Az eltitkolt árnyvadász sarj

Az új lakás

 - Hát nem egy kertes ház - néztem fel az előttem álló bérházra. Apa megvonta a vállát és kinyitotta nekem az ajtót. 
 - Mit keresel? - nézet rám Noah amikor látta hogy körbe-körbe forgolódok.
 - A liftet? - kérdeztem vissza előre félve a választól.
 - Ó, hát az nincs.
 - Remek remélem akkor legalább a legfelső emeletre kell minden nap felmásznom - emeltem égnek a szemem.
 - Jaj, nem, dehogy szívem, az első emeletre kell felmenni - kacsintott rám anyu. Ó, hála az égnek nagyon morcos lettem volna hogyha sokat kell lépcsőzni. De így annyira nem vészes. Felcipeltük a bőröndöket és megálltunk a bejárati ajtó előtt. Apa vett egy nagy levegőt és benyitott. Mondjuk azt nem tudom ő mitől tartott, tekintve hogy ő már látta a lakást. Bútorozott volt. És ajj a fene egye meg nagyon tetszett. Két szoba volt benne, egy anyuéknak és egy nekem. Volt konyha és egy étkező, nappali és egy fürdőszoba. Mindegyik nagyon stílusos volt. Egy dologtól viszont igazán féltem. Az én szobámtól. Benyitottam és leesett az állam. A szoba fala feketére és mahagóni vörösre volt festve. Mióta az eszemet tudom ilyen szobát szeretnék. Hatalmas franciaágy volt az ajtótól balra a falhoz illesztve, vörös ágytakaróval és fekete párnákkal. Volt tv,  fekete íróasztal egy dolgozó székkel, egy gyönyörű könyves polc, egy fekete babzsák fotel és piros rongyszőnyegek. Fekete parketta volt a lábaim alatt. Egyszerűen imádtam. A gardrób is fekete volt, de amikor kinyitottam belülről vörösre volt festve és az ajtaján egy nagy tükör állt. Álmaim szobája végre az enyém lett. Leejtettem a bőröndömet és elterültem az ágyon. Mély levegőt vettem. Talán nem is lesz olyan szörnyű itt. Kopogtak.
 - Búj be!
 - Naaa, hogy tetszik a szobád - lépett be anyu mire rávigyorogtam.
 - Egyszerűen imádom! 
 - Hát a kilátás nem túl szép de.. - mielőtt befejezte volna félbeszakítottam.
 - Nem érdekel a kilátás. Ez a szoba gyönyörű. 
 - Igen és még a tűzlétrára is ki tudsz ülni. - mosolygott. Csendbe voltunk. Mindketten csak néztük ezt a gyönyörű szobát. Teljesen kész voltam. A csendet a telefonom csengése zavarta fel, én pedig villámgyorsan felültem. Megnéztem a kijelzőt. Oliver. Anya felé mutattam a telefont, ő pedig bólintott és a szobámból kifelé tartva becsukta maga mögött az ajtót. Felvettem a telefont.
 - Szia! - köszöntem halkan a készülékbe.
 - Hope? Hol vagy? Mi volt ez az üzenet? Anya nem mond semmit, válaszolj már! - kiabált a telefonba.
 - Shhh - csitítottam.- Hagytam neked üzenetet mert nem vetted fel a telefont. Ver, eljöttünk Chicago-ból. Oliver nem szólt bele a telefonba de hallottam a lélegzetét. Tudtam hogy szomorú, én is az voltam. 
 - És.. - kezdte néhány perc csönd után - Te ebbe csak úgy beleegyeztél? 

 - Dehogy egyeztem. Mondtam mindenfélét csak hogy maradhassak még azt is felajánlottam hogy hozzátok költözök, de azt mondták muszáj jönnöm. Felelősek értem Ver. Muszáj volt - nyomatékosítottam. Újabb csend következett.
 - Rendben - szólt bele rekedten. - És akkor most megmondanád légyszíves hogy hogyan tovább? - lemondó volt a hangja, mintha már soha többé nem találkoznánk.
 - Hát...Igazából tudunk beszélni telefonon, skype-on - kezdtem sorolni de közbe vágott.
 - Az nem ugyan olyan Hope..
 - Nem de mégis valami emiatt nem kell eltávolodnunk egymástól. Bele is őrülnék.
 - Apukád nem is magyarázta meg miért kell elmennetek? 
 - Nem. Nem mondott semmit. De..Anya ő beszélt Rebecca-val nem? A költözésről. - kérdeztem.
 - Nem. Anyának fogalma se volt róla ahogy nekem se. Teljesen összezuhant. Elise legalább felhívhatta volna. - mondta vádlón. Eléggé lesokkolódtam. Rebecca anya legjobb barátnője. Miért nem szólt neki róla hogy elmegyünk? Ez nagyon furcsa. 
 - Oliver, én...Én nem tudtam hogy anyu nem szólt neki - kezdtem bele de a vonal másik végén sípolást hallottam. Oliver bontotta a vonalat. Nagyszerű. Szóval így hullanak szét a barátságok. Szépen lassan. Tárcsáztam a számát de kikapcsolta a mobilját. Hát rendben majd megnyugszik. 
Felálltam az ágyról és elkezdtem kipakolni a bőröndből. A ruhákat szépen felakasztgattam a vállfákra, alulra pedig lepakoltam a cipőimet. Volt nálam néhány apróbb tárgy amiket nem akartam hogy a költöztetők hozzanak ezért a bőröndbe tettem be őket. Egy kép Oliver-rel és Rebecca-val, Telefon tartó, és a kedvenc fekete plüss macim. Ezeket szépen elrendeztem az íróasztalomon hogy ne legyen olyan üres. A laptopomat kivetten a tartójából és azt is leraktam az asztalra. Még egyszer körül néztem a szobába. Felsóhajtottam. Akkor kezdődjék az itteni életem.