Ellentétek

28. fejezet

Sziasztok!
Volt valamikor nem olyan rég egy fantasy ötlet kommentben. Nos: túl sok a tervem ezzel a sztorival, de az életművem végül lehet, hogy az lesz xd
Ééés megírnátok légyszi, ki látja az emojikat akár iphoneról akár máshogyan? Pl ezeket: ☺️ (ha minden igaz akkor ez egy mosolygós szmájlifej) ⚽️ (ez pedig egy focilabda, azért, hogy tudjam, nem csak a hangulatjelekre vagy mikre vonatkozik a kérdés) vagy ezt 🦄(ez egy unikornis feje mert ez meg csak a frissített iphoneokon van azthiszem).
Fontos lenne tudnom, hogy mindenkinek látható-e mert ha esetleg majd szeretnék írni ilyesmit akkor nem akarnám, hogy bárki kimaradjon belőle! Illetve az is fontos lenne, hogy szeretnétek-e ilyet bele mondjuk az smsekbe vagy valami??
Vagy túl sablonos lenne vagy valami?
Ötleteljetek bátran, vagy ha vmi olyasmi jut eszetekbe amit szeretnétek, hogy belerakjak a sztoriba megírhatjátok üzenetben is, hátha illik a kitervelt ötletembe, szóval aktívkodjatoook pls! :)
Még egy utolsó dolog: a sorozatos irományról! Felraktam egy ilyen bevezető szerűséget, nézzétek meg, és mondjátok, hogy tetszik-e az eddigi ötlet, meg ilyesmi. Viszont!!!! Ha felrakom majd oda az első részt, azért előtte ajánlom, hogy mégegyszer olvassátok majd el a bevezetőt!
Under the same sky a címe. Remélem jó lesz, és bocsánat, hogy most nyáron ilyen ritkán vagyok itt! :( Most sokat írtam, talán a következő rész is kész van, ki tudja... :D

- Most, hogy már nincs menekvésed, - tette le elém Rita a tányért, én pedig furcsán nézhettem rá, ugyanis egy megnyugtató gesztussal a vállamra helyezte puha tenyerét, és folytatta - szeretnénk valamit kérdezni.
Szerettem volna koncentrálni, de az autóban magával ragadott egy furcsa álom és a pizza előttem valami mennyei illatokkal hívta fel magára a figyelmem...
Muszáj válaszolnom, mert a végén még azt hiszik, sokkot kaptam.
- Ki vele - mosolyodtam el végül, míg a gerlepár is asztalhoz ült.
Egymásra néztek, gondolom ilyen módon akarták eldönteni, ki kezdje. Izgultam, féltem, kicsit még zavarodott is voltam, de csupa fül és információkra éhes. Mint mindig.
- Nos, van egy komoly projektünk - sóhajtott fel a csinos lány a mellettem levő széken. Mélyen a párja szemébe bámult, és érezhető volt, hogy nem egyszerű ez a téma nekik. Rám emelte a pillantását, majd folytatta: - Tudod, a bébi - bólintottam. - Közben szerintem kezdjetek el enni, mert ki fog hűlni - mutatott Rita a tányérunkra.
Saleem szeme felcsillant, és végre nekiláthattunk az étvágygerjesztő finomságnak.

