Message 19

746 49 6
                                    

- A kicsi pediglen 2 hónapja fogant meg.

- Rendben, köszönöm szépen, viszontlátásra! - köszöntem el és kimentem a rendelőből majd a kórházból is.

Egy parkba mentem ahol leültem egy padra és a hasamat kezdtem el simogatni. Terhes vagyok, méghozzá Manutól. El se hiszem, hogy tizenhét évesen gyereket várok és ráadásul ebből még nagy gáz lesz. Állj, várjunk csak, egyáltalán nem biztos, hogy Manutól vagyok terhes az is lehet, hogy csak kilyukadt az óvszer és Bencétől van a gyerek. Remélem ez történt, de nem fogok most ezen gondolkodni, muszáj beszélnem Bencével, el kell neki mondanom. Illetve amint megszületik a kicsi apasági tesztet kell csinálni. Kis gondolkozás után felálltam és hazaindultam. Otthon felhívtam Bencét, hogy jöjjön át amilyen gyorsan csak tud, mert fontos dologról kell vele beszélnem. Azt mondta 10 perc és itt van. Csengettek, gondolom Bence az.

- Szia - nyitottam ki az ajtót és beengedtem.

- Szia - megakart csókolni, de én elhúzódtam tőle, ő meg csak furán nézett.

- Bence, valami nagyon fontosról kell beszélnem veled.

- Mondjad csak.

- Amikor két hónappal ezelőtt itt volt Manu akkor én lefeküdtem vele, de utána másnap meg veled is, és kiderült, hogy terhes vagyok. Nem tudom, hogy kié. Nem vagyok benne biztos. És nem tudom mit csináljak. Sajnálom. Megbántam, hogy lefeküdtem vele. Sajnálom, de hiába,ez már megtörtént. - mondtam el gyorsan.

- Emy, figyelj, a baba biztos, hogy nem az enyém. Mivel mi védekeztünk. És most haragudnék rád, de nem tudok. Veled illetve veletek maradok. Nem hagylak titeket egyedül. Együtt felneveljük a kicsit és a sajátomként fogom szeretni. Szeretlek kicsim és téged is pici lányka. - hajolt le a hasamhoz és adott rá egy puszit is. Ez a tette nagyon meghatott.

- Szeretlek Bence, de honnan veszed, hogy kislány? Bár szerintem is kislány lesz, de ezt nem tudhatjuk biztosra.

- Megérzés. Szinte biztos vagyok benne, hogy a kis csöppségünk egy kisasszony lesz, a mi kis hercegnőnk.

*******HAT HÓNAPPAL KÉSŐBB*******

Hat hónap telt el mióta kiderült, hogy terhes vagyok. Augusztus ötödikére vagyok kiírva a pici lánykámmal. Igen kislány lesz az én kincsem. Most jelenleg július tizennyolcadika van. Bizony, már nincs sok hátra. Bencével boldogan élünk együtt azóta is, én már betöltöttem a tizennyolcadik életévemet és Bence pedig a huszadikat. A kicsinek két neve lesz, mivel Bencével nem tudtunk megegyezni. Szinte mindennap csak fekszek és nem csinálok semmit, Bence óv mindentől, hogy nehogy beinduljon hamarabb a szülés. Nagyon szeretem őt és ő is engem és a kicsi lánykánkat is.

Másnap délután kaptam egy sms-t egy idegen számról, hogy ha jót akarok magamnak akkor este nyolc órára küldjem ki Bencét a reptérre és várjon a parkolóba. Nem tudtam ki ez, de nagyon megijedtem. Szóltam Bencének, aki azt mondta ne aggódjak, nem lesz semmi baj. Este fél nyolc volt mikor elindult a reptérre, azt mondta ne aggódjak és feküdjek le aludni. Én így is tettem, felmentem a szobába és lefeküdtem, de aludni nem tudtam. Fél óra telhetett el kb. mikor hallottam zörgést a lépcső felől. Arra gondoltam, hogy Bence az. De nem Bence volt, a szobába Manu nyitott be. Frászt kaptam először, de aztán megnyugodtam, hogy nem valami elvetemült őrült. Aggódtam Bencéért ugyan, de Manu elterelte a figyelmem.

