12. fejezet

3.3K 163 3
                                    

Fogalmam sem volt, mennyit utaztunk, de már nem sütött olyan erősen a nap.
Az autóútról már rég letértünk, végül egy kavicsos úton parkoltunk le, és egy ideig csak sétáltunk. Befelé, egy erdőbe. A sűrű lombú fák közé nem hatoltak be a napsugarak, hűvös volt, és egy picit aggódtam, hogy ebben a rideg erdőben fog meggyilkolni engem, vagy valami.
Nem volt út, még csak egy ösvény sem!
Kicsit kísérteties volt a hidegben bandukolni.
- Várj! - olyan hirtelen állt meg, és fordult vissza, hogy felugrottam, és sikítottam egy hatalmasat.
Semmi különös nem volt az utasításban, nem figyelmeztetés volt, mégis annyira megijesztett, hogy ösztönösen reagáltam. Egyébként sem sok választott el a remegő félelemtől.
Marci a nevetéstől nem tudott megszólalni, és már én is mosolyogtam magamon.
Kellett egy pár perc, míg megnyugszunk, aztán elmondta, mire várjak.
- Már mindjárt ott vagyunk, és meglepetés, szóval - itt mögém sétált, és befogta a szemeim.
- Mi? Ne már! - mozgolódtam, de a kezét rajtam tartotta.
- Ne nyávogj, inkább menjünk, mert megfagysz! - érezte rajtam a libabőrt, és belepirultam a gondolatba, hogy nem csak a hideg van rám ilyen hatással, hanem az érintése is.
Instrukciókkal látott el, mikor kell nagyobbat lépnem, vagy mikor mi van a lábam előtt. Óriási tenyere betakarta majdnem az egész arcom, másik karja pedig a derekamat szorította, mert elég instabil voltam letakart szemmel.
- Ott vagyunk már?
- Igen - mondta boldogan, levette a kezét az arcomról, de a derekamon hagyta a másikat.
Gyönyörű napos rét terült el előttem, egészséges zöld pázsittal, és körülötte, mintegy keretezve a füves részt, szabálytalan vonalban fák magasodtak. Mintha egy kis meseországba csöppentem volna! Apró fehér és néhol rózsaszín virágok nőttek a fűben, és a nap úgy ragyogta be az egész területet, mintha a menyország egy földi kivetülése lenne. Elvarázsolt, teljesen megbabonázott!
- Wow! - ennyi volt az összes, amit ki tudtam préselni magamból, hiszen álltam az erdő szélén, és próbáltam magamba szívni örökre a látványt.
Késztetést éreztem, hogy rálépjek a fűre, de szigorúan mezítláb. Érezni akartam a hűvös fűszálakat, amint csiklandozzák a talpam minden egyes lépésnél. Marci értetlenül nézett rám, amikor mezítláb megmozgattam a lábujjaim, de abban a percben nem törődtem vele, csak vonzott magához az egész.
A tisztás közepére érve, a nap meleg sugarai és az egész környezet miatt akkora energialöketet kaptam, hogy nem tudtam mást tenni, mint mosolyogni.
Hátrahajtottam a fejem, és forogtam a napsütésben. Nem törődtem semmivel, csak forogtam, nem érdekelt, hogy utoljára kb. 6 évesen csináltam ilyet. A ruhám szoknyarésze fellibbent, és a következő pillanatban pedig Marci meleg kezeit éreztem a derekamon. Felemelt, és szinte ragyogtam a karjaiban. Úgy nézett rám, miközben a karjaiban tartott, és visszatett a földre, mint egy angyalra.
- Tudtam, hogy képes vagy elengedni magad, csak egy jó alkalom kell hozzá! Olyan vagy, akár egy újonnan szárnyra lelt pillangó - suttogta épphogy hallható hangon.
- Úgy érzem, mintha mindig is itt kellett volna lennem - suttogtam vissza, ő pedig közelebb húzott magához.
- Itt a karjaimban - mosolygott huncutul, én pedig hátra akartam lépni, de nem sikerült, és a földre zuhantunk.
Nevettünk, aztán elfeküdtünk egymás mellett, és az eget kémleltük.
Kezdett sötétedni, de még mindig nagyon meleg volt.
- Gyönyörű, nem igaz? - fordította felém a fejét, én pedig tükrözve mozdulatot, elmosolyodtam.
- Csodaszép - ámuldoztam.
- Még sosem láttalak ennyire... szabadnak - mintha nem találta volna a szavakat, úgy beszélt, de nem nézett rám, csak visszafordult az ég felé.
Percekig szótlanul hevertünk egymás mellett, és azon tűnődtem, vajon válaszolna-e egy kérdésemre... Végül is, semmit sem veszíthetek, ha megkérdezem az egyiket a sok kérdés közül... Vagy mégis? Mi van, ha itt hagy a semmi közepén, mert felbosszantom valamivel? Próba, szerencse!
- Marci - kezdtem félve, és mikor érdeklődő pillantással meredt rám, meg is bántam, hogy szólásra nyitottam a szám, ugyanis semmi nem jutott eszembe.
