Message (Manu Rios fanfiction) 《BEFEJEZETT》

Message11

Manu szemszöge

- Kicsim, Emy én egyetlenem, nem hagyhatsz itt hallod, fel kell kelned. Nem halhatsz meg, szeretlek picikém. - mind sírva mondom őket - Hallod életem, kelj fel, szeretlek ne hagyj itt.
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el mióta itt vagyok, de már sötét van odakinn. Emy még mindig nem kelt fel. Nem akarom elengedni a kezét, de muszáj lesz haza mennem. A nővérek már egy párszor rám szóltak, hogy mennem kéne. Összeszedtem magam és elköszöntem Emytől, majd haza mentem. Nagyon remélem, hogy fel fog ébredni... én belehalnék ha elveszíteném. Nagyon szeretem őt. Már kicsinek is szerettem.

Emlékszem mikor ő 7 éves volt én meg 8 átjött hozzánk és Evaval játszottak egy társasjátékkal, ha jól emlékszem akkor monopolyval. Eva állt nyerésre és ezért Emy bedurcizott. Nagyon aranyos volt már akkor. Kis barna göndör fürtjei voltak. Én mindig úgy csináltam mintha utálnám őt, pedig szerettem és nem utáltam. Amikor befejezték a társast Eva nyert és Emy duzzogva kifutott anyuékhoz, ők megvigasztalták, hogy ez csak egy játék és legközelebb ő fog nyerni, így megnyugodott. Én meg felvettem a fürdőgatyám és kimentem medencézni. Épp akartam volna kijönni a medencéből amikor kijöttek a lányok így inkább nem mentem be, mivel így tovább nézhettem őt. Fogócskáztak Evaval, de amikor észre vette, hogy a medencében vagyok oda jött hozzám, leült a medence széléhez és belelógatta a lábát, közben pedig szomorúan nézett lefelé. Nem foglalkoztam vele, mivel akkor rájönne, hogy nem is utálom. Úsztam még pár kört majd ki másztam a vízből. Mikor Emy mögött mentem el egy hirtelen ötlettől fogva belelöktem őt, csak poénból. De amikor 1 perc után sem jött fel a víz alól elkezdtem aggódni, gyorsan kiabáltam Evanak, mivel ő az idősebb. Mikor odaért hozzám elmondtam mi történt, már a könnyeim folytak. Eva bement a vízbe és kihozta őt. Mikor már a füvön feküdt elkezdett köhögni. Miután ki köhögte magát és már jól volt elkezdett engem ütni verni ahol csak tudott, közbe mondta nekem a magáét. Nagyon sajnáltam, hogy ez történt, de neki nem mutattam ki ezt. Miután ez az eset megtörtént még rosszabb lett a kapcsolatunk mint azelőtt.

Miután ez az emlék eszembe jutott még szomorúbb lettem.

***********két héttel később************

Két hét telt el mióta Emy kómában van. Két hete nem volt nyitva a csodaszép szeme. Két hete nem hallottam a gyönyörű hangját. Két hete nem csókolhattam az édes ajkait. Nagyon hiányzik. Nagyon szeretem Emyt.
Délután kettő óra múlt pár perccel mikor telefonáltak a kórházból, hogy sürgősen menjek be. Remélem nincsen semmi gond. Azonnal öltöztem és rohantam be a kórházba. Fél háromkor értem oda, rögtön rohantam fel a lépcsőn a liftet meg nem várva Emy szobájához. Az orvos még a folyosón megállított.

- Jó napot! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan befáradt. Nos azért hívtam önt be, hogy közölhessem önnel, a barátnője Emily felébredt. De még nem vizsgáltuk meg, az is előfordulhat, hogy nem fog önre emlékezni, tehát erre készüljön fel. Ha szeretne bemehet hozzá.

- Rendben, köszönöm.

Azonnal elindultam az ajtajához. Nagyon örültem, hogy végre felébredt. Amikor beléptem épp aludt. Odamentem az ágya mellé és leültem a székre, megfogtam a kezét az egyik kezemmel a másikkal meg elkezdtem simogatni a gyönyörű szép arcát. Egy óra elteltével végre felébredt.

- Emy, kicsim, végre felkeltél. Annyira hiányoztál édesem.

- Öhm, bocsi, de ki is vagy te? Fogalmam sincs, hogy hol vagyok.

Tudom az orvos mondta, hogy előfordulhat, hogy nem fog emlékezni, de most iszonyatosan szomorú lettem, hogy tényleg nem emlékszik rám.

- Emy, én, én inkább most megyek. Szeretlek.

Épp indultam volna ki mikor utánam szólt.

- Hé Manu, még jó, hogy emlékszek rád kicsim. Én is szeretlek.

Sziasztok!
Itt a kövi rész, remélem tetszik majd nektek. Sajnálom, hogy csak most hoztam. A következő részt hozom amint tudom. :)