hogy félreérted! Megint nem tudtál a szavak mögé látni, megint semmit nem fogtál fel abból, amit mondtam neked! Tudtam, hogy ez lesz! Hogy sokkal többet akarsz majd, mint amennyit jelenleg adni tudok. De Emma, fogd már fel, hogy soha nem lesz köztünk semmi! Azt hittem a múltkor az autóban, hogy azért nem akarsz erről beszélni, mert te is felfogtad, hogy hülyeséget kérdeztél... Azt hittem, mikor újra megkérdezted, hogy most majd végre rendeződik minden, amit mondtam eljut az agyadig, de...
- Ne mondd azt, hogy soha sem lesz köztünk semmi, mert te magad mondtad, hogy idő kell neked!
- Hiába kérlek, hogy várj, ha valamiért mindig hisztit csapsz! Értelmetlen bármit is mondanom...
- Persze, hogy értelmetlen bármit is mondanod, amikor az egészet egy olyan csókkal zárod le, hogy másra nem is akarok emlékezni! És szerintem igenis jogosan állok ki a véleményemért! - nem tűnt úgy, mint aki válaszolni akar, úgyhogy pillanatnyi hatásszünetet követően, kicsit higgadtabb állapotban újra beszélni kezdtem.
Nem érdekelt, hogy valószínűleg értelmét vesztette a vita, és az sem, hogy soha sehová sem fogunk kilyukadni..,
- Miért foglalkozol velem? Miért mondod, hogy különleges vagyok, miért kéred a segítségem, és miért viselkedsz úgy, mintha együtt lennénk? Miért kéred, hogy várjak? Mindig azt mondod, hogy nem randira viszel, de közben mégsem tudod megállni, hogy ne csókolj meg és becézel és... - a szavamba vágott.
Szinte vártam, hogy kinyissa a száját!
- Nem viselkedek sehogy, egyszerűen vonzó vagy, és emellett nem tudok szó nélkül elmenni, ezt ott a padon is elmondtam- lezsernek akart tűnni, de feszültség látszott rajta. A mellkasa pedig még mindig gyors tempóban mozgott, éreztem, hogy cseppet sem nyugodott meg.
- Ahogy sok mást is mondtál még azon a padon, amiket most semmibe veszel... Hogyha tényleg semmit sem jelentek, akkor engem miért nem nyalogatsz a többiek előtt? Miért vagyok titok?
- Erre vágysz? Ez kell neked, igaz? Ezt mondtam, látod, hogy neked csak a külsőségek számítanak! De tudod mit? Elmondom, mi történt, csak hogy ennyivel kevesebb dolgon törd a fejed! Azért hoztam magammal ezt a lányt, mert Heni a napokban valósággal zaklatott, és meg akartam beszélni veled, de te éppenséggel egy másik pasin lógtál!
- Viccelsz velem? Kajáért mentünk! - kezdte mégjobban felhúzni az agyam. Egyik szemöldökét felhúzva jelezte, hogy mit gondol az egészről... Úgy éreztem, el kell mondanom mit érzek, de mielőtt végiggondolhattam volna, a hangok kiszabadultak a számból, és meg sem álltak Marci csodaszép füléig.
- Te komolyan nem fogod fel, mit teszel? Az számít, ahogy viselkedsz velem! Ha valaki látná, miket művelünk, hogyan viselkedünk, miket írsz, miket mondasz vagy teszel, joggal hihetné, hogy együtt járunk! És ezzel nem is lett volna baj, ha ezt addig csinálod amíg magadnak is bevallod, de nem, te nem bírtad ki, hogy össze ne törd a szívem, és inkább beújítasz egy újabb ártatlan áldozatot! Minek? Kísérlet, hogy meddig bírom? Vagy amíg én várakozok, te élvezed az életed? Mit gondoltál, ha megbeszéled ezt velem, majd helyeselve bólogatok?
- Mit kellett volna tennem? Muszáj volt végleg lekoptatnom Henit, te pedig nem álltál a rendelkezésemre. Nem kellene magyarázkodnom neked...
- Igazad van - csalódottságomat nem igyekeztem leplezni, Marci viszont láthatóan szavak után keresgélt.
- Mit akarsz, mit csináljak? Szerződést írassak alá, hogy csak szexre kellenél? Abba úgysem mennél bele! Nézz már magadra, te vagy az egyetlen aki nem hajlandó lefeküdni velem - szinte a szememre hányta, mintha ez rossz dolog lenne, de nekem ez valahogy inkább erényként szerepelt az önértékelési listámon.
- Értem, tehát ezért kapok különlegesen is kitüntetett figyelmet és odafigyelést. De hiszen te mondtad, hogy lassan akarsz velem haladni... Büszke lehetsz magadra, mit meg nem teszel egy szüzességért te utolsó... - itt újra a szavamba vágott, ami már nagyon irritált. Mélyen magamban azért egy kicsit szerettem, hogy folyton közbeszól... De csak kicsit.
- Nehogy azt hidd, hogy mások nem kapnak kitüntetett figyelmet. Ha nem adnák meg magukat az első percben, őket is kitüntetném, ne legyél ennyire naiv - erőltetett nevetése már csak hab volt a bunkóságból gyúrt tortáján. Nem tudtam tényleg elhinni, amit mondott.
- Hiszek benne, hogy ezeket csak idegességedben vágod a fejemhez. Mert én azt hittem, tényleg lehet esély arra, hogy mi ketten talán... - kicsit nyugodtabban, mintegy lezárásként mondtam volna, de nem hagyta, hogy elmondjam. Azt reméltem, ezeket csak dühből mondja, de féltem, az igazság nem ez.
