Az eltitkolt árnyvadász sarj

A rendőr

*Hope szemszöge*

Mi a halálnak kellett magassarkúba jönnöm? Ebbe még futni se lehet rendesen. Átkoztam is rendesen Noah-t azért amiért rábeszélt.
- Jó lesz, hidd el! Szuper szexi leszel benne...
Hát hogyne, szuper szexinek lenni mindenképpen a legfontosabb dolog ha épp hazáig kell rohannod, sokkos állapotban, egy nyolcvan kilós izmot rángatva, hogy ugyan vonszolja már magát, mert el kell tűnnünk.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez az este így fog végződni, valószínűleg az arcába nevetek, és tovább sétálok. Csak hogy amikor azt gondolja az ember, hogy ó, ennél rosszabb már úgy se lehet, akkor persze minden még elcseszettebb lesz. Éééés hát kivel mással történhetne meg egy ilyen filmbeli klisé, ha nem Hope Water-rel. Ugye? 

 - Hope, hová rohanunk? Miért rohanunk? - zökkentett ki a gondolkodásomból Oliver. A hátam mögé néztem és miután láttam, hogy nem jön utánunk senki, megálltam. Elkezdtem volna magyarázkodni, ha Oliver összeszűkölt szemekkel előre nézve meg nem ragadja a kezem, és kiállt fel. 
 - Ott egy rendőr! Esetleg szólhatnánk neki, a buliról. Hogy kiskorúak italoznak. Ez biztos illegális. - felhúztam a szemöldökömet, és egy nagyon kevéske választott el attól, hogy fel ne röhögjek. A minta gyerek, hölgyeim és uraim! Oliver Jensen. 
Válasz helyett abba az irányba néztem ahol a rendőr sétált felénk. Nem hittem el amit láttam. Összeszorítottam a szemem, majd nagyon lassan újra kinyitottam. Ja, semmi nem változott, a rendőr még mindig ugyan úgy nézett ki. Az arca teljes cafatokban, és ott ahol a szeme fehérjének kellene fénylenie oly kedvesen, mint egy cuki kis rendőr bácsinak, ott nem volt semmi.
Most mondjam azt hogy meglepődtem? Ó, dehogy engem ezután már nem lehet meglepni. (Aha persze itt még el is hittem..hah..) Inkább azért aggódtam, hogy mi a halált csináljak a legjobb barátommal, és hogy ő miért nem látja azt amit én. Gyorsan kellett cselekednem, és tudtam, hogy csak úgy küldhetem el, ha megbántom, különben nem fog otthagyni, egy sötét utcán, messze az otthonomtól. Szembe fordultam vele, és a vállait megfogva a szemébe néztem.
 - Menj haza Rebecca-hoz.  - mondtam nyugalmat erőltetve magamra. 
 - Mi? - hökkent meg és lelökte a kezeimet magáról. Gyorsan az utca oldalára pillantottam, hogy megnézzem mennyi időm van. Tudtam, hogy a lény engem akar, és nem Őt, ezért kellett minél hamarabb elválnunk. 
 - Jól hallottad. Menj vissza az anyádhoz. Chicago-ba. 
 - Anya itt van New York-ban. Tudod, nem csak nekem hiányzott a legjobb barátom. - majdnem megenyhültem, de összeszorítottam a szám és megráztam a fejem.
 - Akkor menj hozzánk! Nem érdekel, hogy hova mész csak tűnj el! - kiabáltam rá.  - Kérlek! - enyhültem meg. 
 - Miért? Miért rohantunk el a buliból? Miért küldesz el? Miért hagytál otthon? Miért nem beszéltünk? - komolyan....pont most jutott eszébe lelkizni? Hah, na még mit nem. 
 - Azért jöttünk el a party-ról, mert nem akartam, hogy ott legyél. Úgy, ahogyan most sem akarom hogy itt legyél. Új barátaim vannak, olyanok, akik nem csapják rám a telefont, akik mellettem állnak, akikre bármikor számíthatok, akik megbocsájtanak, és nem bántanak meg. - a végén már kiabáltam, és rettenetesen fájt hazudni a legkedvesebb embernek az életemben. Csak is én tudom, hogy a társaság háromnegyedét ma este ismertem meg. És sajnos rá kellett döbbennem, hogy egy kis igazság még is volt abban, amit mondtam.
 - Hű! - nevetett fel. - Oké, igazad van. Jobb ha megyek, te meg csak rohanj vissza az új tökéletes barátaidhoz. - Nem tudtam a szemébe nézni. Csak bólintottam és néztem ahogy átmegy az út túloldalára, és egyre távolodik az alakja. Éreztem, ahogyan a könnycseppek elkezdenek folyni az arcomon. Leültem a földre, és a lényről teljesen megfeledkezve, lehajtottam a fejemet a felhúzott térdeimre. Nem sokkal ezután egy kezet éreztem meg a vállamon. Felkaptam a fejem, és azzal a lendülettel, fel is álltam. Szembe kerültem egy kedvesen mosolygó rendőrrel.
 - Balul elsült buli? Esetleg szakítás?  - kérdezte kedvesen. Keserű ízzel a torkomban bólogattam, majd ránéztem. 
 - Mit szól ha azt mondom mind kettő? 
Persze nem a barátommal szakítottam, de egy legjobb baráttal összeveszni, felér azzal a veszteséggel. Magam elé néztem miközben a csávó elnevette magát. Nem az a kedves nevetés volt. Inkább az a szívből jövő ördögi fajta.

