Runaway

11. Fejezet

Nem tudom, mióta lehettem ébren. Talán egy fél órája, az is lehet egy órája. De ez nem számít. A kérdés az, hogy hol a francba vagyok?
Az utolsó emlékem az, hogy a kocsiban ülünk és éppen Atlanta felé tartunk. Míg a többiek épségben megúszták a lövöldözést Chicagóban, amit nagy valószínűséggel a Goldberg Maffia követett el ellenünk, én egy újabb sebesülést zsákmányoltam be, ezúttal a vállamon. A fejem még mindig sajgott, amiért David pár nappal ezelőtt úgy döntött, hogy ellátja a bajom egy elhagyatott sikátorban.

Mikor magamhoz tértem, egy szobában találtam magam, amit egy aprócska lámpa, gyér fénye világított meg. Első látásra egy lány szobája lehetett: Egy viszonylag nagy ágyban pihentem, és egy meleg takaró ölelte körül a testemet. A szekrények hosszú sorain rengeteg virágok és könyvek sorakoztak. Az ablakot egy mintás függöny díszítette, ami csak még jobban növelte a helység kellemes hangulatát.

Csak néztem ki a fejemből, és gondolkoztam a történteken. Vajon a többiek is itt lehetnek? Eric és Melanie, akik a pár hét alatt a szinte a testvéreimé váltak? Vagy Ashley, akit már az ismertségünk első napja óta ki nem állhat? Alex, akibe észrevétlenül  beleszerettem?
Csak ott feküdtem és gondolkodtam, hogy mikor fordulhatott ennyire a feje tetejére a világ, amiben éltem.
Hirtelen kinyílt az ajtó, ami az ágyal szemben helyezkedett el, és egy ismerős alak lépett be rajta, nyomában másik két emberel. Amint megpillantottam Alexot, mintha újra visszaszállt volna belém a sok energia, amit elvesztettem. Rögtön kipattantam a hidegtől védelmező takaró alól és sietős léptekkel oda siettem hozzá, és erősen magamhoz öleltem. Először habozott, de hamar megéreztem, ahogy az izmos karjaival körbefogja a derekamat és szorosan magához szorít.
Lehunytam a szemeimet és mélyen beszippantottam a férfias illatát, ami belőle áradt. Fogalmam sincs, mennyi maradtunk így, mozdulatlanul. Akkor nem foglalkoztunk a világgal, ami nekünk már sohasem lehet többé tökéletes. Lassan elhúzódtam tőle, és a gyönyörű íriszeibe meredtem.
- Mióta vagy ébren? - szólalt meg váratlan Alex, így megtörve a köztünk levő csendet.
- Már egy ideje - rántottam egyet a bal vállamon. Ekkora belenyilalt az említett testrészembe a fájdalom, jelezve, hogy az elmúlt nap igenis megtörtént és ténylegesen meglőttek. Váratlanul egy lány arrébb tolta Alexot, és odapattant hozzám.
- Amanda Smith vagyok - vigyorgott rám - Alex már annyi mindent mesélt rólad - pillantott a fiúra, aki csak lehajtott fejjel dünnyögött valamit. Mosolyogva megráztam a fejem és én is bemutatkoztam. Amanda mögül előlépett egy másik fiú és átölelte a lány vékony testét. Azonnal leesett, hogy ők ketten egy pár. Illettek egymáshoz. Amandának fenékig erő, platina szőke haja volt, míg az ismeretlen srácnak sötét barna tincsei voltak. 
- Evan Pierson - biccentett egy ragyogó mosollyal és újra Amandára fordította a figyelmét.
- Hohó, ti mióta vagytok eggyüt?  - lépett oda Alex, és mutogatni kezdett rájuk, akár egy szigorú szülő.
- Három hónap alatt sok minden történhet - válaszolta Evan és az ajkait a lány szájára tapaszotta.
- Nekem ez túl sok nyál és romantika - dramatizált Alex és a szemét takargatta, akár egy kisfiú, aki most lát először az életében ilyet.
A két szerelmes ellépett egymás mellől és újra ránk szánták a figyelmüket.
- Nem akartok valamit enni? Emily, biztosan éhes lehetsz. Helyettem a gyomrom egy hangos korgással válaszolt, Amanda azonnal karon ragadott és kihúzott a tágas folyosóra, onnan pedig a konyhába.                                 Az étkező olyan gyönyörű volt, hogy nehéz volt rá szavakat találni. Mindenhol óriási ablakok voltak, és egy üveg ajtó, ami egy zöldellő kertbe vezetett. Amanda a tűzhelyhez sietett és akörül kezdett el sürögni-forogni.
- Felébredt Csipkerózsika! - kúrjantotta el magát, egy ismerős hang. Eric. Akkor ők is rendben vannak. Ők már az asztalnál ücsörögtek és a bögréjükből szürcsölgették az italukat.
- Halkabban, te idióta - oltotta le Melanie, és az öklével a bátyja karjára csapott.
Ledobtam magam az egyik székre, és a verekedő testvérpárt kémleltem a tekintetemel, és inkább hátrébb húzódtam a székel, mivel úgy tűnt, lassan kezdenek elfajulni a dolgok.
- Befejeztétek egymás gyilkolását? - jelent meg Amanda az asztal mellet, három gőzölgő tányéral egyensúlyozva. Csodás illata volt, és rögtön összefutott rá a nyál a számba. Amint letette elém az ételt, rögtön falni kezdtem az ízletes palacsintát, mintha egész életemben nem ettem volna még. Amire én befejeztem az utolsó palacsintámat is, már mindenki az asztal körül ült, és a kávéját szürcsölgette. Alex éppen perverzen méregette a kis lila foltot a nyakamon, amit neki köszönhetek. Az arcomat elárasztotta a pír, ahogy eszembe jutott a kis jelenetünk a konyhába. Elkaptam róla a tekintetemet és inkább a kávéra konce
- Reggeli után szeretném megnézi a sebeidet - jelentette ki Amanda, és a kötésemet szugerálta.
- Melanie már lekezelte - szólt rögtön közbe Alex is.
- Lehet, de ha jól tudom, a golyó még mindig benne van a testében - kontrázott Amanda.
- Igaza van Amandának - csatlakozott a beszélgetéshez Melanie is - Hamar fel kell épülnie, különben soha nem fog megtanulni lőni vagy verekedni.
- Még nem tud lőni? - hitetlenkedett Evan és Amanda. - Mit csináltatok vele három héten keresztül? - mérgelődött a szerelmes pár.
- Elkezdtünk edzeni, de aztán kicsit elcsesződtek a dolgok - vettem a védelmem alá a többieket. Viszont tudtam, hogyha teljesen fel akarok épülni és segíteni akarok nekik, akkor muszály leszek ezen túl lenni.
- Akkor essünk túl rajta - szólaltam meg és egyenes Amanda szemébe néztem, aki biztatóan rám mosolygott.