A szerelem ötven árnyalata

24. fejezet

Ahogy belépek, a hatalmas üvegajtón túl, óri-

ási virág alakú, barna, bőr ülőalkalmatosság

uralja a teret. Körülötte a padlót, piros, na-

rancs, és fehér színek keverékéből álló sző-nyeg fedi. Minden szupermodern. A szőnyeg alatt hideg, fehér márvány lapul. Az Escalára emlékeztet. Az na-gyon vastag oszlopok mellettem, fehér alapon szürke mintásak, elegánsak, és díszesek. Itt aztán adnak az íz-lésre. Úgy érzem magam, mint Alíz csodaországban. Persze nem mintha össze-mentem volna, sokkal inkább a tárgyak, és a stílus miatt. Olyan gyönyörű, és káprá-zatos minden. A falakból szinte árad a frissen festett szag. Tőlem jobbra található a recepció, ahol egy túl-ságosan is segítőkész szőkeség beszélget Christiannal. Hatalmas ez a hely. Ahogyan meszszebbre nézek a tá-volban pláza hatása van. Egy ruhásbolt telepedett le a bal oldali recepció mellett, ugyanis abból sem egy van. Chanel vagy Gucci. Nem tudom, de valami szörnyen drága márka. Azon a részen már parketta csíkok szalad-nak végig a padlón, és az oszlopok zöldek. Nagyon han-gulatos az összahatás. Velem szemben, még egy ab-sztrakt szőnyeg simul a padlóra, felette pedig féltojás alakú fonott kosarak lógnak felfüggesztve. Remek ülő-alkalmatosság. Mellettük a falon, hatszög alakú, kivilá-gított mintákban gitárok díszelegnek. Egyik szebb, mint a másik. Nem nagyon értek a hangszerekhez, de ezek gyönyörű darabok. Minden fehér. Christiannak tetszeni fog.
- Ana! Gyere! Megvan a szobakulcs! - integet Mia, én pedig még mindig állok, és ámulok.
- Ana, lesz még időnk szétnézni. Gyere! Pakoljunk ki - lép mellém Christian, kisimít egy kósza tincset az ar-comból, és kéz a kézben megyünk el a liftig, ahol a lon-dinerrel együtt indulunk felfelé, a nyolcadik emeletre.
Szent szar! Amint belépünk a lakosztályunkba, földbe gyökerezik a lábam, és tátott szájjal bámulok magam elé. Jobban szemügyre veszem ezt a hivalkodó, mégis valamilyen érthetetlen módon barátságos környezetet. Az ajtón belépve, mily meglepő, megint fehérek a falak, és óriási tér tárul elénk. Christiannak való. Imádni fogja. Mia mégiscsak tudja, hogy mit csinál. Jobbra elegáns, mégis otthonos nappali fogad. Az egyik kanapé, bézs-színű bőrből készült, sarokülőként is használt, és hét da-rab eltérő színű, és mintájú párna díszíti. A másik kana-pé fekete, fehér mintás. A padlót igazgyöngy színű csempe fedi, de nem márvány, ahogy elnézem. A lak-osztály ezen részében van csak szőnyeg, és azt mondom, ennek így kell lennie. Narancssárga, és fehér mintás, de inkább egy kavicsos udvarra emlékeztet, csak puhább. A szoba közepén, fém asztal, amely két kisebb kört szim-bolizál, egymásba forrva, tetején fehér orchidea dísze-leg. A falon, a bézs kanapé fölött, két nő képe lóg. Csak rajzok, de nagyon ügyesek, és precízek. Ahogyan a vo-nal követi testük vonalát... művészet. Velem szemben van az etkezősztal tölgyből, amelyet karfás, szürke szé-kek vesznek körül. Túl az asztalon, üvegfal, amin ke-resztül belátni az egész tenger, habjaival együtt. A tölgyasztallal szemben lévő falon egy énekes képe lóg, gyönyörű keretben. Egy férfi van rajta, de nem ismerem fel. Talán egy itteni híres énekes. Tőlem balra a fürdő-szoba található.
