Runaway

4. Fejezet

Mikor felébredtem a sokkból, Alex még mindig előttem állt egy nagy mosollyal az arcán. Hirtelen düh fogott el. Mit képzel magáról? Berángat egy sikátorba, rám hozza a frászt és ezek után benyög nekem egy laza köszönést, mintha az imént semmi sem történt volna. Hát kapja be. 

A kezeit még mindig a mögöttem lévő falon támasztotta, így közel álltunk egymáshoz. Végig mértem a tekintettemmel. Fekete pólót viselt és sokkal magasabb volt nálam. Nem láttam rajta tetoválásokat, piercingeket, de még ezek nélkül is elég rossz fiús hatást keltett.

- Neked elmentek otthonról - kezdtem vele ordibálni : - Azt hittem meg fogok halni, te idióta! - kiabáltam, de a következő másodpercben a hatalmas tenyerét a számra tapasztotta.

- Még nem fejeztem be a mondandómat - motyogtam, de szerintem nem értett semmit.

- Én figyelmeztettelek a találkozóra, szép lány - nézett rám komolyan és elvette a kezét.

- Honnan tudtad, hogy hol lakom? - tettem fel a kérdést, ami már tegnap óta nem hagyott nyugodni.

- Láttalak kijönni az rendőrőrsről - elmosolyodott és folytatta : - Felismertelek, úgyhogy kocsiba ültem és követtelek hazáig.

- Még mindig nem értem, hogy miért akartál velem ennyire találkozni.

- Mert veszélyben vagy- mondta és a hangján hallani lehetett az aggodalmat.

- Figyelj, az egész bolti rablás pár hete történt és azóta senki nem akart megölni - mondtam és akaratlanul is visszaemlékeztem az elmúlt hetekre. Már kezdtem megnyugodni, hogy semmi nem fog velem történni. Nem fognak betörni az éjszaka közepén a házba és nem gyilkolnak meg hidegvérrel, csak azért, mert valami olyat láttam, amit nem kellet volna. Azt hittem, minden megy majd tovább a régi kerékvágásba. De nem, mert ennek a seggfejnek minden el kellet rontania, csak azért mert neki olyan kedve van.

Épp nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, mikor egy fekete autó állt meg az út szélén, és kinyílt az ajtaja, majd körülbelül tízen szálltak ki belőle. Ugyanolyan pólót viseltek. Mindegyiken ott virított a sárga szimbólum. Alex odakapta a tekintetét és láttam, ahogy elönti őt a düh. Megragadott és maga mögé rántott.

- El kell mennünk innen - mondta feszülten : - Lehetőleg feltűnés mentesen.

Hirtelen megpillantottam pár szeméttárolót, nem messze tőlünk.

- Még nem vettek minket észre, ugye? - kérdeztem suttogva.

- Még nem.

Megfogtam a kezét és elkezdtem a fiút húzni kukák felé. Alex lerántott maga mellé, így tökéletes takarásban voltunk a szemetesek mögött. Lélegzet-visszafojtva figyeltem őket a résen keresztül. Kezdtem volna megnyugodni, mikor az egyikük elkiáltotta magát : - Keressétek a lányt! - ordította oda a többieknek : - Most Alex a legkisebb gondunk.

Elfehéredtem. Engem keresnek. Alex rám nézett és most először lehetett rajta észre venni, hogy ő is ugyan úgy össze van zavarodva, mint én.

Nem tudom hány percet várakoztunk a hulladéktárolók mögött. Miután nem találtak meg minket, hallottam ahogy csapódik az ajtó és elhajtanak. Felálltam és felhúztam Alexet is a földről.

- Elkísérlek a suliba. Ott biztonságba leszel - mondta és ezután nem szóltunk egymáshoz.

Bólintottam és követtem. Mielőtt kilépett volna a sikátorból, körül nézett, nehogy meglepetés érjen minket.

Az egész út alatt nem beszélt velem. Egy idő után meguntam a csendet és inkább bedugtam a fülembe a fülhallgatómat.

Mikor már az iskola bejárata előtt álltunk, láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de végül megrázta fejét és egyszerűen itt hagyott. Nem fog megvédeni. Gondolom rájött, hogy velem nagyobb veszélyben lenne. Sóhajtottam és felmentem a terembe, ahol éppen matekom volt.

Lenyomtam a kilincset és beléptem a terembe.

- Mrs Collins, megtisztel azzal, hogy bejön az órámra?

- Elnézést a késésért - köszöntem a magam módján, majd sietve leültem egy üres helyre.

Nem sok figyelmet szenteltem a tanárnak. Még mindig Alexen gondolkodtam. Ha állítólag veszélyben vagyok, miért nem véd meg?

Haza értem, lerúgtam magamról a cipőt. Felsiettem a szobámba és bedőltem az ágyba. Majdnem elaludtam, mikor lentről hallottam, hogy nyílik az ajtó. Először azt gondoltam, hogy talán anya jött, viszont akkor már rég feljött volna köszönni. Felálltam és a fiókomhoz futottam. Kirántottam és elkezdtem kotorni az alján, amíg meg nem találtam a pisztolyt, amit még Alextől kaptam. Ledermedtem, mert lépcső felől lépteket hallottam. Jön fel. Odasiettem az ajtó mellé és készen álltam arra, hogyha nem is lövök rá, akkor fejbe ütöm vele. Talán addig eltudok futni. Mikor felért az emeletre, a szüleim hálószobájába ment be, utána pedig az enyém felé vette az irányt. A régi padlónk recsegett a lába alatt. Az ajtó hirtelen kinyílt, én pedig megpróbáltam megütni, de mielőtt megtehettem volna, elkapta a csuklómat

- Szép lány, hát így illik fogadni egy vendéget? - kérdezte pimaszul.

Ez Alex. Mégsem hagyott egyedül. Megnyugodtam, hogy nem valami elmebeteg betörő mászkál a házunkba.

- Mit akarsz? - kérdeztem vissza kimérten.

- Pakolj szép lány. Mert mi ketten, - mondta és mosolyra húzta az ajkait : - Mi ketten eltűnünk Michiganből.

Lesokkolva bámultam Alexra.