Understand [Shawn Mendes]

10.

A következő hónapban nem keresett Shawn. Semmi. Egy snap, egy sms, egy hívás sem. Nem tudom, hogy most igazából ennyire elfoglalt lenne, vagy csak szimplán nem kíváncsi rám. Visszagondolva, enyhén szólva is túlreagáltam a dolgot. De az emlék kifakult, a jéggel együtt eltűnt. Már csak gyerekes hisztinek tűnik, visszaemlékezve. Semmi nem történt közöttünk, még ha a lényem egy része mást szeretne is.

Március végén, amikor anyám már azt hiszem sokadszorra szólított a nevemen, miközben önsanyargató módon a zenecsatornán őt néztem, anya is észrevette, hogy valami nem oké.

- Mi újság a sráccal? - kérdezte, de szerintem nagyon jól átlátta a helyzetet, talán jobban is, mint én.

- Semmi. - vonok vállat, félre sem nézve a képernyőről.

- Nem tudom, mi folyik itt, de remélem tisztába vagy az erőviszonyokkal. - itt már ránéztem, nem igazán értettem, mi ez az erőviszonyok dolog. - Úgy értem, hogy ő azért világsztár, te meg csak te vagy.

Kedves, mint mindig. Válaszra sem méltattam inkább.

- Össze fog törni. Én pedig nem foglak összerakni. Megint. - szól utoljára, majd magamra hagy inkább.

Utána szeretnék kiabálni. Meg szeretném mondani neki, hogy igazságtalan. 14 éves voltam, és egyáltalán nem volt olyan durva. Az pedig egy nagyon erős túlzás, hogy ő rakott össze. Sokkal inkább, ő szaggatott darabokra.

Amikor az ember 14 éves, és szerelmes valakibe, vagy azt hiszi, szerelmes, de az viszonzatlan, ki nem érzi magát szarul? Anyukámnak nem kellett volna beleszólnia. Legfőképpen nem így.

- Nem vagy neki elég, nézz magadra! Sokkal több lehetnél, jobbat is kaphatnál, de te még neki sem vagy elég! - csengenek mérgező szavai még mindig a fülembe.

Miután napokig nem beszéltem vele, elküldött egy hétre a nagyiékhoz. Vele ellentétben a nagymamám igazi tündér volt, az az egy hét elég volt arra, hogy kiheverjem az egész dolgot. Nem volt nagy dolog, bár anyám szerette a barátnői előtt felfújni. Kicsit rosszul éreztem magam, főleg miatta, de annyi idősen ki érzi jól magát a bőrében?

Azóta persze sokat változtam, és már nem tudnak úgy hatni rám a szavai, mint akkor. Próbálkozok, nagyon erősen próbálkozok őt elfogadni, mert mégiscsak az anyukám.

Mint általában, most is a legváratlanabb időpontban szólal meg a telefonom, Ismeretlent ír. Szívem nagyot dobban, hátha Shawn az.

- Hello. - szólok bele erőtlen hangon.

Kis hallgatás, a vonal másik végén valaki hangosan kifújta a levegőt.

- Szia, Bethany. - természetesen tényleg ő az.

Megkönnyebbülés helyett inkább feszültséget érzek, csend honol most közöttünk. Inkább elindultam a szobámba, esetleg ha anya hallgatózna.

- Régen beszéltünk. - mondja aztán.

- Hát, ez igazán csak rajtad múlt. - mondom fagyosan.

Jobb lesz, ha a szokásos fagyos, élcelődő énemmel beszél. Nem szeretném magamhoz túl közel engedni, bár valószínűleg ez neki fel sem tűnik. Nyilván véletlenül sem gondolt még bele másba.

- Hm... Tudom. - hangja halk, fáradt. - Elfoglalt voltam. Új dalokat írtam, ilyesmi.

- Csúcs.

Várom a reakcióját, idegesen kapargatom a sötét lakkot a körmömön.

- Nézd, sajnálom, amiért a múltkor csak úgy leléptem. Nem voltam a legjobb passzban.