Őrület Vonat×Egyszer Élünk

10. rész

Amúgy annyira nem érdekelt, hogy lehetett-e cigizni a vonaton. Az ablakon kívülre hamuztam, illetve a füstöt is igyekeztem odafújni. Igazából a személyzet sem szólt rám, szóval ez nekem már tökéletesen a luxust jelentette.

Olyan magányosnak éreztem magam. Minden egyes lassú beszívás és kifújás a cigivel egyre halkabbra csitította a hangokat a fejemben.
(Nem vagyok skizofrén)
Legalább is egy időre.

De ekkor. Odajött egy kedvesnek és férfiasnak tűnő srác. Szimpatikus volt.
- Leülhetek? - kérdezte mosolyogva.
- Persze. - ráztam meg a fejem.
- Bocsi, de..láttam az előbb, hogy dohányzol. Esetleg adnál egy szálat?
- Ő... - lefagytam. A zöld szemei elvarázsoltak - Hogyne. Tessék. - halásztam elő zsebemből, majd nyújtottam oda neki 2 szál cigit, mire kérdőn nézett rám. Én meg csak legyintettem egyet, hogy hagyja csak, szívesen adtam a másikat is.
- Na éss. Honnan utazol? - nyitotta meg a beszélgetést, miközben rágyújtott.
- Hát elég messziről. - nevettem - és te?
- Tudod...úgy döntöttem elkezdem az önálló életem. Úgyhogy Olaszországból repültem Bristolba. Onnan 3 óra busz Londonig. És most itt ülök ezen a vonaton egy csinos lánnyal szemben. - erre elpirultam, de igyekeztem nem belebonyolódni a beszélgetésbe, hátha sikerül lerázni.
De az agyam nem hagyta, így két és fél óra ismerkedés után jelentettem csak be, hogy  készülök leszállni a vonatról.

- Várj én is megyek! - szólt lelkesen és felkapta a táskáját.

*5 perccel később*
- Naa. Ne már! Hagyd abba. Hé. Zack! - nevettünk, miközbe szálltunk le és Ő nem akarta abbahagyni a csikizést. Pedig el se mondtam neki, hogy hol vagyok csikis, de végül sikerült levakarni magamról a kezeit.
- Figyelj. Nem megyünk el egy Parkba? - hirtelen elfelejtettem, hogy mi célból is indultam el és, hogy hova is tartottam, így hát beleegyeztem. Vegül is. Belefér.

Találtunk is egy elég nagy parkot. Tavakkal, fákkal tele.

- Te figyelj. Tudom nem illik ilyet kérdezni egy hölgytől. De kegyed hány éves? - majd lehajolt és kezet csókolt, mire kitört belőlem az addig visszafojtott nevetés.
- Minden lánnyal akivel a vonaton találkozol kezet csókolsz? - kérdeztem még mindig kuncogva.
- Én kérdeztem előbb!
- Haha. Nagyon vicces vagy. - mondtam, mire egy büszke vigyor rajzolódott ki arcán.

Mivel ezáltal eszembe jutott a szülinapom, így eléggé elkomorodtam.

- Minden rendben Ani? - kérdezte aggódva.
- Persze csak. Szóval ma van a 18. szülinapom. És megfeledkeztem róla.
- Ó én...sajnálom. Az én hibám ne haragudj! - kezeit ölelésre nyújtotta. Hagytam neki. Jól esett.
- Ugyan. Ez csakis az én hibám. Bűnbak vagyok. Mek mek. Érted. Bűn. És bak. - vigyorogtam, miközben ellöktem magamtól.
Majd  nevettünk.

- Nos. Mit szólnál ha...elmennénk egy jó kis étterembe vagy bárba. Vacsorázni és megünnepelni a szülinapod? Bár úgy is meg akartam kérdezni, de így, hogy szülinapod van. Mégjobb. - mosolygott.

- Zack. Hisz még csak pár órája ismerjük egymást. - próbáltam érvelni, de végül is örültem volna, ha valakivel tölthetem azt a napot. Nem csak úgy, mint a többit.

- És? Nem úgy. Csak mint akik néhany órája találkoztak a vonaton. Legalább jobban megismerjük egymást!

Én a helyedben nem akarnék egy ilyen lányt megismerni.

- Jó. Rendben. - és örömünkben nevettünk egyet.