 - Basszus - kaptam felé a fejemet, és persze az fogadott amire gondoltam. A lény, ami közeledett, ideért. Ő volt a rendőr.

- Ugyan - mondta negédesen - most meg mi lelt? 
A fejembe csak úgy cikáztak a gondolatok. Most még is mi a fészkes fenét csináljak? Elfutni felesleges lenne. Ugyan hova futhatnék? Két utcára van a buli, ahova biztos nem megyek vissza, a házunk meg még messzebb. Meg amúgy is, ez az izé biztos gyorsabb nálam. Felszegtem a fejem és a szemébe néztem. Mármint oda, ahol kellett volna lennie a szemének. 
 - Semmi - mondtam elvékonyult hangon. Igen ezen még javítanom kell. Megköszörültem a torkomat, miközben a nadrágomat kezdtem el tapogatni, valami fegyver iránt. Pech hiszen a dzsekimben volt a telefonom, ami a buliban csücsül egy széken emlékeim szerint. 
 - Szóval, haza tudna vinni? - kérdeztem miközben még mindig kerestem valamit. Bármit. Aztán amikor a farzsebembe csúsztattam a kezem, mondván, hogy még lazábbnak tűnjek, megfogtam valamit. (És nem, nem a fenekem volt az.) Egy toll szerű valami volt. De még is hogy került a zsebembe? 
Ez természetesen egy másodpercig tartott, ahogy az is hogy egy tervet felállítsak.
A lény megfordult és elindult a rendőrautóhoz. Követtem, és a hátam mögött a kezemben a tollszerű cuccal, vacakoltam. Esetleg ha a szemébe nyomnám, vagy valahova, akkor lenne elég időm elfutni. De merre fussak? Körül néztem. Ha az emlékezetem nem csal, amikor idefele jöttünk, volt erre fele egy kajálda, talán lesz elég időm odáig elmenni. 
A lény megállt a kocsi mellett. Mögötte álltam amíg a kulcsokkal szórakozott. Hallottam az ajtónyitódást. A férfi megfordult. Ekkor gyorsan előrántottam a kezem, és a lény szemét célozva beledöftem a hegyes toll féleséget. Futnom kellett volna. De Hope Water mit csinált? Ledermedt, és hátrált néhány lépést. Egy ismerős hang a nevemet kiáltotta én pedig oda fordultam. Simon volt az. Most az egyszer örültem neki. Felém futott, én pedig elkezdtem felé rohanni, miközben egyfolytában ordibáltam hogy fusson. Persze arra gondoltam, hogy az ellenkező irányba, de ő csak egyre jött felém. Egymásnak futottunk, és a karjaiban tartott. A hajamat simogatva elengedett, majd rám nézett. Sírtam. A háta mögé nézett ahol a lény feküdt. Elindult felé. 
 - Ne, Simon! Nem halt meg! Csak a szemébe szúrtam, és kiterült! Kérlek! - mondtam egyre hisztérikusabban ugyanis nem állt szándékában megállni. Amikor oda ért, egy ideig csendben állt ott, és amikor megfordult, vigyorogva nézett rám. 
 - De megölted. 
Annyira megdöbbentem, hogy még a sírást is abba hagytam. 
 - Hogy mi? Egy tollal? Ugyan már. - nevettem fel keserűen.
Oda hívott maga mellé. A fejemmel nemet intettem, mire szemet forgatva jött hozzám és a karomat megragadva oda rángatott a holttesthez. Mármint oda, ahol kellett volna lennie. Kikerekedett szemekkel néztem Simon-ra. 
 - Hova tűnt? Mi a fene folyik itt Lewis? 
 - Őszintén? Ezt szeretném én is megtudni. Szóval elmondom mit csinálunk most. Te szépen velem jössz, és nem kérdezősködsz, mert azzal csak megnehezítenéd a dolgomat, ugyanis a lelkemre lett kötve, hogy nem mondhatok neked semmit. 
Szájtátva néztem rá, ő pedig elnevette magát és elkezdett maga után húzni. 
 - Csukd be a szád, Water, bele repül a légy. - mondta ugyan azt amit én mondtam mielőtt elindultunk. 
 - Most azt hiszed vicces vagy? - kérdeztem.
 - Nem. Tudom hogy az vagyok. - felhorkantottam ő pedig fél szemmel rám pillantott séta közben.
 - Tudod mit nem tudok? - költői kérdésnek hangzott, ezért nem is válaszoltam. - Azt hogy te mi vagy. - mondta komolyan, azután a tekintetét megint az előttünk húzódó útra vezette. Megráztam a fejem. Ez már túl sok volt nekem. 
 - Hát, én is vicces vagyok - mondtam halál komoly hangsúllyal amin Simon egy kicsit elnevette magát, de nem nézett rám. Úgy ahogyan az út további részében sem. Csak fogta a karomat, és vezetett engem.
 A fejem üres volt, és fáztam. Már ekkor elegem volt az estéből. És még oda se értünk a helyre, ahová Simon-nak vinnie kellett.