Két és fél éves kislány az első főszereplő. Alig álltak be, már jött a sor elejére, játszott a két kasszát elválasztó korlátnál. Nem számított, hogy a másik oldalon kocsikat tolnak. Szegény anyuka folyamatosan szólongatta, hogy gyere vissza. Ne menj el. Elképesztő türelemmel. Végül sorra kerültek a kislány már a nem messze lévő automatánál volt, felérte nyújtózkodva a billentyűket, nyomkodta. Anyuka úgy pakolt, hogy többet nézett hátra, hogy ne tűnjön el szem előtt, közben folyamatosan kérte, hogy jöjjön vissza. Szokásos fenyegetés, hogy visszateszem az édességet... hiábavalóan.
Én: Szelektív a hallása?
Anyuka: Nem. Szerintem immúnis a hangomra, meg tudja, hogy úgy sem teszem vissza.
Én: XD
Azért ez a beszólás vitte a pálmát. :D Legalábbis addig míg nem jött egy anyuka két fiú gyermekkel, a kisebbik olyan másodikos, harmadikos lehetett és a jobb keze gipszben volt, könyékig.
Én: Mit csináltál? Elestél?
Kisfiú: Nem, fociztam és alkarral védtem. A csuklómban egy pici csont elrepedt... Még vetődtem is...
Én: Jó erős rúgás volt akkor.
Kisfiú: Apu volt...
Én: XD
Cuki volt, hogy beárulta, de a kedves apukának nem volt annyi esze, hogy ne teljes erőből rúgjon?
A fizetés előtt ugyan ez a kisfiú: Anya csinálsz virslit vacsorára ebédnek.
Anyukával együtt vigyorogtunk. Mondtam neki, hogy fel kell írni ezeket az aranyköpéseket.
YOU ARE READING
No Comment
HumorKereskedelemben dolgozom. Kasszában. És hát vannak érdekes vásárlók. Nem ígérem, hogy minden nap, de fogok feltölteni ide, igazi gyöngyszemeket. Nem lesznek hosszúak, valami csak egy mondat, de az is elég... A címet pedig szerintem egyből érteni is...