A szerelem ötven árnyalata

8. fejezet

Reggel van. Legalábbis azt hiszem. A nap má-

morítóan ragyog be az ablakon és lágyan ci-

rógatja az oldalam. Egész frissnek és kipi-

hentnek érzem magam a tegnapi nap után. Önkéntelenül is Elena villan az agyamba, de gyorsan elhessegetem az rémes

gondolataimat az agyam sötét részébe. Nem akarom, hogy Elena elrontsa a napot. Olyan izgatott vagyok

Christian meglepetése miatt. Vajon mi lehet az? Megöl a kíváncsiság. Talán megint vitorlás repülőzünk, vagy hajókázunk. Igen, azok jók voltak. - mosolyodom el ma-

gamban a csodás emlékekre. Olyan nyugodt és ellazult tud lenni Christian, olykor pedig, mint egy ragadozó, egy gyermek, akitől elvették a játékát... ijesztő, és do-

mináns úr. Hogy is tudnék rajta kiigazodni? Hogy tudna bárki is kiigazodni ezen a férfin? Annyira ötven árnyal-

lat. Ezen soha nem leszünk túl.

Christian egyenletesen szuszog még mellettem. Olyan fiatalnak tűnik így. Egyik keze a mellemen pihen, míg másik a vállamon. Szereti tudni, hogy mellette vagyok, még álmában is. Hála az égnek nincsenek lidérces álma-

i. Ki kell mennem a mosdóba. Fel kell kelnem. De ho-

gyan? Nem akarom felkelteni. Olyan édesen alszik. Va-

jon, ha itt hagyom lidérces álmai lesznek? - hasít belém.

Egy próbát megér.

Lassan kicsusszanok az öleléséből, valamit dünnyög, magában, de nem érteni. Gyorsan kiiszkolok a hálónk-

ból nyíló fürdőszobába, pisilni.

Amikor visszaérek Christian még mindig alszik. De nem vagyok benne biztos. Lehet, hogy már ébren van, csak nem kelt fel. Nem jellemző rá. Fölé hajolok, hogy jobban szemügyre vegyem, minden rendben van-e. Ek-

kor hírtelen megragad, és egy rántással az ágyra fordít. Meglepetésemben felsikoltok, majd puhán érkezem az ágytakaróra.

- Azt hittem alszol. - pislogok az arcába kábán. Szürke szeme csak úgy ragyog, és halvány kis mosolyra húzó-

dik az ajka.

Hűha. Micsoda látvány.

- Hát nélküled nem könnyű. - szögezi le játékosan - Na? Mehetünk? Készen állsz a meglepetésre?

- Attól függ, hová megyünk.

- Azt majd meglátod, Mrs. Grey. Mindent a maga ide-

jében. - mosolyog önelégülten, és egyik kezével lágyan simogatja terhes pocakom. - Hogy érzed magad?

Tessék? Ezt meg hogy érti? Semmi bajom.

- Egész jól. Miért kérded? - kutatok a pillantásában, de semmit sem találok, ami magyarázatot adna.

- Egy hét múlva szülsz. Szeretnélek minél hamarabb bevinni a kórházba, bébi. Nem szeretem, ha a dolgok ki-

csúsznak a kezemből. - ráncolja a homlokát, és elemeli a kezét a hasamról, hogy kisimítson egy kósza tincset a szememből.

Jesszusom. Ez az irányítás mánia megőrjít. Miért nem bízik bennem egy kicsit? Ha valami bajom volna, úgyis szólnék. Csak biztonságban akar tudni, te bolond! - csat-