- Manu, mit csinálsz te itt? Muszáj mindig bekavarnod? Olyan jól alakult minden!

- Emily, mégis mikor akartad elmondani, hogy a közös gyermekünket várod? Vagy talán el akartad titkolni?

- Állj le Manuel, nem a te gyereked. Az enyém és Bencéé. Nincs hozzá semmi jogod. Húzz innét el. Boldog vagyok Bencével! Miért kell neked bekavarnod? Csak egyszerűen hagyj minket békén. Kérlek!

- Emily, tudom, hogy az én lányom és nem Bencéé. Bence elmondta nekem, mert úgy gondolta, hogy jogom van tudni róla. Bencét pedig én küldettem el a reptérre, ahol várni fogja őt az édesapja és elbeszélgetnek. Tudtad, hogy az apja nem bír téged? Minden áron azon van, hogy eltüntessen téged a családjából. Pontosan ezért segít nekem és rábeszéli Bencét, hogy hagyjon téged békén, mert te megcsaltad őt többször is. Így vissza jöhetsz hozzám.

- Manu, ez beteges. Vizsgáltasd ki magadat de nagyon gyorsan. Ha Bencének bármi baja esik én kicsinállak téged. Nem érdekel, hogy mennyire szeretlek vagy mennyire nem. - kezdtem ideges lenni. Éreztem, hogy begörcsölök és hatalmas nagy fájdalom hasít belém.

- Mi a baj Emy? Mid fáj? Gyere menjünk a kórházba inkább.

- Manu, azt hiszem beindult a szülés. Úgyhogy igen irány a kórház.

Gyorsan beültünk a kocsiba és mentünk a kórházhoz. Út közben próbáltam elérni Bencét, de nem vette fel. Már majdnem ott voltunk a kórháznál így írtam neki egy üzenetet, hogy beindult a szülés.
A kórházba érve Manu szólt egy nővérnek, hogy mindjárt megszülök. A nővér azonnal hozott egy tolószéket és betolt egy szobába. Azt mondta, hogy egy ideig itt leszek míg nem tágulok ki eléggé és nem állok készen a szülésre. Már vagy két órája itt kínlódtam, Manu itt volt végig mellettem és most is itt van. Bence még mindig nem jött meg és el se értük, nem tudom mi lehet vele. Az orvos bejött és közölte, hogy indulás szülni, áttoltak a szülőszobába míg Manu felvett egy kék ruhát, majd bejött ő is és leült mellém. Végig fogta a kezemet. Nem emlékszek másra csak arra, hogy szinte már sírok a fájdalomtól, Manu a fülembe suttogva nyugtat majd pedig meghallom az én kicsi lánykám sírását melytől szemeimet ellepik a könnyek és csak őt nézem, olyan kicsi és törékeny és gyönyörű szép. Totálisan Manura hasonlít.

- Gratulálok, gyönyörű kislány lett. - odahozta a nővér és a kezembe adta, el se hiszem, hogy a kezembe tarthatom az én kis hercegnőmet. Mikor megfogtan Manu csinált róla egy képet. Gyönyörű kis hercegnőm.

- Mi lesz a neve? - kérdezte meg a nővér. Nos a nevével azt hiszem Manut nagyon megleptem, hisz nem számított erre és bevallom én sem. De ez jött, beláttam kit szeretek igazából és a kislányomnak méltó név kell.

- Holly Manuela Rios - mosolyogtam rá a nővérre, majd Manura is. Hollyt elvitték megvizsgálni, hogy minden rendben van-e vele.

Éreztem, hogy egyre gyengébb leszek és csukódnak le a szemeim, majd csak annyit hallok, hogy elkezd valami sípolni és mindenki kiabálni kezd, majd elnyel a sötétség.

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Vajon mi történik Emilyvel? Túl éli? Vagy a kicsit Manu neveli fel egyedül? A következő, egyben nagy valószínűséggel utolsó részben kiderül!😉 Hozom amint tudom a következő részt! Ha ez a rész tetszett kérlek jelezzétek!
Köszönöm!😘❤

Message (Manu Rios fanfiction) 《BEFEJEZETT》Where stories live. Discover now