egy csepp vér

kettő

GAHYEON

— Kapd el! — dobott valamit felém Jungkook, amit kérésére el is kaptam, ahogy átléptük a kávézó ajtajának küszöbét. Valami ruhaanyag lehetett.

— Mit csináljak ezzel? — vontam fel a szemöldököm, és követtem, amerre ment.

— Mondjuk azt, hogy szemfedőnek fog kelleni — nézett hátra egy pillanatra, és kuncogott magában.

Mi a fasz?

Megtorpantam, és megragadtam Jungkook kabátját jelezvén, hogy ő is álljon meg. Kicsit zavarodott arckifejezéssel nézett rám, mire megajándékoztam egy figyelmeztető nézéssel. Figyelmeztettem arra, hogy nem most jöttem le a szélvédőről.

— Nem rabolsz el, ugye?

— Miért tenném? De ha netalán mégis, elég kedves egy rabló vagyok, nem? — mondta, szarkazmustól csöpögő hangon.

— Ezesetben, miért van szükség szemfedőre?

Jungkook megforgatta a szemeit, és megragadta a kezem. Egy kicsit meghökkentem, mert nem voltam hozzászokva az ilyen dolgokhoz, főleg, amilyen komoly tekintettel nézett rám.

— Csak egy kérdésem van, Gahyeon — közeledett az arcom felé, én pedig nyeltem egyet. — Most bízol bennem, vagy nem?

— Nem — feleltem, kerülve a szemkontaktust, majd összepréseltem a szám. — De ha nem bámulnál így rám azzal a helyes pofiddal, akkor bíznék benned.

Ismét felnevetett, és végre megszakította az intenzív bámulóversenyt, egyúttal a kezemet is elengedve.

— Oké Gahyeon, csak csináld, amit mondok, és semmi rossz nem fog történni.

— Várj, m... — még csak be sem tudtam fejezni a mondatot, Jungkook egy nyalókával tömte be a szám, ezzel megakadályozva, hogy beszéljek. Egyáltalán honnan szerezte a nyalókát, így hirtelen?

— Nincs kérdés, csak kövess — mosolygott rám, és mutatta az utat egy parkolóig, utána pedig egy nagy teherkocsiig.

Jungkook kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, aztán megkerülte az autót, hogy elfoglalja a helyét a vezetőülésen. Mielőtt még elindította volna az autót, felém fordította a fejét, mintha lenne még valami, amit el kellene intéznem indulás előtt.

— Mire vársz? — kérdeztem.

— A szemfedőre.

— Tényleg! Bocsi, kiment a fejemből — feleltem, miközben előkotortam a táskámból az anyagot, amit adott nekem. Valamilyen furcsa okból addig odaraktam. Elfelejtettem, hogy miért, de biztosan volt rá valami okom, például nem akartam a kezemben vinni.

Megrázta a fejét és beindította az autót, amíg én azzal vacakoltam, hogy megkössem a kendőt. Hallottam magam mellől Jungkook röhögését a próbálkozásom alatt.

— Min röhögsz?

— Csak aranyos vagy, ahogyan így szenvedsz.

Megforgattam a szemeim, és végre sikerült feltennem a szemfedőt.

Az út alatt egyszerre több érzés kavargott bennem: izgalom amiatt, mert találtam embereket, akik segítségével megtudhatom az igazat, és merevség, mert nem éreztem magam késznek erre az egészre. Fogalmam sem volt róla, a jövő milyen meglepetést tartogat számomra.

***

— Megérkeztünk.

Ásítottam egyet, ahogy Jungkook megszabadított a szemfedőtől. Nem gondoltam volna, hogy el fogok aludni az út további részében. A szemeim még az után is csukva maradtak.