- Látom, elvesztél a kilátásban - kiált ki Christian a hálószobából.
- Igen.
- Hát nem mindennapi, meg kell hagyni - nevet fel gondtalanul.
Átsétálok a nappalin. Elmegyek egy ezüst mozaikokból kirakott oszlop mellett, és balra pillantok. Káprázatos in-nen a kilátás. A számra fagy a néma ó. Erkély is van. Minden csupa üveg, így tiszta rálátást nyerünk a tenger-re. Van kint kád is, és pezsgő behűtve. Mindenre gon-doltak. Besétálok a halószobába, ahol szintén üveg a fal, és kör alakú az ágy, amelyen most szeretett férjem heve-redik el. Az ágyon három kör alakú díszpárna pihen, egy bézs, és két narancs. Minden összhangban van minden-nel. A színek, a stílus... A Tv az üvegfal előtt, egy rúdra van felfüggesztve, pontosan szemben az ággyal. Az ágy mögöt egy kis iróasztal áll, hozzá illő fa székkel, rajt pedig egy újabb fehér orchidea. Mi ez az orchidea má-nia? Az ágy fölött az állmennyezet megannyi színben pompázik. Káprázatos, hogy mik vannak. Mögötte a fa-lon óriási, régi platinalemez lóg üvegtartóban.
- Na? Kigyönyörködted magad? - néz fel rám Christi-an sugárzó arccal.
- Azt hiszem - bólintok, de azért még egyszer körülné-zek.
- Skacok! Skacok! Ünnepi vacsorára az asztal előállt - ugrándozik be vidáman Mia, és tátva marad a szája.
- Ugye, milyen szép? - lépek mellé, és együtt kémlel-jük a tengert, ahogyan a nap sugarai visszatükröződnek rajta.
- Igen. Tietek a legszebb szoba. Én választottam. A Rock Star Suite. Remélem tetszik. Elliotéké a Rock Suite Platinum, anyáéké a Rock Suite Diamond, és a mi-énk Eathennel a Studio Suite Gold - sorolja lelkesen a szobákat.
Ez még jól jöhet később, ha netalán meg szeretném láto-gatni legjobb barátnőmet.
- Igen. Tetszik. Köszönjük - mosolygok rá hálásan, mert ez a szoba maga a tündérmese.
- Na? Mehetünk? Christian? - kérdezi izgatottan Mia.
- Jövök - lép elő a hálóból, és pajkos kis mosoly ül az arcán.
Azt hiszem, boldog. Annak is kell lennie. Nézd, mit ho-zott össze neked a húgod!
- Akkor, mehetünk is - vigyorog megállás nélkül Mia, és mutatja az utat.
Ekkor jut eszembe, hogy én nem bulihoz vagyok öltöz-ve, és Chriatian sem.
- Várjatok! Nekünk nem kéne átöltöznünk? - torpanok meg az ajtóban kifelé menet.
- Jó. Öltözzetek csak át. A recepción várunk titeket - int Mia, és kisasszézik.
Gyorsan beiszkolok a szobába, előveszem a mesebeli kék ruhámat, és sietve belebújok. Megkeresem a hozzá illő cipőt, és felhúzom. Christiannak csak a nadrágot kell átvennie. Neki könnyű.
- Ana! Mit csinálsz? - kiált be a fürdőbe.
- A hajamat kefélem. Mindjárt megvagyok - kiáltok ki.
- Mi lenne, ha inkább velem kefélnél? - kérdezi, és szinte magam előtt látom farkasvigyorát.
- Christian Grey! - szólok rá helytelenítően, és sminke-lésbe kezdek.
- Kérlek, ne tegyél fel sok sminket, mert nem foglak megismerni - lép be, és szinte hallom, ahogy elakad a lélegzete, amint megpillant.