- Igen? - sürgetett, és hirtelen ki kellett nyögnöm valamit.
- Szóval... mi van a szüleiddel? - szemöldöke felszaladt, azon csodálkoztam, hogy nem esett le a fejéről...
- Tessék? Hogy jutott eszedbe ilyen marhaságot kérdezni? Ez nem olyan téma, amiről beszélnünk kéne!
- Ne haragudj, én nem akartam semmi rosszat - próbáltam mentegetőzni, de egyértelműen elrontottam a hangulatot. Így sosem fogom tudni megismerni, ha bezárkózik.
- Csak gondoltam, ha már barátok vagyunk, tudhatnánk egymásról ezt-azt - megvontam a vállam, de benne valamit megérintett ez a mondat, ugynais felém fordult, és haragos pillantással méregetett. Végül sóhajtott egyet, és hozzám szólt:
- A szüleim elváltak - morogta. Te jó ég, ezt nem is tudtam! - És ennyit elég tudnod.
Óvatosan bólogattam, aztán visszahemperedett a határa, és tovább nézte az eget. Megtisztelve éreztem magam, hogy elárulta, és kezdtem tényleg különlegesnek érezni magam. Ezt senki sem tudja róla!
Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy megkérdezzem, mi történt vele aznap, amiért el kellett mennie, inkább örültem, hogy egy információt bezsebelhettem tőle.
Nem szóltam, inkább kitéptem egy fűszálat, és a hasamra fordulva Marcihoz bújtam. A figyelemelterelés működött, mosolyogva nézte tovább a mennyboltot, ezáltal sikerült észrevétlenül megcsikiznem az arcát a fűszállal. A szája szélétől a füléig húztam a kis növényt, mire felvont szemöldökkel meredt rám.
Na, ne már, hogy nem csikis!
- Hupsz! - nevettem, ugyanis tényleg nem volt csikis.
- Igen?! Ha te is, akkor én is - ezzel a mondattal indított csikitámadást ellenem, én pedig minden egyes mozdulatára hiperérzékenységgel reagáltam, és nem bírtam magamba folytani a hangos nevetésem.
- Ne, ne! Elég! - alig kaptam levegőt a folytonos hahotázástól.
Átfordultunk, a hátamon feküdtem, Marci fölöttem, és egy pillanatra megállt. Megrázta a fejét, mintha egy gondolatot akart volna elűzni az elméjéből, de szerencsétlenségemre tovább folytatta, csak már lassabban.
- Hagyd abba, kérlek! Marcii - lihegtem halkan, nem hagyott sok nyugtot nekem, azonban az, hogy maga alá fordított, benne is elindította azt a bizonyos kémiai folyamatot. Szóval a fejéből kirázott gondolat még mindig ott fészkelt...
Egyre inkább lassultak a kezei, végül megálltak, és a fejem mellett pihentek a fűben.
Egyre sötétebb lett, az idő viszont cseppet sem hűlt le. Annyira romantikus volt, hogy szinte a lágy szellő is azt susogta, csókoljon meg!
Az alsó ajkamra adott finom, lágy puszitól elolvadtam, belesüppedtem a talajba, és nem tudtam, mi történik. Azok a szokásos szikrák bizsergették a levegőt körülöttünk, és az egész testemet átjárta a már ismerős melengető érzés.
Óvatosan csókoltam vissza, a fejemből pedig igyekeztem elhessegetni a túl józan gondolatokat. Sejtettem, hogy valami ilyesmi elkerülhetetlen lesz, de minden várakozásomat felülmúlta, ahogy Marci megfogta az arcom, és miután megszakította az ajaktáncot, jelentősségteljes pillantásokkal méregetett.
- Ugye tudod, hogy nekünk nem fog menni ez a barátok maradunk dolog? - kérdezte.
- Tudom - bólintottam, mire újabb csókot lehelt az ajkamra. Bármi is van köztünk, biztosan több, mint barátság.
- Mit teszel velem, Emma? - a nyakam illatát lélegezte be, és éreztem a testéből áradó elektromosságot. Kirázott tőle a hideg.
Kicsit eltolta magát tőlem, lenézett a testemre, és ajkait beharapva konstatált. Elpirultam, ösztönösen mocorogni kezdtem a kialakult kellemetlen helyzet miatt.
- Ne légy szégyellős! Előttem nem kell - bátorított, majd a meleg keze simított végig az oldalamon, ezzel előidézve belőlem egy alig hallható sóhajt. Marci reakciója erre egy mosoly volt, mielőtt áttért volna a nyakam érzékeny pontjaira. Örültem, hogy nem vadállat módjára bánik velem, hanem olyan gyengéd, mint még soha korábban.
- Nézz magadra! Te más vagy... Amikor szárnyalsz a szabadságtól...azt öröm nézni... És ebben a ruhában... - a nyakamba mormolt, miközben simogatta az oldalam és a karom, de a nyakam finom bőre is kényeztetve volt a szája által - ellenállhatatlan vagy. A testedre simul... - újabb gyengéd csók egy igencsak felfedezetlen, de érzékeny pontra, és sűrűbb belégzéseimre reagálva Marci megszívta azt a pontot. Beleremegett mindenem, a lassan mindennapossá vált bizsergés eltompította a fejem, az érzékeim a százszorosra élesedtek, és magamban diagnosztizáltam egyfajta agyhalált.
