Az eltitkolt árnyvadász sarj

Gondolkoznom kell!

Elkezdetem mesélni Simon-nak és Clary-nek az otthon történteket. 
 - És akkor egyszer csak betoppant valami Sebastian!

 - Morgenstern? - kérdezte Clary kikerekedett szemekkel.
 - Azt hiszem. Honnan tudod? Ismered? 
 - Mondjuk. És ha jól értelmezem, ő a nővéred barátja. Igaz?
Bólogattam és tovább mondtam a történetet, ami ugye innentől már elég rövid. Viszont hozzá fűztem az utóbbi időben történteket. 
 - Szóval most így állunk. Igazából csak szükségem volt valakire akivel megoszthatom. Sajnálom hogy rátok zúdítottam, csak mióta eljöttünk otthonról...Szóval azóta a legjobb barátom nem beszél velem. 
Simon a vállamra tette a kezét és biztosított hogy semmi baj nem lesz, és megkérdezte hogy nem szeretnék-e ott maradni éjszakára.
 - Ez nagyon kedves, de nem. Holnap suli és nálam csak a telefonom van. - mutattam fel. 
Simon rá mutatott a telóra. Magam felé fordítottam. Egy halom nem fogadott hívásom volt. Volt ami apától jött, volt ami anyától. De a legtöbb - amin nagyon meglepődtem - az Noah-tól. 
- Ami azt illeti, asszem' most mennem kell. Köszönöm még egyszer hogy meghallgattatok. 
Az ajtóhoz léptem és már nyitottam volna amikor Clary a kezem után kapott.
 - Ne kísérjünk haza?
Meglepődve néztem rá. De nemmel válaszoltam.
 - Nem, még kiszellőztetem a fejem.
Clary megértően bólogatott és elengedte a kezemet. Odakint szakadt az eső. Hátra fordulva elköszöntem a srácoktól, majd futásnak eredtem, hogy minél hamarabb haza érjek. Kis idő múlva bőrig ázva ugyan, de ez meg is történt. A kulcsomat a zárba téve, lassan settenkedtem be. A szobámba érve felkapcsoltam a villanyt. Megálltam a szekrényem előtt hogy kivegyek valamit amiben aludhatok. Megfordultam, és majdnem szívinfarktust kaptam.
 - Mit csinálsz te itt?  - kérdeztem a nővéremtől még mindig dobogó szívemen tartva a kezemet.
 - Nem vetted fel a telefont. Aggódtam. Anyáék azt mondták menjek haza. Úgyis haza találsz.
Gúnyosan elmosolyodtam.
 - Nos itt vagyok nem?
 - De.
 - Szóval? Most már haza mehetsz.
 - Elküldesz?
 - Noah, nekem holnap iskolába kell mennem. Rohadt álmos leszek reggel, ha most szeretnél beszélgetni. Holnap délutánig nem ér rá?
 - Bulizni mész...
 - De nem délután háromkor indulok. Segíthetsz készülődni is. Ha szeretnél - mosolyogtam rá - de most tényleg menned kéne.
Noah felállt az ágyamról és egy puszit adva a fejemre kisétált a szobámból. Vettem egy nagy levegőt és a fürdő felé vettem az irányt. A lehulló víz alatt azon gondolkodtam, vajon miről szeretett volna velem beszélni Noah. 

Végül is egy nappal később megtudtam. Csak nem tőle.