Understand [Shawn Mendes]

8.

Hirtelen lehúzódott az előttem lévő kocsi sötét ablaka, amiről már meg is feledkeztem. Megkönnyebbülésemben el tudtam volna ájulni, amikor Shawn kihajolt az ablakon, egy teljesen idétlen, pomponos sapiban, amin a saját neve virított. A napszemüvege elmaradhatatlan volt, ezért csak azért ismertem fel, mert számítottam rá, hogy ő lesz az.

Nevetve lépdeltem oda hozzá, mert annyira furán nézett ki a saját rajongói sapkájában.

- Ne nevess, tesztelem a termékeimet! Sőt, még a pulcsimon is én vagyok! - mondta szintén nevetve, megráncigálva a kötött pulóverét, ami ugyanolyan mintájú volt, mint a sapkája.

Erre persze még jobban nekiálltam nevetni, és úgy helyezkedtem az ablakhoz, hogy a lehető legtöbbet kitakarjam az utca emberei számára.

- Nem szállnál be? Elég hideg van, LA után.

Igazából nekem már fel sem tűnt az idő, egész életemben itt éltem, és megszoktam, hogy a tél márpedig hideg. A mai idő még kellemesnek is volt mondható, torontoi viszonylatban.

- Már el is felejtetted, milyen Toronto? - néztem rá sértődötten.

Mosolyogva vállat vont, látta rajtam, hogy valójában jót szórakozok rajta. Mindenesetre sietve körbenéztem, Lolának nyoma sem volt, így nem tud majd kérdezősködni. Szinte futva ugrottam be Shawn mellé, de az autóba megint rám tört az a furcsa érzés, hogy ki is ő valójában, és ehhez képest én kicsoda vagyok.

- Mi újság az orroddal, meg úgy egyébként is? - kerekedtem végül felül a bizonytalanságomon.

- Teljesen oké, sima volt a műtét is. - közben fél kézzel lazán kikormányoz minket az utcából.

Nem hinném, hogy olyan gyakran vezetne, de elég magabiztos. Én szinte minden nap vezetek, mégsem tudok ilyen lazán, fél kézzel manőverezni. Görcsösen fogom legtöbbször a kormányt, aminek nyilván nem tesz jót, hogy túl sok balesetet látok sorozatokban. Mindenkinek van valami bugyuta függősége, hát nekem a sorozatok.

- Hogy kerültél ide? Mármint így a sulimhoz. - teszem fel a kérdést, leplezetlenül bámulva őt.

- Tegnap értem haza, gondoltam akkor már találkozhatnánk is. - zavartan nézett rám, tekintetét lekapva az útról. - Talán baj?

Összeszorítottam a számat, és inkább kinéztem az ablakon. Kivételesen átgondoltam, amit mondani fogok.

- Ne érts félre, és már biztosan kérdeztem is, de mégis miért vagyunk barátok? - kérdezem óvatosan.

- Jézusom, ugye nem az van, hogy tulajdonképpen én lógok rajtad? - kiált fel riadtan.

- Úgy tudtam Mendes, hogy félreérted. - dörzsölöm meg a homlokom kínosan nevetve.

Direkt mondtam neki, hogy ne értse félre.

- Pontosan ezért. - közli nyugodtan.

Csodálkozva nézek rá, ahogyan kiismerhetetlen arccal vezet, szemét le sem véve az útról. Nem is tudom, hova megyünk, de igazából nem is nagyon érdekel.

- Te vagy az egyetlen nagyjából, a családomon kívül, aki így mer beszélni velem. - kezd el magyarázni, egyik kezével lázasan gesztikulálva. - A legtöbb barátom máshogyan viselkedik velem, amióta ismeri a nevemet egy csomó ember. A híres barátaim nem, de őszintén szólva egyikükkel sem tudok kötetlenül beszélgetni, nem elég hétköznapiak, érted? Imádom, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, csak néha ez sok. Még mindig csak 18 vagyok. - fejezi be enyhe szomorúsággal a hangjában.

Kissé elszégyellem magam, amiért elűztem az eddigi jókedvét, éppen meg is akarok szólalni, de akkor elég egy pillantás a Shawn Mendes feliratú pulcsijára és sapkájára, és máris nevetésben török ki.

Pislogás nélkül mered rám, majd zavartan ingatja a fejét, én pedig csak egyre jobban nevetek rajta. Lassan bekormányozza az autót egy parkolóba, üresbe téve az autót csendben néz csak, amíg én kiszórakozom magam.