Amikor beleharaptam a tésztába, még kellemesebb illatok kúsztak az orromba mint korábban. Jobban érezhetővé vált a különböző fűszerek, a sajt és a paradicsomos alap jellegzetes aromája. Az egész pizzaszelet olyan volt, mint egy csoda. Az az igazi csoda, amilyet egy évben csak egyszer eszik az ember. Tökéletes közepes vastagságú tészta, sok feltét és minden ami egy házi remekmű feltétele.
Éppen lenyeltem az első falatot, máris értékelnem kellett, mert nem bírtam volna szó nélkül hagyni.
- Hát ez kifogástalan. Idefelé azt csiripelte egy kismadár, hogy megtiszteltetés enni a tökéletességeidből. Már értem, miért. Ha tehetném, minden nap ezt enném, Rita, ez iszonyú jó!
- Köszönöm szépen, nekem épp ilyen boldogság az, hogy nektek ízlik.
- Már csak azt nem értem, miért hagytad, hogy megkóstoljam, vagy hogy másoknak miért nem adatik ez meg?
- Nem igazán van időm sütögetni - és újra feszültség lépett a levegőbe. Ügyes vagy, Emma! Képes vagy az emberek legérzékenyebb pontját megtalálni teljesen akaratlanul... Miért nem árulja el, miért fogadott ennyire a bizalmába? Talán valami gonosz terve van? Dehogy! Valóban kezdek bekattanni. Úgy tűnik, teljesen elvesztettem a hitem az emberekben, és egy alakuló barátság is túl gyanus nekem...
- Süthetnénk együtt néha. Szívesen tanulnék tőled - mosolyogtam kedvesen, de ő csak legyintett.
- Ugyan, ne túlozz! Ha lesz szabadidőnk, megtanítok pár finomságot, de nem vagyok mester - kuncogott, Saleem pedig bizonygatta, hogy igenis az. Kicsit sikerült feloldani a hangulatot.
- Kértek még? - állt fel a ház asszonya, és egy-egy pohár baracklevet tett elénk.
- Én teli vagyok - mutattam az egyébként teljesen lapos hasamra, mire elnevették magukat. - Nem volt valami kicsi az a szelet, de köszönöm szépen!
- Nekem jöhet - tolta a tányérját Rita felé a szerelme. - De tényleg lehetne kisebb adag - toldotta hozzá, Rita pedig tüstént rakott is egy újabb háromszög alakú Rita-csodát a tányérjára, az enyémet pedig a mosogatóba tette.
- Hol is tartottam? - szegezte nekem a kérdést a vöröshajú fiatal lány.
- A fontos projektnél.
- Igen, már emlékszem. Szóval az a helyzet, és erről még senkinek sem beszélt egyikünk sem, úgyhogy kérlek próbáld titokban tartani mindenki előtt, hogy valószínűleg nem lehet babánk természetes úton.
- Tessék?! - lefagytam.
- Sajnos ez a valóság. Gondolom vannak kérdéseid, és mivel csak neked mondtam bármit is a témáról, szívesen próbálok válaszolni.
- Hát, nehéz szóhoz jutni. Mindenek előtt azt szeretném mondani, hogy sajnálom! A következő pedig, ami nem tud szabadulni az elmémből, hogy miért én? Tudom, nem teljesen ehhez kapcsolódik, de olyan kevés ideje ismerjük egymást, Rita...
- Kedvellek, és ha már őszintén elmondtad, hasonlóképp reagálok. Nem tudtam, mennyire fogsz közénk tartozni, ahogyan nem tudhattam azt sem, kivel mennyire vagy jóban, sejtelmem se volt, hogy Fruzsival ti évek óta ismeritek egymást, és azt hittem, ha soha többé nem találkozol egyikünkkel sem, akkor is legalább valakinek elmondhattam. Először az örömöm volt túl nagy, de te is megosztottál velem dolgokat, ezért később, annak fényében, hogy már valamelyest közénk tartozol, elkezdtem tényleg bízni benned. Mivel senkitől nem hallottam vissza az információkat, még Fruzsitól sem, pedig őt jobban ismered mint engem, ezért sokra tartalak emberileg. És persze köszönöm is, hogy bizalmasan kezeled - meglepődöttség és boldogság sugárzott belőlem, ismét szavak nélkül maradtam, nem lehetett mit mondani erre. Megkönnyebbülés volt, és kicsit fájó a túlzott őszintesége, de ha belegondolok, teljesen érthető volt a viselkedése. Talán nekem is minden egyes apró részletet el kellett volna mesélnem neki Marcival kapcsolatban? Talán ez nem a legmegfelelőbb pillanat, hogy szóba hozzam...
- Köszömöm - nyögtem, és az jutott eszembe, mennyire bizalmatlan emberi kapcsolatai lehettek eddig, ha az én bizalmam ennyire becsüli... Szegény!
- Ugyan már, Emma - vont vállat, és rám mosolygott.
- És, most akkor mi lesz? Miért nem lehet természetes úton? Mivel van a baj? Hogyan tudok segíteni?
- Egyszerűen nem tudok terhes maradni, mert spontán elvetélek minden alkalommal. Néha tovább marad, de már voltunk dokinál, sőt, lassan egy éve vizsgál mindkettőnket mindenféle orvos, és a nőgyógyászom azt mondta, van pár lehetőségünk még így is, csak nagyon sokba kerülne minden lehetőséget kipróbálni... Nem tudjuk megbeszélni, hogy mennyit tudunk költeni erre az egészre. Azt jelentené ez az egész mesterséges- kezeléses- akármi, hogy az összes nevelésre félretett pénzt most bedobnánk a terhesség-szülés részbe, érted? - bólintottam, Rita pedig könnyezni kezdett.
- Jajj, drágám - vonta karjaiba Saleem. - Minden rendben lesz, ne sírj, kérlek!
Csak ültem egyhelyben, nem tudtam, mit is mondhatnék.
- Miben tudok segíteni? A döntést nektek kell meghoznotok, nem várhatod el tőlem, hogy megmondjam, mit tegyetek!
- Dehogy! És nem is a pénzről van szó. Csak legyél mellettem, kell egy női kéz, amit szoríthatok - mosolygott félénken Rita a könnyek mögül.
- Szóval akarjátok a babát? Mindenáron? - kérdeztem még mindig teljesen lesúlytva a hallottaktól.
- Igen. És minden lehetséges hátulütője ellenére, megpróbáljuk. Nem tudjuk, mennyi keretünk van rá, de annyira boldog lennék, ha eljönnél velem néha az orvoshoz. Megtennéd? Amikor van kedved, nem muszáj minden alkalommal - nem hagytam, hogy tovább magyarázkodjon, közbevágtam.
- Persze, hogy elkísérlek, te kis hülye! Ez a legkevesebb amit tehetek.
- Köszönöm! És ne haragudj, hogy mindezt rád zúdítottam, de úgy éreztem, el kell mondanom.