45. fejezet

1.7K 76 9
                                    

Mielőtt beszálltunk volna az autóba, egy gyönyörű virágcsokrot emelt ki a hátsó ülésről, nekem pedig elakadt a lélegzetem.
Nem volt óriási, egy hosszúkás levél adta az egész struktúráját, ami gyönyörű fehér virágokkal volt díszítve, és egy ugyancsak fehér papír vette körbe alulról a csokrot, ahol meg kellett fogni.
Mi történik? Miért hozott nekem virágot? Miért játssza az úriembert?
- Ezt nekem vetted? Te jó ég, nem találok szavakat - habogtam, majd a virágcsokor elvétele helyett megöleltem őt.
- Nem tudtam mi a kedvenc virágod, de gondoltam egy szép csokor vigaszdíjnak megfelelne, főleg azért, mert a múltkor már megígértem, hogy az után a bunkó csomagos gyökér után kárpótollak - mosolygott, nekem pedig megmelengette a szívemet.
Hirtelen azt sem tudtam, mit reagáljak, annyira kellemes meglepetésként ért az egész.
- Nem haragszol, ha visszatesszük most az ülésre, mert nem férne el a kezemben, ha utazunk - makogtam, ő is érezte, hogy zavarban vagyok, de mosolyogva tette vissza az autóba az ajándékom.
- Vízbe kellene tennünk, nem? - nézett rám csillogó szemekkel, miután beült mellém a vezetőülésbe.
- Azt sem tudom, hány óra, anyáéknak azt mondtam, egy barátnőmnél alszom - vontam fel a vállaim tanácstalanságomban.
- Akkor csak egy megoldás maradt - kacsintott a sofőröm, és tudtam, arra céloz, hogy hozzájuk megyünk.
Amíg utaztunk, vagy egymilliószor köszöntem meg neki a virágot, ő pedig már csak nevetett az egészen.
Nekem ez igenis nagy dolog! Méghozzá egy teljesen fehér csokor virágot vett nekem, ami annyira rá jellemző! Nem rózsák alkották, hanem több különböző virág, de annyira érezhető volt, hogy mindezt az ártatlan, tapasztalatlan mivoltom miatt választotta ilyenre... Sokkal jobban örültem neki, mintha egy rózsaszín vagy egy vörösrózsás csokorral lepett volna meg, mert az előbbi csak a hercegnős gúnyolódásra engedett volna következtetni, az utóbbi pedig talán túlzás lett volna. Egy óriási vörös csokrot inkább a szerelme jeléül kapnék szívesen...
***
Miután vázába tettük a csodás meglepit, kiderült, hogy Dávidék alszanak az emeleten, úgyhogy nyugodalmas sétára indultunk.
- Na, és miről szerettél volna beszélni velem? - tette fel a bosszantóan régóta körülöttünk lebegő kérdést a jobb oldalamon gyalogló fiatal férfi. Válaszom előtt haboztam egy pillanatig, féltem attól, mit tartogathat a beszélgetés.
A cipőink halk hangot adva jelezték, hogy felfelé baktatunk a hegyen, sejthetően ahhoz a kis erdőszéli padhoz, ahol egyszer már beszélgettünk.
Szívesen elméláztam volna, magamba szívtam volna létezésének minden egyes darabkáját, értékelhettem volna a laza de stílusos öltözékét, de nem várhattam túl sokat a válasszal.
- Igazából eléggé sok dolog foglalkoztat, de leginkább az, amit az étterem után mondtál. Nem akarom félreérteni, nem akarom ennyiben hagyni, szeretnék többet tudni rólad. Azt sem tudom, pontosan hány éves vagy, és még megannyi információt, amik elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy jobban megismerjelek. Érdekel, mi történik veled, hogy mivel foglalkozol, miért foglalkozol velem, és hogy mik a terveid a jövőre nézve... A múltkor kicsit felelőtlenül beletenyereltem egy olyan témába, amibe nem kellett volna, és azt mondtad, ha szeretnék megbeszélni valamit, beszéljünk róla - várakozón lestem felé, de ő csak a földet figyelte, majd szigorú tekintetét rám emelte, és a hajába túrt.
Nem álltunk meg, ellenben úgy éreztem, az idő mintha nem telt volna, Marci pedig nem válaszolt kapásból.
Nem néztem más irányba, álltam a pillantását, szerettem volna jobban és közelebbről látni a szemeit, de ez lehetetlen volt.
Mielőtt válaszolt, elfordult tőlem, ismét az utat bámulta. Mindez egy pillanat alatt történt, de annyira érdekelt a reakciója, mintha egy lassított felvételben lettem volna...
- Nos, nem tudom, ez az időpont lenne-e a legmegfelelőbb arra, hogy mindezt megvitassuk, Emma - mutatott körbe, de nem volt egyértelmű, mit akar ezzel. - Elég fáradt lehetsz, és én is nehéz napon vagyok túl, nem vagyok benne biztos, hogy minden figyelmeddel ki tudnál most tüntetni - kezdett elbizonytalanodni a hangja, úgy éreztem, ki akarja kerülni a komoly témákat.
- Akkor kezdetnek csak mesélj nekem magadról, aztán meglátjuk - erősködtem, mikor megfogta a kezem, és lehúzott az útról, rövidesen pedig azon a kis padon ülhettünk.

EllentétekWhere stories live. Discover now