Understand [Shawn Mendes]

12.

Miközben Shawn a pörgős napjait taglalta, újra és újra hálát adtam, amiért külön jöttem, nem pedig Louis autójával. Így most egyedül ülhettem a parkolóban, ameddig csak akartam. Nem hiszem, hogy Lou ezt tolerálta volna.

- Figyelj, most elég sokáig nem leszek Kanadában... Kábé Júniusban érek majd csak vissza, huzamosabb időre. Mondjuk akkor se sokáig leszek ott. - tárgyilagosan közli, nem tudom pontosan mit érez ezzel kapcsolatban.

Én minden esetre szomorúan veszem ezt tudomásul. Nem tudom, szabadna-e így éreznem.

- Persze, megértem. Érezd jól magad! - mosolygok, bár ő ezt nem láthatja, és nem is olyan őszinte.

Újabb bizonytalanság kerít hatalmába, mellkasomra mintha egy láthatatlan kő nehezedne. Nem értem, miért keresi a társaságomat. Én ezt élvezem, nem arról van szó, de én átlagos vagyok, nem vagyok része az életének.

- Nagyon feszes a tempó, pár nap alatt fél Európát beutazom... Fárasztó lesz, de majd keressük egymást, jó? Hívhatsz te is, ha nem érek rá, úgysem veszem fel. - hangja kedvesen cseng, de már nem igazán tudom visszaszorítani a kételyeimet.

- Shawn, ne érts félre... De miért beszélgetsz velem tulajdonképpen? - óvatosan teszem fel a kérdést, szemeimet összeszorítva döntöm hátra a fejemet.

- Mi? - kérdez vissza hitetlenkedve.

Nem igazán akarom kifejteni, nem szeretnék hisztisnek tűnni, ezért inkább csak csendben várok. Bár lehet, hogy pontosan így vagyok hisztisebb, nem tudom.

- Azt hittem barátok vagyunk... - halk, óvatos szavak ezek.

Kétségbeesetten kapok levegő után, és hadarva menteni próbálom.

- Persze, azok vagyunk, csak nem értem, miért...

- Tudod, a legtöbb ember úgy kezel, mint valami ritka állatfélét. Mint az állatkertben, körülállnak, fotózgatnak, sikítoznak. Amikor felvettél az autóddal, és megtudtad, hogy kicsoda is vagyok, nem kezdtél el furcsán viselkedni, annak ellenére, hogy még a kocsiban is az én zeném szólt. Normális voltál. - egy pillanatig csak csend honolt a vonal túlsó végén. - Most is normális vagy. Illetve most egy picit fura. - gyengén felnevetek erre.

- Értem, ne haragudj, csak néha rám jönnek az ilyenek. - szabadkozom azonnal, égő fejjel pislogok a kávézó lámpájába, azon gondolkodva, hogy vajon bentről láthatnak-e engem.

- Mesélj inkább, hol vagytok most?

- Manchester. Szeretem Angliát, mert angolul beszélnek itt is, de teljesen más, mint Kanada. Ez a turné második állomása. Imádom, majd küldök videókat, elképesztő a közönség. - mosolyog, hallani lehet a hangján.

Nem tehetek róla, de engem is boldogsággal tölt el, hogy ennyire élvezi, amit csinál.

- Alig várom. Én még sosem voltam Angliában, de biztosan csodás hely. - sóhajtok vágyakozóan.

Sosem izgattak a különböző országok, túl hosszú az utazás és bonyodalmas mindenhová. Jó, az államokban már voltam többször is, de az nem igazán számít szerintem nagy kalandnak.

- El kell jönnöd egy koncertemre. Június 2. London. Küldök jegyeket majd, még a szállásodat is elintézem.

Csábítóan hangzik, de túl sok.

- Nem, nem lehet.

- De miért? - mondja azonnal.

- Túl sok. Nem kérhetek ilyet tőled, különben sem engednének el egyedül a világ másik felére. Nem is mernék odáig elmenni egyedül.