|BEFEJEZETT|
Tettem és kaptam rossz dolgokat az életben. Nem tudtam már mást csinálni. Megtettem. Otthagytam mindenkit. Mindenkit akit szerettem és mindenkit akit utáltam. Most pedig a Mennyországban élek...
Neeeem... Nem öltem meg magam!
Annak még...
Hogy felejthettem el? Bár ha jobban belegondolok, leszarom. Senkit se érdekel a szülinapom. Még engem se. Mindennap van valakinek a szülinapja, és mégse érdekel senkit. Ez olyan mint a föld. Mindig van, és mindenki rátapos. Mindenki csak a saját magának használja.
- Mikor kezdett el dohányozni? - kérdezte Mrs. Peggie. - 14 voltam. Eleinte csak egy hónapban egyszer szívtam cigit. Mára már ráfüggtem. - Drogozott már? - Milyen kérdések ezek elnézést? Ez miért történik egyáltalán? Ez hogy kötődik az önök nagy "pszichológiájához"? - zökkentem ki kicsit az udvariasságból idegességemben, miközben felálltam. - Én...én csak segíteni szeretnék! - válaszolt komoran. - Sajnálom. - szépen lelassítottam a nagy levegővételeim. - csak... - Üljön le kérem. - vágott közbe.
Leültem. Valamit magyarázott még szerencsétlen nő, de én az elképesztő kilátást néztem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez egyszerre nagyon rémisztő és káprázatos. Azt a rohadt. Ezt tudnám nézni egész nap. Olyan érzés, mintha remegne alattunk a híd. Mintha összesne.
-Azt hallottam itt szoktak bungee-jumping heteket tartani. Sokat tudok erről a helyről. - mondta a csend után mosolyogva a pszichológus. - Az durva. Nem mernék innen leugrani. Bár... *csend* - Volt itt valaha öngyilkos valaki? - szólaltam meg. - Azt hiszeem.... - kezdett volna bele mondandójába Mrs. Peggie, mire megcsörrent a telefonja. - Elnézést. Most egy picit elmegyek. - mondta.
Remélem vissza se jössz.
Hát sajna kb. 4 perccel később visszatért. Mondván, hogy a doktor azt mondta, hogy egy héttel később menjek vissza a kórházba vizsgálatra. Meg, hogy nekem amúgy is valószínű pszichiáterre lenne szükségem. Meg ha nem megyek, akkor kerestetni fog a rendőrséggel. Fenyegetésnek vettem nyilván valóan. Ez beteg egy alak.
Legalább a vonaton biztonságos. Azt hiszem. Amíg. Meg nem láttam valakit a sínen. Nagyon ijesztő volt. Elkezdtem gyorsan venni a levegőt. Gyorsabban, és gyorsabban.
Az illető sötét volt. Nem lehetett kivenni sem az arcát, sem semmilyét. Engem nézett, mire csak "mosoly féle alakúra" változott a feje. Intett egyet és... És a vesztébe zuhant. Ahogy láttam ezt, az arcom átvaltozott szomorúból hihetetlenül ijedtté. Rájöttem, hogy Ő nem ember. Vagyis nem az, akinek látszani akar. Végignéztem amint elnyelte a mélység. Majd eltűnt.
- Megint Ő az..nem hiszem el! - kapkodtam elő egy szál cigit, és a gyújtómat remegő kézzel. Le kell lassítanom a légzésem, mielőtt újra kerülhetnék a kórházba, ahhoz a fura alakhoz. Ahogyan rá gondolok kiráz a hideg..
Kell a pengém. El vagyok átkozva, vagy valami üldöz?
