52. fejezet

1.5K 89 9
                                    

Egy távolabbi ponton foglaltam helyet, hogy ne kapásból engem kelljen megpillantania Marcinak; nagyon féltem ettől a találkozótól, izzadt a tenyerem és görcsben állt a gyomrom.
Próbáltam felkészülni arra, hogy hogyan fogok viselkedni, de muszáj lesz kulturált keretek közt maradnunk, mert egyrészt más emberek is tartózkodnak a helyen, másrészt Fruzsi látni fog minket a pultból...
Miután félórát csacsogtunk az örökösnővel a Marcival folytatott telefonhívás után, javasolta, hogy foglaljak helyet, mert nemsoká ideér a partnerem, és a pizzára sem kell már sokat várni - így kerültem kicsit távolabb a premier plántól.

Az ajtó feletti kis csengőcske jelezte, hogy új vendég érkezett, nekem pedig a levegőm is bent akadt, mikor megláttam a magas, jóképű szörnyeteget azzal a fekete bőrkabáttal a kezében, amit akkor viselt, amikor még csak rejtélyes idegen mivoltja miatt rettegtem tőle. Annyira szexi volt benne, de egyszerre hátborzongató is, hogy amikor eszembe jutott az emlék, hogyan is állt rajta akkor, megremegett a hasam, és azt hittem, nem leszek képes bunkózni vele.
Jókedvűen üdvözölte a barátját, aki felém mutogatott, gondolom jelezve a meglepetést... Próbáltam normális lenni, félénken integettem, de látszódott Marci arcán a meglepődöttség.
Nem hallottam, Fruzsi mit mondott neki, de ő elindult felém, aminek a hatására elkezdtem rosszul érezni magam, mocorogtam a székemen. Eszembe jutott az a rengeteg jó és rossz emlék...
- Szia - mondtuk másodperces késéssel majdnem egyszerre, mire halványan elmosolyodott egy pillanatra, és közben helyet foglalt velem szemben.
A bőr ruhadarabot a szék támlájára tette, és akkor vettem észre, milyen jól áll neki a nyár. Kabátot hord magánál, mert felkészül az estére, de egyébként pedig egy egyszerű fehér póló alá rejti a csodás izmait, ami kiemeli, mennyire lebarnult a napon...
Nem tudtam nem észrevenni, hogy fáradtnak tűnt, a szemei alatt óriási karikák virítottak. Majdnem rákérdeztem, de ő hamarabb megszólalt.
- Nos, te lennél a meglepetésem? - vonta fel a szemöldökét, de nem volt gúnyos, inkább értetlenség tükröződott rajta. Elterelte a külsejéről a gondolataim; még mindig bizonytalan voltam, miképp reagáljak a létezésére.
- Kicsit sem akartam volna, hogy találkozzunk, egyszerűen kicsúsztak a kezemből a dolgok - magyaráztam a tőlem telhető legsemlegesebb hangon, de amikor befejeztem volna a mondatom, elcsuklott a hangom, amit sajnos észre is vett, és talán az is leesett neki, hogy nem erre az egy alkalomra gondoltam.
Nem szólt egy szót sem, csak a szememet bámulta. Nem éreztetett semmit, sem megbánást, sem sajnálatot, de még szánalmat sem tükrözött az arca, teljességgel kifejezéstelen volt. Annyira fájt, hogy érzéketlen, érzelemmentes. Tudtam, hogy haragban vagyunk, de én arra vágytam, hogy bebújhassak a karjai közé, és soha ne engedjen el. Egyszer azt mondta, velem ki tudja pihenni magát, és legszívesebben eltüntettem volna a kimerültséget a vonásai közül.
Baromság az egész! Nekünk nincs jövőnk!
Nehéz volt állnom a pillantását, és úgy éreztem, hogy akaratomon kívül a bennem kavargó összes érzelem átfutott az arcomon.
Kicsit úgy tűnhettünk kívülről, mintha megállt volna az idő, és ha egy filmben lettünk volna, biztosan körözött volna körülöttünk a kamera, halk de annál hatásosabb dallam szólt volna a háttérben, hogy fokozza a feszültséget, amit a ki nem mondott szavak generáltak.
- Nos, galambocskák - ért az asztalunkhoz a pultos, pincér barátunk egy vastagtésztás pizzával - mert én azt szeretem a legjobban, és egy nagy pohár limonádéval, ismételten két szívószállal, mint legutóbb. Megköszöntük, de Fruzsi nem hagyott magunkra minket, aminek kivételesen örültem. - Zavarnék, ha leülnék egy percre? - kérdése költői volt, mert máris ott termett egy harmadik széken ülve. A háttámlát fordította az asztalunk felé, azon támaszkodott.
- Dehogy, mi újság veletek? - mosolygott rá Marci. Gondoltam, nem a családja iránt akart érdeklődni, hanem a közös ismerőseik felől szeretett volna hallani, de nem igazán figyeltem a lány válaszára.
Az étel illata miatt a nyál összefutott a számban, és egyből enni kezdtem, de Marci csak ült velem szemben, és beszélgettek a hozzánk társuló lánnyal.
- Hallottam, hogy mi történt anyukáddal, annyira sajnálom! - a fontosabb részleteket elcsíptem, egyébként pedig teljesen belemerültem az evésbe. Legalább volt alibim arra, miért nem szólaltam meg. - Te intézel mindent? Vagy a tesód is segít?
- Én szerettem volna mindent csinálni, úgyhogy egy hét múlva már a temetés is meglesz - sóhajtott Marci, én pedig igyekeztem elnyomni a gondolatot, hogy az ígéretem szerint ott kellene lennem vele, hogy támogassam.
A múltkori veszekedésből kiindulva, biztosan nem az én lelki támaszomra lesz szüksége...
És akkor eszembe jutott, vajon mi lehet a többi lánnyal? Az az új langaléta a barátnője? Ki kellene derítenem valahogy!
A nagy gondolkodás közepette arra eszméltem, hogy Fruzsi otthagy bennünket, és arra kér, ha tudunk, maradjunk egy kicsit beszélgetni még, miután ettünk.

EllentétekWhere stories live. Discover now