Runaway

10. Fejezet

Feltápászkodtam a kanapéról, és Alex után eredtem, hogy kérdőre vonjam őt - Honnan tudod egyáltalán, hogy a Maffia a városban van? - torpantam meg a küszöbön és Alexot kémleltem a tekintetemel.
- Tegnap eléggé ellátták a bajomat - rántott egyet a vállán. Ekkor tűnt fel, hogy szinte az egész karját lila és kék foltok ékesítik. Ellöktem magam a faltól és halkan mögé osontam. Minél közelebb értem hozzá, annál jobban éreztem rajta azt a férfias illatát.      Mikor már csak pár centiméter volt köztünk, végig húztam a vékonyka ujjaimat az izmos karján, de ő váratlanul elkapta a csuklómat és közelebb rántott magához. A szívem hevesebben kezdett el dobogni, az orcámat pedig elöntötte a pír. A levegőt úgy kapkodtam, mintha épp most futottam volna le a maratont. Az egyik keze még mindig az enyémet szorította, a másik pedig a derekamon pihent.    Az arcára emeltem a tekintetem, amin egy perverz mosoly ült. Fekete tincsei össze vissza meredeztek a feje búbján, viszont neki még ez is irtózatosan jól állt. Nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne túrjak bele a puhának tűnő hajloboncába a szabad kezemel. A tenyeremet a mellkasára helyeztem, így maradt köztünk egy kis szabad hely. Hirtelen elkomorodott és az egyik vörös hajfürtömet kezdte el csavargatni - Fáj? - célzott ezzel a sérüléseimre, amit két napja szereztem, hála Davidnek.
- Nem vészes - túrtam a rakoncátlan vörös tincseimet zavaromban a fülem mögé, majd újra a gyönyörű szemeibe néztem.
- Én nem akartalak megbántani tegnap, csak ideges voltam és ... - hadorászott, mint egy kisgyerek, eközben elengedte a csuklómat, én pedig kihasználva az alkalmat, befogtam a kezemel a száját, így belé folytva a szót. - Nem haragszok - suttogtam neki, majd lábujjhegyre álltam és egy gyengéd puszit nyomtam az arcára. Alex meglepődött, de utána rögtön feltűnt rajta az a perverz vigyor amit annyira szeretek benne. A másik karját is a derekamra simította és villámgyorsan fordított a helyzetünkön. Most én dőltem a konyhapultnak, és tornyosult felettem. Egyáltalán nem habozott, nem kért engedélyt, a puha ajkaival a nyakamba csókolt és lágyan szívni kezdte azt. Ledöbbenten álltam, mint egy fa darab. A kezei a csípőmröl lassan a combom alá vándoroltak, majd megemelt és a konyhapultra ültetett. Az adrenalin már hevesen áradt szét a testemben, így rögtön kapcsoltam, hogy nekem is tennem kéne valamit. Átkaroltam, és a nyakát kezdtem el cirógatni, a fejemet pedig egy picit oldalra  döntöttem, hogy jobban oda tudjon férni a nyakamhoz. Hajába túrtam és meghúztam az egyik kósza fekete tincsét, ezzel kicsalva belőle egy alig hallható morgást.                     Az agyam egyik fele azt gondolta, hogy ez nem helyes amit most teszünk. Neki elvileg barátnője van, én pedig nem szeretnék az a gonosz ribanc lenni, aki elveszi mások pasiját. Viszont ekkor nem hallgattam az agyamra, ehelyett inkább átadtam magam neki, vakon megbízva benne.                      Az ujjait lassan végighúzta a ponton, ami pár perc múlva már lilán fog díszelegni a bőrömön. Kinyitottam a szemeimet, hogy lássam, miért hagyta abba, amit eddig csinált. A tekintetét a rózsaszín ajkaimra, mintha csak engedélyre várna, hogy megcsókolhasson. Aprót biccentettem, ő pedig csiga lassúságal közeledett hozzám, szinte csak pár milliméter választott el minket egymás ajkaitól.
- Khmmm - köhintett valaki, mi pedig abban a pillanatban szétrebbentünk és a hang irányába fordítottuk a fejünket. Melanie az ajtóban szobrozott és értetlenül kapkodta a tekintetét közöttünk. A kínos csend befészkelte magát a levegőbe.
- Mi csak megbeszéltük a dolgainkat - törte meg a csendet Alex, én pedig a tenyerembe temettem a kipirult arcomat. Végülis nem hazudott. Megbeszéltük. A magunk módján.
- Legközelebb a hálószobában folytassátok ezt a beszélgetés - kacsintott ránk Mel, és az étkező asztalhoz sétált, amin már egymás hegyén-hátán álltak a különböző .... fegyverek. Leugrottam a márványpultról és a jól megpakolt asztalhoz akartam volna indulni, ha Alex nem ránt vissza magához - Ezt még folytatjuk szép lány - búgta a fülembe, engem pedig kirázott a hideg a csiklandozó leheletétől a bőrömön. Ekkor fogtam fel igazán, hogy mi is történt pontosan az elmúlt percekben. Kiszívta a nyakam és meg akart csókolni. Fasza.
- Neked nem kéne pakolni? - szakította félbe a kis csevejünket Melanie, én pedig idegesen Alexra pillantottam és a lányhoz lépdeltem.
- Minek? - húztam fel a szemöldökömet és kérdően vizslattam Melt.
- Le kell lépnünk a városból. Nem lenne biztonságos itt maradni - válaszolta egyhangúan a lány. - Pakolnod kéne. Egykor indulunk - zárta le ezzel a beszélgetést és fegyverekel kezdett el foglalkozni.