Szaggatott levegővételeim bátorították őt, majd mikor a szemembe nézett, picit elbizonytalanodtam.
- Biztos szabad ezt nekünk? - remegtem, mint egy nyárfalevél.
- Mindent szabad, amit csak akarsz, drága Emma - búgta negédesen a fülembe, és gyengén rámarkolt az egyik mellemre.
- Jesszus - kicsit meglepődtem, de nem volt rossz érzés, és kezdtem elveszíteni a fejem. Nem segített észhez térni, hogy a combom simogatta. Hogyan tudja ennyire érzékivé tenni minden pillanatunkat?
- Jó érzés? - kérdezte, miközben masszírozta az egyik keblemet. Bólintottam válaszul, és csókban forrtak össze ajkaink.
- Olyan jók vagyunk együtt - nyögte a számba. - Szeretném, ha én elégíthetnélek ki. Kérlek, ugye szórakoztathatlak egy kicsit? - úgy pislogott rám, akár egy kiskutya, és zöld szemei mélyen fúródtak az enyémekbe. Hogy mondhatnék erre nemet? - Hallanom kell, hogy tudjam, akarod ezt! Mondd ki, Emma! Akarod jól érezni magad velem? - kérdései úgy hatottak rám, mint egy drog. Annyira szenvedélyesen tudta kifejezni magát, hogy még az is elalélt volna tőle, aki sosem állt vele kapcsolatban korábban.
- Akarom - nyöszörögtem, és szokásos huncut mosolya felragyogott arcán, mire válaszul csak a szempilláim rebegtettem.
- Ez az én Emmám - csókolt.
Lassan lecsúszott a csípőmhöz, kezeivel széttárta a lábaim, és a fejét nekidöntötte a bal combomnak.
Nem tudtam pontosan, mit fog velem csinálni, de bíztam benne, hogy van nála esetleg óvszer, ha kell.
Fehér bugyimon keresztül is éreztem a forró leheletét, lehunyt szemekkel, remegő testtel markoltam a fűszálakat.
- Nyugodj meg, minden rendben van - óvatosan végigsimított a jobb sípcsontomon a bokámig, és ez az apró gesztus elég volt ahhoz, hogy ne remegjek. Magamban áldottam az eget, amiért szőrtelenítve volt a lábam!
Megnyugtatott, de felizgatott, és még sosem éreztem hasonlót azelőtt. Hüvelykujját a bugyimhoz nyomta, válaszul beharaptam az alsó ajkam, és életemben először benedvesedtem. Apró köröket rajzolt az ujjával, miközben csókokat lehelt a combom belső részére, én pedig egyre közelebb kerültem egy olyan intenzív érzéshez, ami semmihez sem hasonlítható. A csípőmet a hüvelykujjához nyomtam, és picit mozgatni próbáltam, de lenyomva tartotta, és erősebben nyomta ujját a bugyi anyagán keresztül a csiklómhoz. Halkan nyögdécseltem, és a puha ajkainak érzése a combomon nem engedte, hogy hozzászokjak az érzéshez.
- Jobb érzés, mint mikor magadnak csinálod, igaz? - kéjes tekintete elárulta, azt is élvezi, hogy engem kényeztethet. Nem értettem, mire irányul a kérdése, de nem találtam a hangomat, így az arcomról olvasott. - Na, ne - totál ledöbbent. - Te még sosem csináltad magadnak igaz? - mikor felfogtam, mire gondol, és aprót bólintottam, felragyogott a szeme, és egy pillanatra megállt, mire nem tudtam, hogy reagáljak, de nem is maradt időm rá... Ugyanazzal a csodahüvelykkel eszeveszett gyors mozgásba lendült, és akkor kiterjedt egy meleg, zsibbasztó érzés az alhasamban, végig a mellkasomig, és az agyamat is megbénította. Hangos sikoly hagyta el a szám, a hátam éles ívbe feszült, Marci ujja pedig nem hagyta abba a mozgást.
- Jól van, ügyes voltál, drágám - suttogta a fülembe, miután az utolsó hullámok is lecsengtek a testemben.
Soha nem éreztem még hasonlót sem, és hirtelen annyira zavarba jöttem, hogy fülig pirultam. A nap már teljesen eltűnt az égről, én pedig próbáltam feldolgozni az eseményeket.
- Én, én... - valamit mondanom kellene.
- Shhh - csitított, és megcsókolt. Visszahúzta a szoknyám a helyére, aztán a fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset. - Gyere menjünk!
A kezét nyújtotta, felhúzott a fűből, és talpra segített.
A kocsiig szótlanul bandukoltunk, csak Marci hátranyújtott kezét szorongattam a sötét erdőben, miközben követtem, hogy kijuthassunk.
Össze voltam zavarodva, nem értettem, miért kellett ilyen hamar eljönnünk, sőt azt sem igazán értettem, hogy mi a fene történt valójában.

EllentétekWhere stories live. Discover now