- Talán volt is esély rá, de te sem várhatod tőlem, hogy minden egyes pasira akivel megjelensz, legyintsek, lévén úgyis anyád miatt vagy velük! Hülyének nézel? Honnan kéne tudnom, mikor melyik pasit akarja anyád és melyiket akarod te?! Ugyan úgy szórakozol velem, mint ahogy állításod szerint én veled, és még neked áll föjjebb? Hányszor mentem oda bocsánatot kérni, vagy csak beszámolni az érzéseimről, és te nem voltál otthon, vagy egy pasival jelentél meg, és aztán nekem sírsz, hogy nem te vagy az egyetlen nő az életemben?!
- Azt hittem, ezt megbeszéltük, és azt hittem, felfogtad, hogy az egyetlen akivel lenni szeretnék az te vagy, de úgy hiszem, ez most megváltozni látszik. Én nem voltam képes úgy tekinteni egyik sárcra sem, ahogy te tekintesz ezekre a lányokra! Mintha eldobható műanyag eszközök lennének...
- Persze mindent el kellene hinnem, pedig bizonyítékot még nem láttam! Ma is Danikával voltál egész nap, miatta nem válaszoltál az smseimre, és még ezek után te féltékenykedsz?
- Azért nem válaszoltam, mert kiesett a zsebemből a telefonom, te idióta - már tényleg a sírás határán voltam, annyira felgyűlt bennem az ideg.
Teljesen értelmetlen vitát folytattunk, próbált visszatámadni, amivel egyre inkább összezavart.
- És ez magyarázat arra, hogy lecseréltél? Te komolyan nem veszed észre, hogy te ugyan annyit ártottál ennek amennyit én? Sokkal okosabban tetted volna, ha nem kezdesz el hisztizni és eljátszod az érzéketlent!
- Nem tudok olyat eljátszani, aki nem vagyok! Azt hittem kezdelek megismerni, hogy közel engedsz magadhoz, de te egy profi színész vagy... - kicsordult egy könnycsepp a szememből, amit egyből letöröltem, és teljes megvetéssel mondtam ki részemről a búcsút.
- Nem tartozom többé magyarázattal neked, ahogy te sem nekem. Nem vagyunk egymásnak többek ismerősnél, és örülök, hogy ezt tisztáztuk. Azt hittem, legalább van benned annyi, hogy amíg engem próbálsz meg becserkészni, nem dugsz meg másokat, de sok sikert kívánok a boldogtalan életedhez - ezzel sarkon fordultam, és elviharzottam, ügyet sem vetve a mondatra, amit utánam kiabált.
"Egyiket sem dugtam meg, ha tudni akarod!"
Szerettem volna elgondolkodni rajta, ahogy ezen az egészen is, de nem engedhettem meg magamnak, hogy egy dühtől átitatott vita minden részletét elemezzem.
Azt hiszem végleg lezártuk, és el kell engednem. Ez a konklúzió, és a többi nem számít.
Azt reméltem, ő csak rólam fog álmodozni, azon fog örlődni ami köztünk történt, legalább egy kicsit hasonlóan mint ahogy én is forgattam az eseményeket a fejemben.
Szerettem volna, ha bocsánatkérésével majd megkeres, és minden tisztázódik...
A szomorú valóság azonban elém tárta, hogy a dolgok korántsem úgy működnek, ahogyan én azt szeretném.
Nem tudtam megállítani a gondolataim, teljesen magamon kívül voltam, nem voltam ura az elmémnek teljesen.
Annyi mindent zúdított rám, hogy nem tudtam megemészteni. Én is egyformán hibás lennék a dolgok elrontásában mint ő? És azzal, hogy Danira cseréltem, most ő is féltékenykedett? Pedig én senkire sem cseréltem!
Mi van, ha tényleg ő is akart volna valamit tőlem már régóta, és én rontottam el? Bocsánatot kérni és ez érzéseiről beszélni jött hozzám? Amikor azt mondta, nem mondhatja még el, miért keresett, talán azt jelentette, hogy elkezdett érezni valamit?
És én mindezt most keresztbe húztam egy rohadt pikniken?
Mégis meddig kellett volna várnom, míg kinyögi, mit akar? És miért kellett volna várnom?
De akkor miért hozott ide egy lányt, ha velem akart lenni? Velem akarta volna Heni tudtára adni a dolgokat, azzal pedig a többiek előtt is valamilyen szinten felvállalva, hogy közel kerültünk egymáshoz, vagy tényleg csak megkérdezett volna erről az egészről? Erről az ismeretlen lányról.
Ennyire megsértődött volna azon, hogy nem válaszoltam? És különben is, honnan kerített egy lányt csak úgy? Vagy már csak a kész tényt közölte volna velem, hogy ne vegyem őket komolyan?
Teljesen lényegtelen, hiszen most úgyis szabad a pálya nekik...
De, ha valóban érzett irántam valamit... valami hasonlót, mint amit én is érzek iránta, akkor nem léphetett túl percek alatt ezen az egészen!
Teljes agyrém ez az egész!
Rámtört a zokogás, és Fruzsi számát tárcsáztam, mert nem tudtam visszatalálni a táborunkhoz. A nagy tüzet sem láttam sehol, talán eloltották.
Nem vette fel, én pedig még az erdőben eltévedve, teljesen nyomorultan ereszkedtem le egy fa tövébe, és átkulcsoltam a térdeim előtt a karjaim. Ráhajtottam a fejem a lábaimra, és sírtam. Időtlen ideig, míg el nem aludtam, vagy elájultam, sejtelmem sincs, mi történt.

Sziasztok!
Ez az első adventi vasárnap, ezért gondoltam, hozok nektek egy új fejezetet!
Remélem, örültök!