- Anastasia... te... lélegzet elállítóan festesz - keresgéli a szavakat, és ámulva figyel az ajtóból.
- Tetszik? - mosolyodom el szégyenlősen.
- Több mint tetszik. Káprázatosan nézel ki. Szeretném, ha ezt viselned a ruhához ma este - húz elő a zsebéből egy apró kis ékszeresdobozt.
Megfordulok, hogy szemben legyek vele, ő pedig az iz-gatottságtól csillogó szemekkel nyitja ki a fekete kis díszdobozt, hogy elém tárul a tartalma. A szám elé ka-pom a kezem, amint megpillantok benne, egy kék gyé-mántokból álló kecses kis karkötőt. Két fajta kőből áll, egy picit sötétebb, kerek, tengerkékből, és egy világo-sabb, szögletes, kobalkékből.
- Christian, ez gyönyörű. Igazán nem kellet volna - nézek fel rá teljesen lefegyverezve, de ő még mindig mosolyog.
- Akár csak maga, Mrs. Grey. Igen is kellet. Tökélete-sen megy ehhez a ruhához - bólint.
Vajon ezuttal mennyit költhetett erre? Rengeteg pénzt, az biztos. A gyémántokat nem hajigálják csak úgy, az utcán.
- Köszönöm - veszem ki óvatosan a dobozkából, és felcsatom a szülinapi karkötőm mellé.
- Nem. Én köszömöm, hogy ilyen gyönyörű feleségem van, mint maga, Mrs. Grey - húz magához közelebb, és homlokon csókol.
Felnézek rá, most egymagasak vagyunk, a cipőmnek há-la, és az ajkaira borulok. Minden erőmet beleadva csó-kolom, hálámat kifejezve. Két kezembe fogom arcát, és a csók mélyül. Nyelvem utat tör a szájába, és végigsimí-tok vele az övén. Christian felnyög, és eltol magától. Zi-hálva néz vissza rám. Szemei sötétek, égnek, parázsla-nak az erzéki vágytól.
- Ne! - suttogja - Ha így folytatjuk, nem érünk le a va-csorára, és ez az én partim, szóval induljunk, ha készen vagy - simít végig gyengéden az arcomon.
- Igen, mehetünk - mosolyogva fogom meg az arco-mon pihenő kezét, és az ajtó felé vesszük az irányt.
- Azért, remélem megtisztelsz azzal, hogy én vehetem le rólad ezt a ruhát, Mrs. Grey - szorítja meg a kezem, és szemei sötéten csillognak.
- Még meglátom, Mr. Grey - felelem játékosan, ő pe-dig tátott szájjal mered rám.
Mi az?
- Ennyire még sosem sértettek meg - feleli hűvösen, duzzogva, de tudom, hogy csak cukkol.
- Egyszer mindent el kell kezdeni.
- Jól érvel, mint mindig, Mrs. Grey. Azon gondolko-dom, hogy megveszem ezt a kócerájt - áll meg a nappali közepén zsebredugott kézzel.
Micsoda? Megőrült? Nem teheti. Ez... ez sok pénz. Nem mondom, hogy nem térül meg a bevételből...de... Nyaralónak nem is rossz - tapsikol tudatalattim. Minek nekünk ez? Ott van az Escala, a Nagy ház, Aspen, New York. Éppen elég ennyi.
- Ne nézz így rám! Láttam, hogy tetszik, és, ha szeret-néd, a miénk - ajánlja fel kedvesen, szeretettel, és meg-rándítja a vállát, mintha csak azt mondaná, "Ez van, tö-rődj bele".
- Nem. Hagyd, Christian. Nincs rá szükségem. Men-jünk enni - terelem el a szót.
- Hát jó. Ahogy gondolod. Lesz még születésnapod - csap a fenekemre játékosan, hogy ijedtemben megugrok, és tátott szájjal meredek rá.
Azt hiszem, élvezi a döbbenetemet.