6. rész

47 3 0
                                    

Miközben sétáltam ki a mosdóból, azon gondolkodtam, hogy vajon képzelődök-e...lehet. De...most annyi mindent érzek. Vagy talán semmit. Azt tudom, hogy egyedül vagyok. És senki nincs velem.

Annyira fáradt vagyok. Aludnom kéne. De már aludtam egy csomót a vonaton.
Ennyire nem lehetek elvetemült.

Na jó.
Gondoltam nem ácsorgok tétlenül, így elindultam arra, amerre úgy tűnt nagyobbodik a város.

A központba voltam már. Nagyon szép volt.
Csomó fa, meg nagy házak, vásárló utca. És egy pláza-bevásárlóközpont izé.
Bementem. Segáz, hogy úgy nézhettem ki, mint egy hajléktalan, akit épp most....na szóval először a KFC-t vettem célpontul.
Kértem egy salátát. Több dolog úgyse ment volna le a torkomon. Evés közben megint rámjött. Az a hülye roham....fú. Utálom. Élni is utálok.
Az a sok tekintet. Összezavart. Mintha egy bohóc lettem volna, akire mindenki figyelt.

Pánik.
Pánik.
Pánik.
Pánik.
Pánik.

A szememet ellepték a könnyek. Elkeztem remegni. Felálltam, de a tálca kiesett a kezemből. Eddig miért nem volt semmi gond az emberek közt?

Miért?

Elkezdtem rohanni, nem is láttam a könnyeimtől, csak futottam.

Egészen ki a hatalmas helyiségből. Ahol valami rendezvény volt. Nem tudtam hol vagyok. Csak sok pillantást láttam. Éreztem ahogy a torkomban olyan érzés lett, mintha be lenne dagadva. Alig kaptam levegőt.

Aztán csak arra emlékszem, hogy a földön feküdtem. És ijedt emberek álltak körbe. Aggódtak... Felsegítettek... Sötétség.

Kinyitottam a szemem, és majd hogy nem kiégettem azt.
Iszonyatos fehér fény égette a retinám. Minden fehér volt.

Egy kórház?!

- Üdvözlöm. - nyitott be egy fehér köpenyes fickó.
Én csak dermedten bámultam rá.
- Hogy van? - mosolygott.
- Ömm..jól. Azt hiszem. - válaszoltam félénken.
- Tudja mi történt? - válaszként bólintottam.
- És gyakran megesett ez Önnel? - érdeklődött tovább.
- Én. Én nem tudom. Egy párszor volt ilyen, de csak szimplán annak tudta be mindenki, hogy rossz napom volt.
- Értem. Egy pszichológus nem ártana. - mondta.
- Pszichiáter. Ahhoz jártam. De semmi bajom sem volt se előtte, se utána. - fordítottam kicsit komolyabbra a szót.
- Pihenjen még egy kicsit! - indult az ajtó felé, mire megszólítottam.
- Doktor úr! Mióta vagyok itt?
- 1 napja. Eddig kómában volt. - majd kisétált, és becsukta maga után az ajtót.

Én szép lassan feltápászkodtam az ágyamból, és odamentem az ablakhoz. Az a kilátás ami fogadott. Egyszerűen csodás volt. Hegyek. Felhők. Áh. Azt mindennap órákig tudnám bámulni. Vagy talán örökké, amíg el nem "fonnyadnék".

-A cuccom. Hol a cuccom? - beszéltem felemelt hangon, nyilván magamnak.
De megnyugodtam, mert mindent az ágy mellett lévő szék alatt találtam.

Ahogy visszaültem az ágyamra. És gondolkodtam. Hirtelen minden csekély, maradék örömöm elszállt. Megint jöttek az emlékek. A hangok.

Őrület Vonat×Egyszer ÉlünkWhere stories live. Discover now