Understand [Shawn Mendes]

8.

Shawn nem keresett már vagy 2 hete. Természetesen naponta üzentem neki Snapchaten, de most már kezdek kissé aggódni, a műtét végkimenetele miatt. Persze, láttam a képeit, amiket kirakott, de megígérte, hogy felhív. Na jó, nem biztos, hogy megígérte, de minden esetre mondta.

Még a számait is inkább elkapcsoltam, ha az ment a telefonomon, mert nem akartam ezen rágódni. Érdekel, hogy mi történik vele, csak éppen nekem is van életem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy miatta felboruljon a napom, vagy rosszul teljesítsek az iskolában. Megeshet, hogy neki én csak egy szórakoztató lehetőség voltam. De azt sem zárom ki, hogy a részeg előadásom után örökre leírt engem.

Szerencsére még mindig itt van nekem Lola, aki tudat alatt is, de lefoglalt, hogy ne Shawn Mendesen agyaljak. Ezért pedig végtelenül hálás vagyok neki. Mondjuk az kicsit erős volt, amikor kitalálta, hogy ő most pedig lila hajat szeretne, fessem be neki. Szóval most lila haja van, ami elég jól áll neki.

- Mit bambulsz, Beth? - vág fancsali képet, amint észrevette, hogy a haját nézem.

- Hm... Semmit, csak irtó jól áll ez a szín. - rázom meg a fejem, hogy kicsit feléledjek.

A hétfő első órák mindig kemények. Barátnőm is inkább fáradtan vállat vont csak, amivel jelezte, hogy tudja ő, hogy jól áll neki, én pedig ismét a gondolataim közé zuhantam, belefeledkezve Mr. Griffin órájába. Biztos izgalmas volt a polgárháború, csak nem nekem.

A csengő hangja egyfajta Pavlovi-reflexként hatott mindenkire, bár a tanár még nem fejezte be, már mindenki zörgött. Ránéztem a telefonomra, majd hirtelen még a levegőt is visszafojtva húztam el a kis ikont, ami kijelezte, hogy Shawn snapet küldött. Lopva körülnéztem, de a csoport simán elmehetett volna a Walking Dead-be statisztának, ahogyan mindenki kinézett. Lola is inkább csak homlokát az asztalnak támasztva vegetált, szóval nyugodtan nyitottam meg a képet.

Egyértelműen Torontóba van. Fanyarul elhúztam a számat, mert az üzeneteimre még mindig nem válaszolt. A halvány remény is odalett, hogy még egyszer találkozzak vele. Tisztában vagyok vele, hogy kapcsolatunk szigorúan plátói, és ennél több nem is lesz soha, de igazság szerint Shawn emberileg is csodás volt, már úgy belsőre. Társasága üdítő volt az eddigi kevés alkalommal, és még telefonon is kényelmesen el tudtam vele beszélgetni.

A legtöbb órán végig nyitott szemmel aludtam csak, így aránylag hamar eltelt a nap. Ahogyan megláttam az öreg portást, kicsit elgondolkoztam, hogy minden nap a következőre várunk csak, meg a szünetre, és a jelenre nem figyelünk oda. Az idő pedig továbbra is jár, nem áll meg csak azért, mert mi a jövőbe kívánkozunk. A gondolataim persze már száguldoztak is tovább, miközben mellettem Rachel üres fecsegését hallgattam. Nem is tűnt fel, mikor került mellém, de őt ez nem zavarta, csak mondta a dolgait. Jó embernek, ugyanis engem totál hidegen hagyott.

Legfőképpen azért, mert az utca sarkán megláttam egy olyan autót, amilyennel múltkor Shawn felvett engem. Szívem kihagyott egy ütemet az izgalomtól, de mivel sötétített üvegű volt az ablaka, nem láthattam, hogy ki ül benne. Nem akartam görbe tükröt kelteni magam elé, ezért nyugalmat erőltetve magamra úgy döntöttem, hogy arra is mehetek haza, és meg is nézhetem, ki ül ott.

Látszólagos nyugalmam addig tartott, amíg be nem fordult a sarokról Brandon, egyenesen velem szembe. Lábaimat kocsonyának éreztem, és éreztem, ahogyan elvörösödik a fejem. Ő vagy nem ismert meg, vagy el is felejtette, hogy rájuk nyitottam. De az is lehet, hogy nem először fordult vele elő. Megálltam, és lefagyva néztem őt. Szeme sarkából rám sandított, majd megfejthetetlen arcot vágva lazán elsétált.