- Bocs, ne haragudj. - szólalok meg, amint sikerül letörölni a kibuggyant könnyeimet. - Nem rajtad nevetek, illetve mégis, csak nem úgy. - mutatok rá magyarázatul.

- Szuper. - mondja sértődötten.

Azonnal szabadkozásba kezdek, mert látom rajta, hogy megsértődött.

- Nézd... Ez most csak azért furcsa nekem, mert a legtöbb ember ezzel az indokkal szokta közölni azt, hogy miért nem bír engem. Ezt én is belátom, hogy nem nyerő mindenkinek megmondani a nyers igazat, de nem tehetek róla, hogy utálok hazudni. - hadarom el egy levegővel a mondandómat, majd várakozóan lesem a válaszát.

Eddigi merev testtartása meglazult, aztán kimérten bólintott. Pár percig kínosan ültünk csak az autóban, majd egy nagyot sóhajtva inkább ejtette a témát.

- Meki? - kérdezte a sapkáját lerántva a fejéről, majd kezével összeborzolva a haját.

Megbabonázva néztem a mozdulatát, ahogyan az ujjai átgereblyézték a barna, kunkorodó tincseket. Erővel elszakítottam a szemeimet róla, újra elmondva magamnak, hogy esélytelen. Nem is ismerem igazán, ő se engem. Pár hét, és el fog felejteni.

Aprót bólintottam, és az agyam máris az olajban sült finomságokon járt. Mindig nehéz döntés, hogy milyen hamburgert kérjek.

- Szerinted melyik jobb, a Big Mac vagy a McChicken? - kérdezem, próbálva oldani a feszkót.

- Mindegyik más miatt jó, az egyik csirke, a másikban viszont ott az a finom szósz. - vágja rá szinte gondolkodás nélkül.

- Jó, azt hiszem, maradok a McChickennél.

A nagy semmiből hirtelen támadt egy ötletem, amit nem haboztam Shawnnal is megosztani.

- Rendeltél már énekelve? - érdeklődöm ártatlanul.

Kicsit furán nézett rám, majd óvatoskodva válaszolt:

- Nem.

- Szuper, szerintem ki kéne próbálnod. Vicces lesz! - biztatom.

El tudom képzelni, milyen meglepett arcot fog vágni a csaj, amikor majd meglátja őt, vagy ha felismeri majd a hangját.

- És mégis mit énekeljek? - kérdezi nevetve.

Jó, talán mégsem olyan jó terv. Gőzöm sincs, mit tudna énekelni.

- Tudod mit, ha felismernek, te fizetsz, ha nem fog ismerni, én fogok fizetni. Én fogok fizetni, cserébe, amiért a múltkor a fagyhaláltól mentettél meg. - állítja magabiztosan.

Én már nem vagyok ennyire biztos benne, hogy nem fogják megismerni őt. Meg kell, hogy ismerjék. Azért persze beleegyezem, magamban pedig már előre ünnepelem magam, amiért megnyerem a fogadást.

Amint begördülünk a megrendelő kapucsengő szerű dologhoz, Shawn cseppet sem izgulva a Treat You Better dallamára énekelni kezdi az ételeinket, én pedig az izgalomtól izegve-mozogva várom, hogy továbbmehessünk, ahol majd meglátom a kiszolgáló arcát. A hangszóróból egy fásult hang kérdez vissza:

- Ez minden?

Erre már lefagy az arcomról a mosoly, amivel párhuzamosan Shawn villant felém egy nagy győztes mosolyt. Morcosan nyújtogatom a nyakam, hátha ellátok a kiszolgálóig, de persze esélytelen.

Végre odaérünk az ablakhoz, ahol egy idősebb, kifejezéstelen arccal néző hölgy nyújtja át a papírzacskót a számlával együtt. Minden reményem odalett, hogy én nyerhetek.

- Uram, ha kérhetem legközelebb, megteszi simán mondva is. Nem mindenkinek adott Isten tehetséget az énekléshez, de valami mással viszont biztosan megáldotta. - mosolyog kedvesen, Shawn keze pedig egy pillanatra megfagy a pénzzel a kezében.

Összeszorított szájjal átnyújtja végül, abban a pillanatban, ahogyan felhúzódik az ablak, megállíthatatlan nevetésben törünk ki mind a ketten.

A fogadást talán elveszítettem, de minden esetre a nő odaszólása teljesen betalált, ilyenben még biztosan nem volt része Shawnnak.